Néha az iskolában elhangzik az a közhely, miszerint egy-egy irodalmi alkotásnak az idő adja meg az értékét, azaz, amelyik könyv „kiállja az idő próbáját”, az számít jónak. Ezzel a kijelentéssel késre menően lehetne vitatkozni, hiszen nagyon sok értékes régi alkotás szorult háttérbe különböző ideológiai vagy politikai felfogások miatt, viszont jó néhányat már csak a megszokás tart bent a tananyagban… De Temesi Ferenc regénye az idő próbáját is kiállva vált kultuszkönyvvé, és modernitása ma is érvényes.
A Por először 1986-ban és 1987-ben jelent meg két kötetben, és A – K-ig, illetve L – Zs-ig terjedő szócikkekből áll. Merthogy műfaja szerint szótárregény, Temesi Ferenc személyes vallomása szerint az avantgárddal való leszámolási kísérlet, és egyben az első magyar posztmodern regény. A szótárregény tulajdonképpen regény, esetleg novellafüzér a szó hagyományos értelmében, formára pedig szótár, szintén a szó hagyományos értelmében. Forma és tartalom ötvözése egy merőben új műfajt hoz létre, mely minden olvasói szokásunkat felülírja, de nem rossz értelemben. Temesi Ferenc regényét többféleképpen is lehet olvasni: klasszikus módon oldalról oldalra haladva vagy követve az egyes szócikkekben levő, nyíllal jelölt utalásokat, de ha véletlenszerűen ütjük fel a könyvet, akkor is érdekes tapasztalatban lehet részünk.
A bibliányi regény „olyan gazdag anyagot dolgozott fel, rostált meg, formált regényfejezetté, hogy az a szótárforma alkalmazásával képes a teljesség illúzióját kelteni. A töredékesség, a szaggatottság a feltételezettel ellentétes hatást vált ki, a lehetetlennek gondolt nagyregény valósul meg.” (Vasy Géza) Az a paradox helyzet áll fenn, hogy épp azért lett ütős a tartalom, mert a forma nem kényszeríti… Senkinek sem tűnnek fel az elvarratlan szálak, nem zavarja a megértést, a katarzist, ha a cselekmény nem gördül tökéletes logikával. Mégis megvan az olvasói élmény, pedig nem az a fajta könyv, amit hajnali fél négyig olvas az ember, mert nem bírja letenni. Inkább olyan többször kézbe vehető, bármikor becsatlakozhatós…
A regény lapjain közel száznegyven év (1883-1973) történései során hat nemzedék sorsa elevenedik meg 666 szócikkben. Benne van a teljes élet: ünnepek és szürke hétköznapok, természeti katasztrófák, történelmi jelentőségű események, csendes idők. A regény valóságos tere az Alföld, azon belül Szeged és folyója, a Tisza. Szeged a Porlód „művésznevet” kapja, az ilyen jellegű beszélő nevek nem ritkák irodalmunkban, lásd például Kosztolányi Sárszegét (Pacsirta). Porlód Magyarországon, Magyarország pedig Közép-Európában van: a regényben ábrázolt valóság tehát tipikusan közép-európai és magyar. A kiemelt események a magyar történelem jelentős eseményeihez kapcsolódnak a reformkortól a két világháborún át az 1970-es évekig (ami a regény írásának időpontjában jelen időnek számított). A regénynek három cselekményszála van, egy-egy laza kronologikus rend alapján: a Szeles család története, Szeles András élete kisgyerekkorától az érettségiig, illetve az egyetemi évek alatt. De egy újabb szál is felfedezhető: mindenek fölött ott van egy mindentudó elbeszélő, a Szótáríró, aki lehetne akár maga az író is, de ez nem egyértelmű, mint ahogy Szeles András is lehetne az író alteregója, de így ez is csak valószínűség…
A Por nem csak családregény, de nevelődési és fejlődési regény is. Olyan hosszú időszakot ölel fel, annyi embert mutat be sokféle szituációban, hogy elengedhetetlen bizonyos tanulságok levonása, a személyiségek épülése. Sőt, nemzedéki regény is, hisz nemcsak Szeles András, hanem egész nemzedéke főszereplő, de főszereplőnek nevezhetjük akár Szeged városát is. (Temesi Ferenc 2017-ben, a Por újrakiadásakor kapott Pro Urbe díjat Szeged városától.)
Temesi Ferenc a József Attila Tudományegyetem magyar-angol szakán szerzett diplomát 1974-ben, 1975 óta szabadfoglalkozású író. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Magyar Művészeti Akadémiának, a Magyar PEN Club alelnöke. Számos irodalmi díja mellett Kossuth- és József Attila-díjas író, illetve kiérdemelte a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat.
Engedtessék meg nekem egy személyes reflexió: amikor egy könyvről leírom a véleményemet, érzéseimet, szándékosan nem nézek meg más recenziókat (pedig amikor utólag beleolvasok néhányba, bizony sok jó értelmezési szempont van, ami nekem nem jutott eszembe… de nem összefoglaló dolgozatot kell írnom, hanem személyeset). Viszont mindig keresek interjúkat, beszélgetéseket az illető szerzővel (már ha ez lehetséges), mert így találok személyes véleményeket, vallomásokat egy-egy mű megfoganása, megszületése kapcsán. A Temesi Ferenccel készült interjúkat olvasgatva az a benyomásom támadt, hogy ez az ember nagyon önazonos: úgy ír, ahogy beszél és úgy beszél, ahogy ír. Talán azért fogalmazódott meg ilyen élesen bennem ez, mert a legutóbb olvasott szerző az a Daniel Bănulescu volt, akinek regénybeli beszéde és köznapi/közéleti beszéde közt ég és föld a különbség. A Temesi Ferenccel készült beszélgetéseket legalább akkora élvezet olvasni, mint a könyveit.