Blake Crouch: A pokol kapujában

Írta : Blake Crouch
Eredeti cím : Wayward
Eredeti kiadás : 2013
Magyar cím : A pokol kapujában
Fordította : Makai Péter Kristóf
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 329
95
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Ethan Burke azon kevesek közé tartozik Wayward Pines-ban, a hegyek közé elzárt, idilli kisvárosban, aki látta az elektromos kerítés mögötti világot, és tisztában van a kisváros titkával. Most a számára felkínált tisztséget tölti be: ő az új helyi seriff. Nincs túl sok feladata, leginkább az újonnan érkező lakók beilleszkedésének elősegítése hárul rá, na meg az esetleges rendbontások elsimítása. Utóbbiakból alig van a városban, viszont a nyugalom csak látszólagos: az idilli felszín alatt nagy az elégedetlenség, nagyon sok a megválaszolatlan kérdés a lakók fejében saját helyzetüket illetően. Ethant kivéve tulajdonképpen senki sem tudja, hogyan került a városba, és valójában még abban sem igazán biztosak a lakók, hogy egyáltalán életben vannak-e vagy ez már a túlvilág. A többségük megpróbálja az előírt szabályokat követni, viszont sokuk számára zavaró az a színészkedés, ami a mindennapi emberi kapcsolatok egyik alapeleme a városban.


Ethan sem feltétlenül elégedett, annak ellenére sem, hogy végre együtt lehet családjával. De mivel ő jóval többet tud, mint társai, tisztában van azzal, hogy egyelőre az a legjobb számára, ha elfogadja a helyzetet. Amikor azonban egy nap járőrözés közben egy lány holttestére bukkan, aki szemmel láthatóan szörnyű kínokat élhetett át halála előtt, egyre biztosabb benne hogy tennie kell valamit. A dolgok azonban igencsak bonyolultak: döntenie kell, hogy melyik oldalra áll, ami egyáltalán nem könnyű, hiszen mindkettő mellett komoly érvek sorakoztathatók fel, emellett az érzelmek is nagy szerepet kapnak. Azt sejti, hogy döntésének valószínűleg visszafordíthatatlan következményei lesznek, azonban arra, ami bekövetkezik, talán ő maga sem számít.

Ennél többet és konkrétabban azt hiszem nem érdemes írni a Wayward Pinestrilógia második kötetének cselekményéről, hiszen az elkerülhetetlenül spoileres volna az elsőre nézve. Ezt pedig már csak azért is szeretném elkerülni, mert kár lenne lelőni akár egyetlen poént is azok előtt, akik ezután szándékoznak nekikezdeni a trilógiának. Az első kötetről írtam, hogy Blake Crouch igencsak magasra tette a mércét, és őszintén szólva voltak kételyeim azt illetően, hogy sikerül-e – és ha igen, mivel sikerül – a sorozat folytatásában is ezt a színvonalat fenntartani. Nagy megelégedésemre a szerző nem okozott csalódást, A pokol kapujában címet viselő második kötet legalább annyira jó, mint az első, és a sorozat kétharmadán túl már abban is biztos vagyok, hogy Crouch tarsolyában még bőven maradt ötlet, amivel a későbbiekben gazdálkodhat(ott), így remélhetőleg méltó befejezést kap a trilógia. Legalábbis a második kötet végkifejlete, illetve több nyitva hagyott mellékszál is egyértelműen arra enged következtetni, hogy lesz még néhány meglepetés a szerző részéről.

A második kötet letisztultabbnak tűnik, mint az első, nemcsak a történetet illetően, hanem műfajilag is. Az első kötetre jellemző műfaji keveredés itt jóval halványabb, A pokol kapujában sokkal inkább a krimi/thriller vonalat követi, természetesen figyelembe véve, hogy az a keret, amibe a szerző elhelyezte az egész trilógiát, tulajdonképpen egy sci-fi. Ami a történetet illeti: akik számára az elsőben túl sok volt a megválaszolatlan kérdés, azok most örülhetnek, hiszen ezek közül nagyon sok minden a helyére kerül. Ugyanakkor viszont újabb kérdéseket is felvet az események alakulása, ezek pedig gondoskodnak arról, hogy a kevésbé pörgős történetvezetés ellenére se unatkozzon az olvasó. Ebben a kötetben sokkal nagyon szerepet kap a szereplők közötti kommunikáció, az ezekből kibontakozó információknak köszönhetően pedig sok hiányzó mozaikdarabka tárul fel nemcsak az eseményekre és azok előzményeire, hanem a szereplőket személyiségére vonatkozóan is. Az előző részben hiányosságként róttam fel, hogy tulajdonképpen Ethan mellett alig vannak megfelelően kidolgozott karakterek a regényben, most viszont teljesen más a helyzet: itt a szerző már több, az első kötetből ismert szereplő karakterét is igen izgalmasan bontja ki – részben itt is múltbeli visszaemlékezések keretében –, és még hogyha nem is mindenkiről tudjuk, melyik oldalon áll, azért szép lassan kirajzolódnak az erőviszonyok.

A sztori itt is majdnem ugyanolyan feszes, mint az előző részben (mindössze pár nap eseményeit meséli el), habár a bevezető néhány tíz oldal egyáltalán nem ebbe az irányba mutat. Az elején elég semmitmondóan csordogál a cselekmény, csak néhány apróbb jele van annak, hogy előbb-utóbb történni fog valami, ami majd teljesen felkavarja a kisváros mindennapjainak állóvizét. És az események előrehaladtával, illetve a szereplők jellemének kibontakozásával nagyon jól szétválnak a tulajdonképpeni konfliktushelyzet határvonalai is és a szemben álló táborok. Ennek ellenére az olvasó csak nehezen jut el az egyértelmű állásfoglalásig, a szerző több esetben is komoly dilemma elé állítja őt. Itt nem a klasszikus érzelem versus racionalitás sokszor feloldhatatlan dilemmájáról van szó, hanem ennél jóval bonyolultabb a dolog, mindkét oldal mellett felsorakoztathatók észérvek és érzelmi indítékok egyaránt, és hiába derül egyre több dologra fény, hiába válik rokonszenvessé vagy éppen ellenszenvessé egyik vagy másik szereplő, nehéz egyértelműen állást foglalnia az olvasónak. Még úgy is, hogy elég nagy adag morális töltetet is kapnak az események, és bőven van, amin elmélkednie az olvasónak, ami az előző kötethez képest mindenképpen újdonság. (Anélkül, hogy túlságosan részletekben mennénk, elég csak a városlakók állandó megfigyelése, a nem éppen hétköznapi iskolai oktatás, a család és hatalomvágy közötti prioritások okozta dilemmákra gondolni.) Mindvégig ott lebeg ugyanis a háttérben a kerítésen túli világ miatti kényszerhelyzet, ami eléggé meghatározza az alapszituációt. Ezt végül a szerző a regény végén meglepetésszerűen oldja fel, amivel a harmadik kötetnek egy teljesen új kiindulópontot biztosít.

A második kötet elolvasása után fenntartom a véleményemet, hogy a Wayward Pines-trilógia továbbra is jó eséllyel pályázik nálam az év legjobb regénye címre. Úgy gondolom, hogy a magyar olvasók sokkal szerencsésebb helyzetben vannak, mint tengerentúli társaik: míg ott egy-egy év telt el a kötet megjelenése között, magyar fordításban mindössze két hónap leforgása alatt eljut az olvasókhoz mindhárom kötet. Ez pedig nem elhanyagolható szempont sem a trilógia megértését, sem élvezhetőségét illetően; ha egy évet kellene várni az egyes kötetek között, az valószínűleg jelentősen levonna az olvasmányélményből. A harmadik kötet március 24-én jelent meg magyarul.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •