Janne Teller: Minden

Írta : Janne Teller
Eredeti cím : Alt
Eredeti kiadás : 2013
Magyar cím : Minden
Fordította : Weyer Szilvia
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 180
80
Vidd hírét!
  •  
  •  

A Minden a miértek története. Egy történetről beszélek, mert úgy érzem, a kötet novelláit tényleges egységbe foglalja ez a miért? és ez a hogyan tovább? A miértre születik ugyan egy-két ügyetlen, kétségbeesett válasz, ami görcsösen igyekszik a világról alkotott tudásba illeszthetővé tenni a megmagyarázhatatlant (egyazon szövegen belül érvénytelenítve saját magát); de a hogyan tovább – az igazán hátborzongató kérdés – nyitva marad. A történetek lezáratlan csomagok, a befejezések nem véglegesek, csak az elkerülhetetlen megszakítás határkövei: Tessék! Eddig mesélem. Ezután is van, mert mindig van egy ezután, de azt már nem mesélem el, azt már nem lehet elmesélni. Elmarad a hogyan tovább, vagyis inkább nekünk marad a hogyan tovább. Nekünk marad annak a súlya, hogy a történeteknek nincsen vége, ahogyan általában nem szokott végük lenni.


Janne Teller novelláskötete kamaszhangon szól. Válaszokat kereső, a különlegesség tudatával átjárt, erőteljesen szubjektív szövegek ezek, a tizenévesek bizonytalan nyelvén szólnak. A kötet első hét novellája a szoros egység, melyet az utolsó, a Minden foglal keretbe, magyaráz, értelmez. A novellákat erőteljesen átható erőszak az írónő szerint csupán a felszíne mindannak, ami olyan komplexé és megfejthetetlenné teszi a világot. De talán mégsem kellene csupán tünetként kezelni ezt a kegyetlenséget, így valami mélyebb illusztrációjává, metonímiájává tenni. Az erőszak nem csak lebeg a történetek felett, jelezve az okok és motivációk helyét, maga is szerves része a szövegeknek, szervezi, alakítja – ő maga válik motivációvá, áthatja a szövegszervezést, sőt még a nyelvet is. A Miért? című novella például pár szavas replikák húsbavágó csattogása. Befejezetlen mondatokból, félreértésekből, és értelmezési zavarok zátonyaiból áll, állandóan erőszakot téve a beszéd és maga a szövegtördelés megszokott formáin.

Hogyha az erőszak nem is legfontosabb szervezője ezeknek az elbeszéléseknek, a társadalom, vagyis inkább egyén és társadalom viszonya az. A másság, a kirekesztettség érzete hatja át ezeket a történeteket, a konvenciók kényelmetlensége, vagy veszélyessége. Ilyen kontextusban jöhet elő a diszkrimináció kérdése (mint az Ahogy úgy ringatják a csipejüket, szemüket a földre szegezve esetében), a családon belüli erőszak, vagy még inkább a szülő-gyerek viszony abszolútságának megbomlása (mint a Török szőnyegben és a Sárga fényben), a perifériára szorulás, a kitaszítottság érzete és következményei (mint a Madarak, virágok, fák esetében). De ugyanígy fókuszba kerül a kilátástalanság, a világ rendszeréből való teljes kiábrándultság (Miért?), és a normákhoz való alkalmazkodás lehetetlensége (Míg a halál el nem választ, Nyalóka).

Ez nem jelenti azt, hogy a novellák egy adott probléma ábrázolására tett kísérletek – néha valóban akként viselkednek, különösen az Ahogyan úgy ringatják a csipejüket, szemüket a földre szegezve, amely egyértelmű modellje a társadalmi megbélyegzettség működésének, amolyan tanmese, példázat. Mégis, szeretném azt hinni, hogy ez ennél azért összetettebb. A kötet történetei nem úgy mutatnak rá egy problémára, hogy lefestik azt és együttérzésre kényszerítenek – inkább ezeknek a kényes kérdéseknek a sokféleségére és a nézőpontok fontosságára reflektálva mutatnak meg olyan történeteket, amiket nagyon nehéz jól elbeszélni (mármint pátosz és hatásvadász megoldások nélkül).

A Miért?, Nyalóka, és Míg a halál el nem választ címet viselő történetek is rájátszanak a megközelítés fontosságára. Az erőszak végletekig fokozott formája – a gyilkosság – fölötti ítélet kérdőjeleződik meg itt. Megpróbál megérteni valamit, ami etikánk és társadalmi konvencióink szerint nem kíván megértést. A Nyalóka esetében például egy a miénktől teljesen eltávolodott értékrenden és világlátáson belül történő erőszakos esemény bontakozik ki – a tétje, motivációja és logikája csak ezen az új rendszeren belül megragadható. A Míg a halál el nem választ is hasonlóan működik, de ott a szöveg narrátora is egyértelműen reflektál a többes igazságrendszerek összeférhetetlenségére. A Miért? pedig akár a megértési folyamat novellája is lehetne. Az erőszak logikájának és az etikának/törvénynek találkozását, párbeszédét teremti meg a szöveg.

A legsikerültebb szerintem a Madarak, virágok, fák. Itt a fizikai és nyelvi erőszak és bántalmazás kontrasztjában egy olyan identitás-történet születik, amely a két kultúra és két nyelv közé rekedtséget próbálja elbeszélhetővé tenni, erőteljesen és képszerűen. A novella a valahová/valakihez tartozás történetévé válik. Ez a probléma a többi szövegben is intenzíven jelen van, de (számomra legalábbis) itt volt a legerőteljesebb.

Az utolsó szövegről szólva (nem merem novellának nevezni, inkább tűnt vallomásnak, ön-terápiának): a Minden metaszöveg is, hisz magának az írásnak a története, de valahogyan mégsem az, amiatt, ahogyan a saját szövegségére nem reflektálva beszél az írás működéséről. Ezzel mintha saját magát próbálná átlátszóvá, láthatatlanná tenni a szöveg, ami megbontja azt a gondolatmenetet és logikát, ami mentén – saját bevallása szerint – szerveződik. Abszurdnak tűnik számomra az az írás-ideál, amit megjelenít. Az elzárkózás, szándékos/szándéktalan kirekesztődés által testet öltő ihlet, vagy Minden, ahogy a szöveg nevezi, az én olvasatomban esztétizálta és fikcióssá teszi mindazt, ami az előző hét novellával felépült ebben a kötetben. A társadalmi és egyéni történetek nyitott szemű, érzékeny, világra hangolt értelmezését, ami az eddigiekben látszott, teljesen leépítette ez az önsajnálattól ragacsos zseni-ideált csillogtató zárószöveg, keserű utóízt hagyva maga után. Az eddig kamaszosnak és hitelesnek vélt hangot most elefántcsonttoronyba zárta mártír-hangnak, saját magát a világon felülinek, kívülinek, szenvedőnek és sértettnek tüntette fel.

Persze nem olyan rettenetes ez a törés, mint amilyennek tűnhet, a címadó novella végülis nem mond ellent semminek abból, amit a korábbi szövegek felépítettek, de valahogy üvegszekrénybe rakja őket és műkincsnek nyilvánítja, amitől az eddig kamaszosnak, dacosnak és igaznak képzelt hang világfájdalmasnak és mesterségesnek tűnik a rávetülő reflektorok fényében.

A kötet maga tinédzserkönyv, nem próbál más lenni, de annak tökéletesen megfelel. Felvet és körüljár olyan problémákat, amikről beszélni igenis muszáj, megtalálja – általában – az ehhez illő hangot és nem áltat egy abszolút válasszal, nem ad térképet, vagy útmutatót a világhoz. Megmutatja a kátyús, szerpentines, buktatós szakaszokat ott is, ahol eddig sima aszfaltot hittünk. Egydélutános/féléves könyv. Egy húzásra felhajtható, ugyanakkor kupicánként adagolható.


Vidd hírét!
  •  
  •