Dorthe Nors: Tükör, index, kuplung

Írta : Dorthe Nors
Eredeti cím : Spejl, Skulder, Blink
Eredeti kiadás : 2016
Magyar cím : Tükör, index, kuplung
Fordította : Kertész Judit
Kiadó : Park Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2017
Terjedelme (oldalszám) : 216
99
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Dorthe Nors regénye, a Tükör, index, kuplung „korunk középkorú, magányos szinglijének bibliája” – írja a könyv fülszövege. Sokkal, de sokkal több ennél… Maga az írónő egy blogbejegyzésében így fogalmaz: Azokról a középkorú, gyermektelen nőkről akarok írni, akik a láthatatlanság küszöbén állnak – úgy is mondhatnánk, lassan elvesztik jogukat az élethez. Ez a jelenség nemcsak a skandináv társadalomban létezik, sőt nem is csak a nagyvárosokban. A vénleányokat/agglegényeket a régi időkben is elítélték, annak ellenére, hogy megvolt a jól meghatározott helyük és szerepük a közösségen belül. Manapság, amikor a férfiközpontú társadalomban a nők amúgy is nehezebben érvényesülnek, ezek a gyermektelen, szingli, „elvirágzott” középkorú nők abszolút a társadalom peremére szorulnak, anélkül, hogy bárkinek szüksége lenne rájuk, valaki számítana rájuk.


Sonja, a regény főszereplője Koppenhágában él. Vidékről származik, egyedülálló, középkategóriás értelmiségi, kényelmes egzisztenciával. Életének abba a pillanatába lépünk be, amikor már megtörtént a felismerés: muszáj változtatni… Beiratkozik sofőriskolába. Tette szimbolikus: egy lépés a vágyott szabadság felé. Konkrétan vezetni akar megtanulni, metaforikusan azonban nem elsősorban autót, hanem a saját életét kell megtanulnia irányítani, tudatosan döntéseket hozni, új kapcsolatokat kialakítani. Ám a felismerés döbbenetes: nem tud sebességet váltani… sem vezetés közben, sem az életben. Sonja természetéből kiindulva megfontolt, meggondolt, az ösztönös spontaneitást az is gátolja, hogy hirtelen mozdulatoknál kontrollálhatatlanul elszédül, egész a teljes öntudatvesztésig. Ezt az örökölt betegséget gyógyítani nem lehet, ezzel kell élni, ehhez alkalmazkodni, kerülni a gyors mozdulatokat, fordulást, lehajlást. Sonja békés, konfliktuskerülő alaptermészete belemerevedik ebbe az örökös óvatosságba, állandóságba, és ez most, amikor nagyon tudja, hogy muszáj változnia és változtatnia, erős akadály.

A körülötte lévő emberek közül Sonja senkinek sem központja, mindenki életének peremén létezik, illetve számára sem szimpatikus, nem követendő egyik életforma sem. A nővére, Kate vidéken él, megvan a saját élete, munkája, családja. A regényből nem derül ki, miért, de a testvérek nagyon elidegenedtek egymástól, annyira, hogy Kate még a telefont sem veszi fel. Csak sejteni lehet, hogy húga továbbtanulása, nagyvárosba költözése lehet a szálka nővére szemében. Sonja egy híres svéd krimiíró regényeit fordítja dánra. Nem szereti az ilyen témájú könyveket, taszítja ez a fajta irodalom, de csinálja, mert a megélhetésen túl ez az egyetlen kapcsolata a nővérével, aki megszállott krimirajongó, és Sonja neki adja a tiszteletpéldányokat. A barátnője, Molly, akivel együtt jöttek egyetemre, vidékről nagyvárosba szerencsét próbálni, kitűnően alkalmazkodott: menő pszichológus lett, férjjel és gyerekekkel, akinek életfelfogásába az is belefér, hogy a szenvedélyt alkalmanként házasságon kívül keresse. Még a nevét is megváltoztatta, annyira lecserélte személyiségét: Lone Pedersenből Molly Schmidt lett. Sonja ezzel már nem tud lépést tartani, barátnője lassan idegenebbé válik számára, mint akárki más. Ellen, a masszőr, akihez Sonja rendszeresen jár, minden testi tünetét lelki okokkal magyarázza, és feltétlenül rá akarja venni, hogy csatlakozzon a meditációs csoportjához. Sonja konfliktuskerülő személyisége itt is kiütközik, de végül megszökik a számára kellemetlen szituációból, és meditálás helyett inkább sütit eszik. Nem túl jó megoldás ez sem, de legalább végre azt csinál, amit akar. Ugyanilyen gyáva módszerrel ugyan, de lecseréli oktatóját is, és visszautasítja új oktatója félénk szexuális közeledését. Sonja kevés dolgot tud biztosra az életében, de azt igen, hogy szerelmi kalandra nem vágyik. Társra, szerelemre, valós kapcsolatra igen, de nős férfi közeledéséről hallani sem akar. Volt már egy társa, aki elhagyta egy fiatalabb nőért, s ez elég nagy törést okozott neki.

Sonja testi és lelki bajait anyjához vezeti vissza: ő is küszködött ezekkel a hirtelen feltörő szédülésrohamokkal, ő is nagyon gazdag belső világgal bírt, de nőként bizonyos „finomhangolások” nála sem voltak rendben. Csakhogy anyja még erősen kapaszkodott a szülőföldbe, nem mellesleg ott volt számára a férje, míg Sonja fokozatosan gyökértelenné vált a nagyvárosban, társ nélkül, magányosan. Egyre fokozódó rémülettel tapasztalja meg, hogy szülőföldjére, gyermekkora világába sem talál vissza, mert az már nem létezik, nem úgy létezik, ahogy ő emlékszik rá. A gyermekkor, mint az elvesztett aranykor gyakran visszatér Sonja álmaiban és álmodozásaiban: az énekes hattyúk, a nagy zabföldek mind a szabadság jelképei. Sonja sóvárog arra, hogy visszataláljon a többi emberhez, a gyökereihez, önmagához. A baj az, hogy mindezt visszafelé teszi, folyton a múltba tekintve. A regény mélypontja számomra az a jelenet, amikor Sonja elköltözteti ágyát: „Állt a hálószoba ajtajában, sajgott az álla, és nézte az ágyat, mely a szoba közepén trónolt, mintegy felkínálva két oldalát, hogy ő és nem létező kedvese rá tudjon feküdni. Ez pedig helypocsékolás, gondolta Sonja, és innen már csak vádli kérdése volt, hogy betolja az ágyat a sarokba. Elegendő egy oldalról megközelíteni azt az ágyat.” Mintha mindent feladott volna… Az ágyköltöztetést a következő gondolatok előzték meg: „A Frederiksberg parkban ülök a szaros madarak között, körülöttem boldog emberek járnak-kelnek, de én nem tartozom közéjük. Nem, nem tartozom közéjük.”

Van-e kiút innen? Én úgy éreztem, hogy Sonja azért sajnálnivaló, mert nincs SENKI, aki segítene rajta. Kiemeltem a „senki” szót, mert hangsúlyozom, nem úgy áll a helyzet, hogy SEMMI sem segíthet rajta… Dehogynem: segíthet a terápia, a vezetés, kapcsolatépítés, munkahelyváltás, költözés és még sok minden. Sonja tudja is ezt, és próbálkozik is. De SENKI nem áll mellette… A regény befejezetlen befejezése azért lesz paradox módon optimista, mert épp ez a „senki-állapot” szűnik meg Sonja életében.

Dorthe Nors regénye divatos témájával kínálja magát olvasásra, de a témán túllépve sem okoz csalódást. Noha inkább őszi-téli regény, ha szabad ilyent mondanom, nem verőfényes nyári napok, inkább borongós délutánok olvasmánya. Gondolatgazdagsága is kéri az elmélyülést, továbbgondolást, az elcsendesülést. Minden felvázolt probléma ellenére nem pesszimista, inkább a változni-változtatni akarás érződik benne, mintsem a tehetetlen belenyugvás. Sonja helyzete nem egyedi, és nem is önként vállalt. Mindenkinek hatalmas felelőssége van a környezetében élők iránt, hiszen sokszor nem Valami, hanem Valaki hiányzik egy-egy embertársunk életéből…

Dorthe Nors a kortárs dán irodalom egyik legeredetibb szerzője. Karateütés című novelláskötete hozta meg számára a világsikert (magyarul a Park Könyvkiadónál jelent meg 2016-ban), ő az első dán szerző, akit a The New Yorker publikált. A Tükör, index, kuplung a 2017-es Nemzetközi Man Booker-díj jelöltje volt, megjegyzem, nem méltatlanul.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •