Beregi Tamás: Egyszer egy kutya (Helikon, 2021)

Beregi Tamás: Egyszer egy kutya

Írta : Beregi Tamás
Eredeti cím : Egyszer egy kutya
Eredeti kiadás : 2021
Kiadó : Helikon Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2021
Terjedelme (oldalszám) : 366
70
Vidd hírét!
  •  
  •  

Beregi Tamás Egyszer egy kutya című regénye elsődlegesen a főszereplő és a kutyája közötti bensőséges kapcsolatról szól, azonban ennél jóval több, mélyebb témákat is érint, mint például az elmúlástól való félelem, halhatatlanság, művészet, felnőtté és éretté válás, illetve ennek nehézségei és hiánya. A cím utalás egy mondókára, amelyet a főszereplő önkényesen megszemélyesített, majd a későbbiekben is az aktuális helyzetekre szabja. 


A regény humán főszereplője Bertram, vagyis a fiú. Nevét nagyapjától örökölte, jelentése híres, fényes. Állandó nyomás és frusztráció oka, hogy képtelen felnőni ehhez a névhez és beteljesíteni jelentését. Harmincon felüli fiatalember, aki úgy érzi, megrekedt. Patologikusan retteg az elmúlástól, viszont elköteleződésre, felelősségvállalásra képtelennek érzi magát. A Nagy Műve, a Magnum Opus kezdetleges szinten van, egy ideje érintetlenül hever.  Megfordulhat az olvasó fejében, hogy vajon nem pont a szerző akadályozza Bertramot a felnövésben, ugyanis következetesen fiúnak szólítja, még azután is, hogy negyedik évtizedét tapossa.

Bertram úgy érzi, ki kell törnie ebből a magányos bénultságból. Ezért dönti el, hogy kutyája lesz. Egy menhelyen rábukkan Lulura, a felemás szemű, közepes termetű keverék kutyára. Lulu bohókás, kacér, éhenkórász, külön kis egyéniség, aki különleges figyelmet és törődést igényel. Egymásra találásuk fordulópont Bertram életében: a kutyatartás bizony nem egyszerű, fel kell nőnie a feladathoz. A szerző egy helyen azt írja, hogy “Ezek kis történések, melyek talán csak egy kutyásnak érdekesek…” Nem tisztem eldönteni, hogy kinek érdekesek, kinek nem, viszont a kutyások sok helyen bólogatnak, nevetnek és felkiáltanak, hogy: Pont így, pont így!

Röviden, a kutyásoknak valóban érdekes történetek, mert egy hajóban eveznek Bertrammal, a leendő gazdiknak pedig azért lehet érdekes, mert pontos képet fest arról, hogy mit jelent együtt élni egy kutyával. A valósághoz hűen ír az egymásra hangolódás periódusáról, logisztikai gondokról, de arról a semmihez sem hasonlatos kötődésről, feltétel nélküli elfogadásról is, amelyet akkor lehet megtapasztalni, ha egy kutya szereti az embert.

Ha azt gondolja az olvasó, hogy Bertram a végletekig megváltozik, amint örökbefogadja Lulut, csalódnia kell. Az életvitele nem különbözik a régitől, de immár figyelembe kell vennie Lulu szükségleteit is. Baráti noszogatás hatására megpályáz egy ösztöndíjat, amelyet el is nyer. Fél évre a távoli kelet egy gyönyörű szigetországára költözhet, hogy minden figyelmét a leendő művének szentelhesse. Boldogsága nem felhőtlen: Lulu nélkül kell mennie. Felfogja, hogy az örökbefogadás óta már nem az a gondtalan, szabad, senki iránt felelősséggel nem tartozó agglegény, aki akármikor, akárhova utazhat. 

Már úgy tűnik, hogy Bertram élete egyenesbe jön. Megírja a Magnum Opust, hazamegy Luluhoz, megismerkedik egy lánnyal, akivel komolyra fordulnak a dolgok, megjelenik a könyve, amely lassan a  sikerkönyvek listájára is felkerül. Boldogsága azonban illékonynak bizonyul. Míg ő az elmúlt hónapokat az örökéletű medúzák tanulmányozásával töltötte, kiderült, hogy Lulu távolról sem örök életű. Kezdetét veszi az állatorvosi kezelések sora, amelyek prioritást élveznek. Interjúk, felolvasások, utazások maradnak el miatta. Bertram életében először nem önmagát helyezi előtérbe. Időt, energiát, pénzt nem sajnálva minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse Lulut.

A történet nagy pozitívuma, hogy lerí róla, hogy olyan személy írta, aki kutyát tartott és bensőséges kapcsolatot ápolt vele. A benne lévő kis történetek a gazdik mindennapjai, 10-15 éven keresztül. Ezért ajánlom minden kutyabarátnak, állatbarátnak, de legfőképpen azoknak, akik fontolgatják, hogy örökbe fogadjanak vagy vegyenek egy kutyát. A könyvet olvasva már nem tűnik olyan nagy poénnak karácsonyra vagy szülinapra kutyát ajándékozni. Az egész regény egy nagy felkiáltójel, hogy a kutya okos, hűséges, soha meg nem tapasztalt szeretetet képes adni, gazdagabbá teszi életünket, segíthet kihozni magunkból a legjobbat, de nem játékszer, hanem életre szóló felelősség (legalábbis a kutya élete végéig), korlátozhat a szabad mozgásban, és a betegségeit sem akkorra időzíti, mikor a gazdinak éppen kényelmes. 

A könyvet 16 éven felüli olvasóknak ajánlom, mivel helyenként olyan történeteket is tartalmaz, amelyek leginkább ennek a korcsoportnak szólnak. Nyelvezete frappáns, igényes, helyenként játékos, amivel egészen feldob egy-egy részt. Ilyen a Lulu falánkságáról szóló passzus is. Lulu ugyanis “táplálkozik, eszik, kosztol, falatozik, kajál, majszol, habzsol, tömi magába a kaját, fal, zabál, dézsmál, lakmározik, bekebelez egészen addig, amíg fel nem puffad, mint egy kisgömböc.” Az ehhez hasonló nyelvi játékosság könnyen olvashatóvá, vidámmá teszi a szöveget. 

Beregi Tamás (Kovalovszky Dániel fotója)
Beregi Tamás (Kovalovszky Dániel fotója)

Kritikaként a sok mellékszálat lehet megemlíteni. Néhol valóban kiegészítésként szolgálnak, máshol viszont nem relevánsak a történet szempontjából. Magától értetődik, hogy Bertramnak van egy önálló személyisége és életének van egy Lulu-mentes szegmense, de nem feltétlenül kíváncsi az olvasó például Bertram ivócimboráira, akik ráadásul semmilyen szerepet nem játszanak a továbbiakban. Helyenként pont ezen mellékszálak miatt ajánlom a könyvet 16 éven felülieknek. Keserű szájízt hagy az is, hogy Bertram csak Lulu mellett felelősségteljes, hiányában regresszál. Fejlődése nem bizonyul stabilnak, emiatt nem egy főhős fejlődéstörténetét olvassuk, hanem egy főszereplő emelkedését és bukását.

Beregi Tamás író, forgatókönyvíró. Az Egyszer egy kutya a legújabb regénye; korábbi művei: Egyetleneim, Pixelhősök és Noctambulo.


Vidd hírét!
  •  
  •