A Mogollon nevű új-mexikói kisvárosba három fejvadász érkezik: egy nő (Minerva) és két férfi (Micah és Ebenezer, vagy ahogy leginkább nevezik, az Angol). Részben közös és egymást keresztező céljaik vannak: Micah korábbi munkaadójával, Seaborn Appletonnal szeretne leszámolni, az Angol és Minerva egymástól függetlenül – de mindketten Appleton megbízásából – Micah-val akar végezni, a nő pedig egy régi személyes ügy miatt meg akarja ölni az Angolt is. A találkozás majdnem megsemmisítő számukra, végül azonban kisebb-nagyobb sérülésekkel mindhárman túlélik. Egy kényszerhelyzet pedig azonos oldalra állítja őket: közösen menekülnek a hatóságok elől, együtt húzzák meg magukat egy farmon, és laza szövetséget alkotva közösen vállalnak megbízatásokat. Egy fiatal nő (Ellen) látszólag egyszerű feladattal bízza meg őket: találják meg unokaöccsét, akit akarata ellenére vitt magával az apja az új-mexikói hegyekben található Little Heaven nevű elszigetelt vallásos közösségbe.
A három zsoldos és a megbízó közösen vág neki az útnak. Több mérföld autózás, néhány kilométer kemény gyaloglás, némi viszontagság és egy baljós éjszaka után sikerül elérniük a nehezen megközelíthető tábort. A közösség és különösen annak vezetője, Amos Flesher tiszteletes gyanakodva fogadja a társaságot, amelynek tagjai hegymászóknak adják ki magukat. Az már elsőre feltűnik, hogy a táborban nincs minden rendben – különösen a gyerekek viselkednek furán –, az aggodalomra okot adó események azonban a kerítésen kívül, a környező erdőkben zajlanak, a tábor fölé magasodó, Fekete Szikla nevű monolit árnyékában. Bizarr lények kószálnak, gyerekek tűnnek el, a közösségben felüti a fejét a kétkedés és a rettegés, a „Kis Mennyország” pedig szép lassan pokollá változik. Amikor már többen is egyetértenek abban, hogy célszerűbb volna elhagyni a tábort, meglepő hirtelenséggel vesznek tragikus fordulatot az események. Néhányan megmenekülnek, viszont ők is kemény árat fizetnek: a helyet átható gonosz erő évekkel később is könyörtelenül benyújtja a számlát.
A szekta az utóbbi évek felkapott horrorszerzőjének, Nick Cutternek a legutóbbi könyve, a harmadik a sorban, amely magyar fordításban is megjelenik. A regény cselekménye két idősíkban játszódik: 1965-ben, illetve tizenöt évvel később, 1980-ban. Az egymást váltó – ezáltal a nyolc részből, plusz prológusból és epilógusból álló regény szerkezetét is meghatározó – cselekményszálak (amelyek közül a korábbi a hangsúlyosabb) a három zsoldos Little Heavenbe szóló megbízatásáról, illetve annak előzményeiről, majd az új-mexikói hegyekbe történő kényszerű visszatérésről szólnak. Az egész regényt áthatja egyfajta retró hangulat, a ’60-as években játszódó eseményeknek helyenként van egy erős western-fílingje, ezt pedig kiegészítik némi lovecrafti beütésű horror-részletek, amelyek – Cuttertől egyáltalán nem szokatlan módon – nagy vizuális hatásfokkal bírnak, nem egyszer naturalisták, sőt groteszkek, emiatt az érzékenyebb lelkű olvasóknak okozhatnak álmatlan éjszakákat. Bár az is igaz, hogy ezek a részek inkább a regény utolsó negyedébe-ötödébe sűrűsödnek be, korábban csak ízelítőként vannak jelen.
A főbb szereplők kiválóan illeszkednek a regény alapkontextusához és hangulatához. Elsősorban a három fejvadász (Micah, Minerva és Ebenezer) alakjára gyúrt rá a szerző, bár részletes jellemrajra azért az ő esetükben se számítsunk. Nem éppen hétköznapi figurák – legalábbis a mai értelemben véve, hiszen abban a ’60-as és ’80-as évekbeli környezetben akár azok is lehetnének. Szintén markáns karakter a tiszteletes, Amos Flesher is, viszont az ő szerepe mintha kissé túl lenne hangsúlyozva. Jóllehet a regényvégi köszönetnyilvánításból kiderül, hogy a szerző valós személyről mintázta, engem ennek ellenére nem sikerült meggyőznie, hogy nélkülözhetetlen vagy pontosabban pótolhatatlan lenne ebben a történetben. Ő csak egy eszköz a gonosz kezében és nem maga a gonosz, még hogyha tettei erre kárhoztatnák is. Valójában ő is csak sodródik az eseményekkel, ennek tükrében pedig kissé melléfogásnak gondolom a magyar címet, hiszen itt alapvetően nem a szektán, mint közösségen és kultuszon van a hangsúly. Habár a magyar címen túlmenően – amely a fordító/kiadó hatásköre –, a szerzőnek is felróható, hogy van egyfajta inkoherencia a történetben, mintha nem tudta volna, mire is hegyezze ki az egészet. Emiatt néha sodródik a cselekmény egyik motívumtól a másikig, anélkül, hogy kellőképpen kibontaná ezeket. Az eredmény egy kissé túlírt és elnyújtott, néhol túlságosan is csapongó történet, ami marad néhány megválaszolatlan kérdés, köztük a végkifejlet is, ami viszont a maga módján eléggé ütősre sikeredett.
Összehasonlítva A szektát Cutter másik két magyarul is megjelent regényével, azt mondhatjuk, hogy a félelem, borzongás forrását tekintve valahol a kettő között helyezkedik el: kézzelfoghatóbb és vizuálisan is szemléletesebb (ezáltal pedig talán sokkolóbb is), mint a Mélység titokzatos ambróziája, de korántsem annyira egyértelmű, mint A falka akár hétköznapi körülmények között is elképzelhető fertőzése. Van egy közös elem, ami valamilyen formában megjelenik Cutter mindhárom regényében: a bezártság és az ebből fakadó kilátástalanság-érzés. A Mélységben a több ezer méterrel a tengerszint alatt levő kutatóállomás sötétje és a kisszámú szereplő belső vívódásai, A falkában a kommunikációs eszközök hiányában a külvilágtól elzártnak számító sziget, A szektában pedig a nehezen megközelíthető és nehezen elhagyható tábor, valamint a monolit baljós belseje biztosítja ezt. Nekem személy szerint A szekta tetszett a legkevésbé a három említett regény közül, a másik kettőt összeszedettebbnek, kifinomultabbnak éreztem. Ha csak ezt a három regényt vesszük alapul, már akkor is elmondhatjuk Nick Cutterről, hogy fantáziája, a műfajon belüli sokoldalúsága vitathatatlan. Intelligens, jól ír, kiválóan képes regényei nyelvezetével is a cselekmény körülményeihez (idő, helyszín, szereplők) alkalmazkodni. Minden bizonnyal lesz még szava a műfajban.