Walter Laqueur: Putyinizmus

Írta : Walter Laqueur
Eredeti cím : Putinism
Eredeti kiadás : 2015
Magyar cím : Putyinizmus. Oroszország és jövője a Nyugattal
Fordította : Szántó András
Kiadó : Atlantic Press Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 350
60
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Ez a könyv kísérlet Oroszország jövőbeli kilátásainak, mindenekelőtt a kommunizmust felváltó, új keletű «Orosz Eszmének» (ideológiának vagy doktrínának) a felmérésére. Egy ilyen törekvés többféle forgatókönyv alapján valósulhat meg, melyek némelyike valószínűbbnek látszik a többinél. Sajnos elég gyakran előfordult, hogy a lehetséges forgatókönyvek közül a kevésbé valószínű következett be, vagy hogy némelyik valóban annyira képtelenségnek tűnt, hogy senki sem merészelte még csak megemlíteni sem őket, vagy ha valaki hivatkozott rájuk, az hibás feltevésen alapult.” – ezzel az eléggé homályos megfogalmazásokat tartalmazó bekezdéssel kezdődik Walter Laqueur Putyinizmus című könyve amerikai kiadásának előszava. (Ez a magyar kiadásban a Függelékben kapott helyet, hiszen a szerző a magyar kiadáshoz külön előszót írt.)


Walter Laqueur neve a magyar átlagolvasó számára valószínűleg ismeretlen, hiszen az Atlantic Press Kiadó gondozásában megjelent Putyinizmus az első könyve, amely magyar fordításban megjelent. Neve inkább szakmai folyóiratokban bukkant fel, főként az Európai szemlében, ahol az elmúlt két évtizedben több írása is megjelent magyar fordításban. Az 1921-ben Lengyelországban született, zsidó származású történész szerző harminc éven át a londoni Legújabbkori Történelmi Intézet igazgatója volt, majd a washingtoni Nemzetközi Kutató Intézet elnöke, és a Georgetown Egyetem professzora. Több tíz könyvet írt, amelyek elsősorban a XIX–XX. századi orosz és német történelemmel, valamint a Közel-Kelettel foglalkoznak. Emellett számos cikket publikált különféle újságokban, többek között a The New York Times és a The Washington Post hasábjain is. Őt tartják a nyugati világ legtekintélyesebb Oroszország-szakértőjének. A Putyinizmus a legújabb, angolul 2015-ben megjelent könyve az idén májusban 95. életévét betöltő szerzőnek.

Putyinról vagy Putyin Oroszországáról írni napjainkban egyszerre hálás és nehéz feladat. Hálás, mert az orosz elnök világpolitikában betöltött szerepe miatt szinte biztos, hogy minden olyan róla szóló mű, ami elismertebb szakmai körökből kerül ki, széleskörű érdeklődésre számíthat. És ugyanezért nehéz feladat is róla írni, hiszen a témában megjelent nagyszámú könyv miatt a frissen megjelenő írásokkal szemben szinte már elvárás – és talán nem is alaptalanul –, hogy akár a bennük megfogalmazott elméletek vonatkozásában, akár eddig ismeretlen adatok és információk publikálásával, akár a téma sajátos nézőpontból való megközelítésével képesek legyen valamiféle újdonsággal szolgálni, kiemelkedni az eddigiek közül. Az igencsak hosszú és figyelemre méltó szakmai előélete alapján Walter Laqueurről jogosan gondolhatja az olvasó – köztük jómagam is –, hogy egy olyan szerző, aki képes többet mondani, mint ami eddig elhangzott a témában.

Hogy ez a Putyinizmus című könyvében miért nem így van, arra elég nehéz magyarázatot adni. Egyszerű lenne elintézni annyival, hogy mégiscsak egy közel száz éves szerzőről van szó, de távol áll tőlem, hogy ennek bármiféle jelentőséget is tulajdonítsak. Amellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni, hogy a könyv sok szempontból alulmúlta a várakozásaimat, és többször is kísértést éreztem arra, hogy félbehagyjam az olvasását. Az még a kisebbik bajom, hogy Laqueur igazából az általa putyinizmusnak nevezett rendszer gyökereiről és természetéről semmi olyan eget rengető újdonságot nem fogalmaz meg, amelyet korábban más szerzőktől ne olvastam volna. Pedig néhány publicisztikai jellegű íráson kívül csak két olyan könyvet olvastam mindezidáig, amelyek az orosz elnökkel és/vagy rendszerével foglalkoznak (Anna Arutunyan A Putyin-varázs című könyvét, valamint Sztanyiszlav Belkovszkij Putyin. Az ember, aki nem létezett című könyvét). Putyin rendszerének jobboldali természete (amelyet Nyugaton még ma is sok helyütt Amerika-ellenessége miatt baloldalinak gondolnak), hazafisága és nacionalizmusa, az ortodox államegyházhoz való sajátos viszonya, a kedvező világgazdasági konjunktúráknak (elsősorban az olaj magas világpiaci árának) a felemelkedésében játszott szerepe, az oligarchák kiváltságai, az orosz nép sajátos ragaszkodása az autoriter vezetőhöz (és a demokratikus államberendezkedéssel szembeni idegenkedése), és egyáltalán az egész rendszer egyfajta népi (a nép bizalmában gyökerező) jellege – talán a legfontosabb összetevői, jellemzői annak, amit a szerző putyinizmusként határoz meg. Semmi olyan, amit korábban már ne írtak volna le számtalanszor – valószínűleg maga a szerző is megtette, többször is. Ennek ellenére persze túlzás lenne azt mondani, hogy Laqueur könyvében nincsenek újszerű dolgok, ezek viszont vagy kevésbé voltak érdekesek számomra, vagy elvesztek a lényegtelen részletek között, vagy nagyon homályos volt a tálalásuk. (Nem véletlenül szerepel írásom elején az előszóból származó idézet, elég sok ilyen típusú bekezdéssel találkozhatunk olvasás közben.) Ha mégis valamit ki kellene emelnem, amit érdekesnek találtam, akkor Oroszország szibériai és távol-keleti területeinek az ország demográfiai mutatói alapján várható kilátásaira vonatkozó elméleteket, az Oroszország és Kína közötti viszony lehetséges alakulásáról, valamint Oroszország és az iszlám viszonyáról, utóbbi tükrében pedig a közép-ázsiai szerepvállalásáról írtakat említeném.

Az egyértelmű, hogy Laqueur kiváló ismerője a témának és nagyon otthonosan mozog benne. Rengeteg a név és a hozzájuk kapcsolódó történet, gondolat és idézet, emellett több helyen (gazdaság)statisztikai, közvélemény-kutatási és egyéb számadatok egészítik ki a szerző mondanivalóját. Egy a gond velük (illetve kettő): egyrészt Laqueur gyakran olyannyira képes elveszni a részletekben, hogy egy idő után szinte követhetetlen, miért is van jelentősége ezeket felemlegetni. Bár a könyv első ránézésre jól strukturáltnak tűnik – tíz, különböző témával foglalkozó fejezet, azokon belül szintén címekkel ellátott alfejezetek –, ez csak a látszat, valójában eléggé inkoherens, kaotikus az egész. Nagyon gyakran előfordul, hogy egy-egy fejezetben vagy alfejezetben alig esik szó arról, amiről a cím szerint kellene, pár bevezető gondolat után teljesen más irányba kanyarodik a szerző, fárasztó és fölöslegesnek tűnő zárójeleket nyitva. Arra is van példa, hogy egy-egy világgazdasági folyamat vagy adat, amelyekre alapozva rövidebb vagy hosszabb távra szóló következtetéseket fogalmaz meg, a könyv megírása óta eltelt egy-másfél éves időszakban már gyökeresen megváltozott (ezek közül talán a legjelentősebb az olaj világpiaci árának drasztikus csökkenése), ez pedig ismét kérdésessé teszi, hogy mennyire érdemes ezekre alapozva messzemenő következtetéseket levonni.

A másik gondom, hogy szinte teljesen hiányoznak a könyvből a hivatkozások. Lábjegyzetek és végjegyzetek egyáltalán nincsenek, mindössze néhány helyen van egy-egy könyvészeti hivatkozás beszúrva a szövegbe, de ezek terén is nagy a következetlenség. Nyilván a könyv természete miatt nem feltétlenül várható el, hogy tudományos igényű hivatkozási formulát kövessen a szerző, de ennél azért több kellett volna. Főként, hogy a fentebb már említett idézetek egy nem elhanyagolható része is teljesen hivatkozás nélkül jelenik meg, a szerző, esetleg az idézett mű címe jó esetben is csak a szövegkörnyezetből derül ki. A jegyzeteket én személy szerint nem csak a szakirodalmi hivatkozások vonatkozásában hiányoltam, hanem többször éreztem egy-egy információ kapcsán, hogy inkább oda kívánkozott volna, mintsem magába a szövegbe. Az már szinte csak mellékes, hogy esetleg egy névmutató sem ártott volna a könyv végére, mert a sok név között egy idő után elég nehéz eligazodni. Lehet, hogy Laqueur a kisujjából kirázta az egész könyvet, de egyetemi professzorként és történészként ezt kissé igényesebb módon is megtehette volna. (Valami hasonló kritikát a már említett Belkovszkij-könyv kapcsán is megfogalmaztam, azonban lényeges különbség, hogy Laqueur könyvében sok a hivatkozás nélküli szó szerinti idézet, amire Belkovszkij esetében nem nagyon volt példa.)

Külön szót érdemel a magyar kiadás, amit sajnos szintén legalább ekkora csalódásként éltem meg. Ami első ránézésre feltűnt, az az eléggé sűrű sorközök használata, ami viszont inkább csak kényelmi szempont olvasás közben. Ennél sokkal zavaróbbak voltak a helyesírási, központozási hibák, elütések: hosszú ékezetek helyett rövidek, hiányzó és fölösleges szóközök, pluszban levő és kimaradt karakterek, következetlenül vagy hibásan használt írásjelek – ezek a legjellemzőbbek, de értelmetlen mondatokba is belefutottam, ami a fordítással kapcsolatosan is kérdéseket vet fel. Sajnos ezekből a hibákból nem kevés van, így túlzás nélkül kijelenthető, hogy egy alaposabb olvasószerkesztés vagy korrektúrázás nem ártott volna a könyvnek. És mivel korábban a szerzőnek felróttam a hivatkozások hiányát, nem mehetek el szó nélkül még valami mellett. A szerzői köszönetnyilvánításban – ami a magyar kiadásban a függelékben kapott helyet –  a következő olvasható: „Az utóbbi években hatalmasra nőtt a jelenkori Oroszországról szóló orosz és angol nyelvű irodalom. A lényeges források némelyike szerepel e könyv végén a bibliográfiában.” Csak jelzem, hogy a könyv végén nincs bibliográfia. Mivel az angol eredetit nem láttam, nem tudom eldönteni, hogy a szerző beszélt mellé, vagy magyar kiadás újabb hiányossága. Bármelyik, semmiképpen sem vet jó fényt a könyv megítélésére.

A felsorolt – a szerző és a magyar kiadó rovására írható – szerkesztési és egyéb jellegű hiányosságok miatt akkor sem lehetne egyértelműen pozitív a könyvről kialakult összkép, ha Laqueur valami nagyon ütős dologgal rukkolt volna elő. De mivel utóbbiról szó sincs, a könyv tartalmilag sem annyira lenyűgöző, mint amennyire esetleg ez elvárható lenne egy ilyen kaliberű szerzőtől, számomra inkább csalódás volt. Nem azt mondom, hogy nem érte meg elolvasni, hiszen a tömény információhalmazból azért sok érdekes és hasznos dolgot ki lehetett hámozni, de ha rangsorolni akarnék, akkor az általam olvasott három Putyin-könyv közül ezt ajánlanám a legkevésbé a téma iránt érdeklődőknek. És azt a kijelentést is megkockáztatom – így látatlanban is –, hogy nem ez a szerző legjobban sikerült könyve, és valószínűleg nem ez a legjobb Oroszország-elemzése sem.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •