Nyerd meg John le Carré regényét!

Vidd hírét!
 
 

Február 18-án, négy nappal a regény alapján készült minisorozat premierje előtt jelenik meg az Agave Könyvek gondozásában John le Carré Éjszakai szolgálat című regénye. (A regénybe itt olvashatsz bele). A könyvből a BBC és az Ink Factory készített tévésorozatot, amelyben többek között Tom Hiddleston, Tom Hollander és Hugh Laurie is szerepel.

A regény (újbóli) megjelenése apropóján az Agave Könyvekkel közösen játékot hirdetünk. A megfejtéshez a kémek egy módszerét kell használd: meg kell fejtened egy kódolt írást. Figyelem! A feladat elsőre roppant bonyolultnak fest, de nem az. Leteszteltük, és kevesebb, mint öt perc alatt megoldható. (Rendben, némelyeknek kevesebb, mint hét perc, de valószínűbb az öt perc alatti megoldás.) Mindenképp olvasd el a feladvány alatti példát is, sokat segíthet a fejtörő értelmezésében.

A feladat: az alábbiakban egy John le Carré-regény fülszövegének első mondatát kódoltuk. A mondat itt éppen úgy szerepel, ahogy az az Agave Könyvek weboldalán (és egyébként a könyv hátlapján is) megtalálható, viszont az egyszerűség kedvéért nem használtunk ékezeteket, csak az angol abc betűivel írtuk le a mondatot, és az írásjeleket is mellőztük (vessző vagy mondat végi pont), kivéve a kötőjeleket.

A kódolás a következő képpen történt: a szöveget leírtuk. A szöveget aztán átírtuk úgy, hogy az írás minden betűjét egy, az abc-ben valamennyivel utána lévő betűvel helyettesítettük (ez a bizonyos valamennyi az eltolás mértéke). Ha közben az abc végére értünk, akkor elölről folytattuk. (Példa: ha mondjuk kettővel toljuk el az abc-t, akkor az Y-t az A helyettesíti, mert Y után Z jön, a Z után meg az abc elejére ugrunk és onnan folytatjuk. Lásd az angol abc-t alább!) Ezt követően a szóközöket véletlenszerűen számokkal helyettesítettük – a számoknak a szövegben ilyesformán nincs különösebb jelentésük, minden szám szóközt jelöl, kivéve az utolsót. A szöveg végén értelemszerűen nincs szóköz, így az utolsó szám az eltolás mértékét jelenti – ez a szám azt mutatja meg, hogy a dekódolás során mennyivel kell „visszatolni” a betűket. Végezetül a szöveget hatos csoportokba rendeztük. Mivel a karaktersor nem osztható maradék nélkül hattal, az utolsó csoport csak öt elemet tartalmaz. A rejtjelezett szöveget úgy lehet megfejteni, hogy a fentieket visszafelé alkalmazzuk a szövegre.

Így néz ki a kódolt szöveg:

sfld-g    wnyfss    nf3f1a    fqxflg    fs0ajw    ltinp7    rnpteg    js6jld    7knfyf    q9gfqt    qifqn5    jwejqr    z4tckt    win1yf    sfw0zl    daji4g    fwfyst    ojajq7    f1pfwn    g-yjsl    jwjs4s    dfwfq1    fsynlz    f2xenl    jyjs5

A kódfejtés során az angol abc-t használd : a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

A kérdés: melyik regény fülszövegének első mondatát kódoltuk?

A rejtvény megoldásához segítségképpen álljon itt egy példa:

Kódoljuk a következőt:

NYUGATON A HELYZET VALTOZATLAN

Eltolás mértéke: legyen 2 (vagyis az írás minden betűjét egy, az abc-ben kettővel utána lévő betűvel kell helyettesíteni, azaz az A betű helyett C-t írunk, mert az van kettővel mögötte, a B betű helyett pedig D-t, stb.) Valahogy így fog kinézni az „eltolt” ABC:

abc-pld

Ha a fenti szöveget (azt, hogy NYUGATON A HELYZET VALTOZATLAN) kettes eltolással átírjuk, ezt kapjuk:

PAWICVQP C JGNABGV XCNVQBCVNCP

Utána minden szóközt tetszőlegesen egy számmal helyettesítünk:

PAWICVQP1C4JGNABGV7XCNVQBCVNCP

…és a végére írjuk az eltolás mértékét, azaz a 2-t:

PAWICVQP1C4JGNABGV7XCNVQBCVNCP2

…majd négyes csoportokba rendezzük a szöveget:

PAWI CVQP 1C4J GNAB GV7X CNVQ BCVN CP2

A karaktersor hossza 31, ami nem osztható maradék nélkül néggyel, tehát az utolsó csoport nem négy betűs lesz.

Figyelem! A fenti példában az eltolás mértéke kettő, a feladatban viszont más. Emlékezz: az utolsó szám jelöli. A példában a szöveget négyes csoportokban rendeztük, a feladatban hatos csoportokba – bár ennek összességében nincs jelentősége.

Tipp: az eltoláshoz használj valamilyen táblázatkezelőt (pl. Excel vagy Google Spreadsheet), ott egyszerűen lehet tolni az egész abc-t egy copy-paste segítségével.

Ha sikerült dekódolni a szöveget, elég csak megkeresni a könyvet az Agave Könyvek oldalán vagy az Olvasoterem.com-on (hiszen mi is írtunk arról a bizonyos könyvről), és a címét elküldeni az alábbi űrlap segítségével:

EZ A JÁTÉK VÉGET ÉRT, ÍME AZ EREDMÉNY:

A fenti szöveg dekódolását követően ezt a mondatot kapjuk: Nagy-Britannia a válságban vergődik, miközben egy fiatal, baloldali érzelmű oxfordi tanár ügyvéd barátnőjével a Karib-tengeren nyaral, Antigua szigetén. Ez pedig, ahogyan az az Agave Könyvek weboldalán is látszik, John le Carré A mi emberünk című regényének fülszövegéből az első mondat. (A regényből egyébként film készül, az első trailer alapján ráadásul nem is akármilyen!)

A játékban körülbelül 130 olvasónk vett részt, és egy kivétellel mindenki jól fejtette meg a rejtjelezett írást, így magát a feladványt is – mindenkinek gratulálunk a kitartásért. A játékosok közül a nyertesekről sorshúzással döntöttünk, az alábbi szerencsések egy-egy Éjszakai szolgálat című regényt nyertek:

Kovács Gabriella
Jóbi Attila
Darmos Patrícia

A nyerteseket külön e-mailben is értesítjük. Hamarosan újabb játékkal jelentkezünk.

A játék február 20-án, szombaton éjfélkor ér véget. Eredményt február 21-én, vasárnap hirdetünk. Három jó megfejtő az Éjszakai szolgálat egy-egy példányát nyeri majd. Több helyes megfejtés esetén, mint mindig, sorshúzással döntünk a nyertesek kilétéről.

A nyereményről: A hidegháborút követő években a kémkedés új szintre lép. A fegyver- és John le Carré: Éjszakai szolgálat (Agave Könyvek, 2016)drogcsempészet legkönyörtelenebb szereplői elképzelhetetlen mértékű hatalomra és gazdagságra tettek szert, ráadásul a Whitehall és Washington sötét zugaiban titkos szövetségre léptek a hírszerzéssel. Az egyik legelvetemültebb bűnszervezet feje egy Roper nevű, érinthetetlen angol férfi.

Jonathan Pine, a brit haderő egykori katonája kész harcolni az ellenséggel. Ő az az ember, aki képes Roper közelébe férkőzni, így részben kötelességből, részben személyes bosszújától fűtve elindul a hozzá vezető veszedelmes labirintusban. Küldetése Nyugat-Cornwall szikláitól Észak-Québecig és a Karib-térségig, majd Panama dzsungeleibe és egy láthatatlan világba vezeti.

Játék előtt tanácsos elolvasni adatvédelmi nyilatkozatunkat. A lényeg: az e-mail címeket harmadik félnek nem adjuk át, és csak azért őrizzük meg, hogy a következő játékról értesíthessünk. Figyelem! Ha részt veszel ebben a játékban, azzal azt is engedélyezed, hogy az e-mail címedet felírjuk a játéklistára — ezt a listát csak és kizárólag játékaink alkalmával használjuk, más levelet (reklám, hírlevél) ezekre a címekre NEM küldünk. A listáról utólag bármikor leiratkozhatsz, ami azzal jár, hogy végleg törlünk az adatbázisból. Játszani továbbra is játszhatsz, egyszerűen csak nem kapsz értesítést az újabb játékokról.


Vidd hírét!