Kertész Imre-emléknap április 1-jén Budapesten

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Várossétával és felolvasással Nyomkeresők címmel Kertész Imre-emléknapot rendez április 1-jén, szombaton Budapesten a Szépírók Társasága közösen a Kelet Kávézóval és a Magvető Kiadóval, tudtuk meg a kiadótól. A programra, amely 16 órakor kezdődik a Klinikák metróállomásnál, minden érdeklődőt szeretettel várnak.


Szegő János, a Magvető szerkesztője vezetésével indul a beszélgetéssel és gimnazisták felolvasásával Kertész Imre (1929-2016)tarkított két órás séta azoknak a helyszíneknek, tereknek a bejárására, amelyek meghatározták a tavaly elhunyt irodalmi Nobel-díjas magyar szerző gyerekkorát. Kertész Imre szülőházánál lehetőség lesz kavics, valamint mécses elhelyezésére.

Este a Bartók Béla úti Kelet Kávézóban folytatódik az emlékezés, ahol Fehér Renátó, Gács Anna, Krusovszky Dénes, Spiró György, Turi Tímea olvassa fel az alkalomra írt esszéjét. Az elhangzottakat Sándor Iván kommentálja, a műsorvezető Szűcs Teri lesz. Szaxofonon Ágoston Béla működik közre. Ezt követően a közönség is olvashat fel maga választotta rövid szövegrészleteket Kertész Imre műveiből.

A rendezvény ingyenes, ám a szervezők azt kérik, hogy az érdeklődők előzetesen regisztráljanak a keletkult@gmail.com email címen.

Forrás: Magvető Kiadó, MTI.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •