Animus Awards 2021 – az olvasók kedvencei

Vidd hírét!
 
 

Akárcsak tavaly, az Animus Kiadó 2021-ben is megkérdezte az olvasóit, hogy melyek voltak a kedvenceik az év folyamán. Így alakult ki a legek sorrendje, amelyet a kiadó Animus Awardsnak nevezett el.

Az év legjobb skandináv krimije

Jo Nesbø: A féltékenység-szakértő és más történetek (Animus, 2021)

Az év legjobb skandináv krimije 2021-ben Jo Nesbø A féltékenység-szakértő című kötete lett. A kötet hét novellát tartalmaz, amelyek között terjedelmi szempontból tetten érhető némi aszimmetria: a névadó történet a kötet közel felét teszi ki, és hosszát tekintve alig marad el a szerző eddigi legrövidebb regényétől, a Vér a havon címűtől – tehát szinte túlzás nélkül kijelenthető, hogy kisregény méretű –, a fennmaradó hat elbeszélés között pedig van tíz oldalnál rövidebb és közel ötven oldalas is. A novellák közös eleme a témájuk: valamilyen formában szerepet kap bennük a féltékenység, ami – bűnügyi elbeszélésekről lévén szó – közvetlen vagy közvetett módon szerepet játszik egy bűncselekmény, többnyire gyilkosság elkövetésében. Hogy a témaválasztásnak mekkora a létjogosultsága, azon lehetne vitatkozni, de mindenesetre a címadó elbeszélés főszereplője, Nikosz Bálli felügyelő, az athéni rendőrség „féltékenység-szakértője” közvetett módon erre a felvetésre is választ ad: szerinte a gyilkosságok ötvenegy százalékát a féltékenység motiválja. Ahogyan azt a recenziónkan is említettük: Nesbø-rajongóknak már csak az újszerűsége miatt is érdemes elolvasni a könyvet, azzal az előzetes megjegyzéssel, hogy azért Harry Hole-i mélységeket vagy magasságokat senki ne várjon tőle.

Az év legjobb debütálása

Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala (Animus, 2021)

2021-ben a legjobb debütálás kategóriában Jennifer Lynn Barnes Örökösök viadala című regénye nyert, mondhatni toronymagasan: a szavazatok közel 24%-át söpörve be. Ez azt jelenti, hogy majdnem minden negyedik olvasó erre a könyvre voksolt. A trilógia első kötetéről azt írta Ruff Orsolya a Könyves Magazinban, hogy olyan, mintha a Neveletlen hercegnőt egy merész mozdulattal a Tőrbe ejtve filmmel mosták volna össze. A könyv főszereplője Avery, egy gimnazista lány, akinek az élete egyik napról a másikra változik meg, amikor kiderül, hogy a kőgazdag Tobias Hawthorne ráhagyta a teljes vagyonát. A dologban az a legfurcsább, hogy a lány nem is ismerte az idős férfit, és fogalma sincs, mivel érdemelte ki az ölébe hulló milliárdokat. Az örökséget viszont csak egy feltétellel kaphatja meg: ha beköltözik a kastélynak beillő, titkos folyosókkal és kódokkal teli Hawthorne-házba. Ez még nem lenne vészes, de ott laknak a hoppon maradt rokonok is, köztük Tobias unokái: négy veszélyesen vonzó, zseniális srác, akik abban a hitben nőttek fel, hogy egy napon milliárdok szállnak rájuk.

Magyarul egyelőre csak az első rész olvasható. A trilógia harmadik kötete angolul 2022-ben jelenik meg.

Az év legjobb könyve

Nem okozott túl nagy meglepetést, hogy az olvasók J.K. Rowling A karácsonyi malac című könyvét választották az év legjobb könyvének. A szívhez szóló, lélekmelengető történet gyerekeknek és felnőtteknek is szól. Az eredeti szöveget a Harry Potter-regények fordítója, Tóth Tamás Boldizsár ültette át magyarra, a kötetet Jim Field részletgazdag, kedves illusztrációi díszítik.

J.K. Rowling: A karácsonyi malac (Animus, 2021)

A hétéves Jack mindennél jobban szereti a plüssmalacát. Aztán egyszer – épp szenteste napján – az undok mostohanővére kidobja Püsmacot az autóból! Hiába kap helyette a fiú egy sokkal szebb plüsst, imádott kedvencét nem pótolhatja. Ám karácsony éjjele a csodák ideje, amikor minden életre kelhet… Így aztán Jack és bosszantó új játéka, a karácsonyi malac kockázatos utazásra indul az Elveszettek Birodalmába, hogy kimentsék a fiú legjobb barátját a szörnyűséges, játékpusztító Veszejtő markából. A veszélyes kalandban segítségükre van egy beszélő uzsonnásdoboz, egy bátor iránytű és egy Remény nevű szárnyas lény, de igyekezniük kell, mert ha nem találják meg Püsmacot még éjfél előtt, soha nem jutnak haza!

Arne Dahl: Hajsza (Animus, 2021)

Arne Dahl Hajsza című krimijének borítója lett az év legszebb borítója (Csernák Ákos munkája), Jo Nesbø lett az Animus legjobb skandináv krimiszerzője, a szavazatok 41%-át gyűjtve be. Az Animus legjobb szerzője kategóriában a norvég krimiszerzőnek „csupán” a második helyet sikerült megszereznie, J.K. Rowling mögött.


Vidd hírét!