Ahogyan az előző években mindig, 2021-ben is az év utolsó napján publikáljuk az Olvasoterem.com összeállítását az év legjobb könyveiről. A hagyományainkhoz ragaszkodunk: nincs rangsor. Az alábbi cikk a recenzenseink kedvenceit tartalmazza az elmúlt évből. A lista idén is színes: van tényirodalmi alkotás, kortárs magyar, kortárs székely és fantasy is. Nem olvastunk minden megjelenést, és ez az összeállítás, mint minden évben, most is erősen szubjektív.
Emőke szerint:
Christy Lefteri: Az aleppói méhész (Alexandra)
Christy Lefteri könyve, Az aleppói méhész egy olyan kortárs történetet dolgoz fel, amely a fájdalmas, veszteségekkel teli helyzeteken túl a reményt és az élet ígéretét is magában hordozza. A regény szerkezeti felépítése zseniális, az egyszavas átkötések a fejezetek között olyan folytonosságot adnak, amely kissé misztikussá teszi az eseményeket, annak ellenére, hogy azok nagyon is valóságosak. A szerző érdekes, különleges módon mutatja be egy házaspár küzdelmeit a szír polgárháború, az otthonvesztés, a bizonytalanság és a menekülés szövevényes útvesztőiben. A történet több síkon fut, az emlékezés szálai összekapcsolják a múltat a jelennel, és az egészet végigkíséri egy egyszerű, ugyanakkor erőteljes szimbólum, a méh. A regény valójában a szereplők belső megéléseit mutatja be különös érzékenységgel és árnyaltsággal, kidomborítva azokat az emberi tulajdonságokat, amelyekkel mi magunk is könnyen azonosulni tudunk. Megható, felkavaró, zavart keltő és megdöbbentő olvasmány, amelyet nem tudunk úgy olvasni, hogy ne éreznénk megérintve magunkat általa.
Adél szerint:
Orosz István: Páternoszter (Helikon)
Orosz István Páternoszter című regénye, melyet az idei olvasmányaim közül kiemelnék, jelenkori történelmi regény, fejlődésregény, művészettörténeti kitekintő és rejtett perspektívájú anamorfikus alkotás. Neoavantgárd, reneszánsz esztétikai igényességgel ötvözve. Az alaptörténet egy feltételezett merénylet-kísérlet Rákosi Mátyás ellen, melyet egy páternoszterben berendezett kiállítás ürügyén követtek volna el. Ezt az alaptörténetet torzítják-élesítik a különböző szereplők különféle látószögei, míg végül egy kaleidoszkóp-szerű alkotás bontakozik ki. Nem véletlen, hogy művészettörténeti szakszavakat használok a regény bemutatására: Orosz István ugyanis nemzetközi hírű grafikus. Hogyan lesz egy képzőművész író? Úgy, hogy csupán eszközt cserél: a képi metaforákat szóképekre váltja, de a különleges látószög marad. Az a típusú könyv ez, amely hosszú idő múltán is az olvasóban mocorog, gondolatokat ébreszt és kellemes utóízt hagyva, minduntalan előjön az olvasása közben érzett kellemesen bizsergető érzés.
Szidónia szerint:
Stefan Hertmans: A fordult szív (Helikon)
Régóta vágytam egy olyan olvasmányra, amely témájában és nyelvezetében is felejthetetlen élményt tud nyújtani: A fordult szív által valódi, katartikus olvasmányélményem volt. Stefan Hertmans belga származású író páratlan eszköztárral és kivételes irodalmi igényességgel mutatja meg a középkor világába burkolt történet révén a gyűlölet, a kiszolgáltatottság és a szeretet mélységeit és magasságait. A regényt számomra még vonzóbbá teszi a tény, hogy a történelmi események sodrában egy női sors rajzolódik ki: Hamutal korának minden szabályával szembefordulva, a szíve hangjait hallgatva éli megpróbáltatásokkal teli életét.
A fordulatos, rendkívül információgazdag középkori történet Stefan Hertmans saját élményszerű tapasztalataival kiegészülve válik remekművé: főhősének útját végigjárva a két idősíkot egymásra vetítve rajzolja elénk a történelmet mai vonatkozásaival együtt. Számomra ez a hitelesség egyik legjobb példája, az eredmény pedig egy olyan sokrétű női karakter, akinek minden gondolatát át tudjuk érezni olvasóként is.
A normann származású lány és a zsidó fiú szerelme és bujdosása kultúrákat, korszakokat, eszméket közelít egymáshoz, miközben a gyűlölet legsötétebb arcait is megmutatja: ettől lesz hiteles, felejthetetlen és minden aspektusában egyedi.
Kinga szerint:
Matt Haig: Éjfél Könyvtár (GABO)
Az Éjfél Könyvtárat ősszel olvastam, mikor már kezdett aktuálissá válni a kérdés: melyik könyv lesz az idei legjobb olvasmányom? Már a legelején világossá vált, hogy megvan a győztes. Matt Haig idén megjelent könyve rabul ejtett az első oldalakon, és fogva tartott az utolsóig. A főszereplő, Nora Seed szerethető karakter, egyszerű vele azonosulni, és nem túlzás azt állítani, hogy valósággal kötődni tudunk hozzá. Általa átélhetjük egyik legtipikusabb fantáziánkat (vagy rágódásunkat): mi lett volna ha. Nora életében elég sok a mi lett volna ha, és szívből kívánunk neki stabilitást és azt a boldogságot, amelyre annyira vágyik.
Leginkább azt szerettem ebben a könyvben, hogy a szerző kiváló érzékenységgel és fájdalmas őszinteséggel ábrázolja a depressziót és a szuicid gondolatokat. Happy end sincs a történet végén, csupán egy kapaszkodó, egy kampó: maga a remény és az ígéret, hogy mindameddig, amíg élünk, van lehetőség arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Ez az üzenet a könyv óta mindig velem van. Nincsen statisztikám, de még tippem sem, hogy hány embernek adhatott ez a könyv egy gyertyalángnyi reményt és erőt a megvívandó harcokhoz, de ha csak egyetlen egynek is, már megérte megírni.
Attila szerint:
Hervé Le Tellier: Anomália (Park)
Az Anomália egy rendkívüli esemény következményeiről szól. Az Air France egy Párizsból New Yorkba tartó repülőgépe váratlanul hatalmas viharfelhőbe kerül az Egyesült Államok keleti partjainak közelében. A turbulencia ide-oda dobálja a gépet, amelyik megrongálódik, de az utasok megússzák karcolás nélkül és épen földet érnek New Yorkban. Három hónap múlva ugyanaz a gép ugyanazokkal az utasokkal ismét leszáll. A regény nem a jelenség (a megkettőződés) okait kutatja, így igazából nem is kapunk magyarázatot arra, hogy mi történt. A szerző a gép néhány utasának történetét és a megmagyarázhatatlan esemény következményeit meséli el. Egyeseknek felnyitja a szemét, másoknak fájdalmat okoz, de szinte mindenkinek egy második esély lehetőségét hordozza valamilyen formában. Le Tellier zsenialitása abban nyilvánul meg, hogy észrevétlenül tesz fel kérdéseket, nem ítélkezik, és súlyos gondolatok magvát ülteti el az olvasó fejében. Tükröt tart elénk, és szembesít emberi mivoltunk valóságával, miközben olyan kérdésköröket érint, mint a teremtés, a létezésünk eredete, a megismerhető határai vagy a vallás és a tudomány ütközése, a sorok közé rejtett cinizmusa pedig azt sejteti, hogy kevesek vagyunk a pontos válasz megfogalmazására.
Krisztinka szerint:
Nagy Koppány Zsolt: A vendégmunkás (és a) dalai (Előretolt Helyőrség Íróakadémia)
A könyvhalmazok rengetegébe nehéz a legjobbra mutatni. De nem is ez a feladat: olvasni kell, a legjobbakat is. Ha olvasni vágyunk, s e vágy feltételeket szab – legyen kortárs és magyar, netán még közelebbi, legyen székely, a miénk! – érdemes a székely szóvicekken túl is körbenézni azon az irodalmi palettán. Ilyen esetben ajánlom jó szívvel mindenkinek Nagy Koppány Zsolt A vendégmunkás (és a) dalai című kötetét, amely nemcsak humoros, hanem meghökkentően őszinte is. Az öt részre ágazó székelytörténet több oldalról közelíti meg, mit is jelent székelynek lenni. Mit jelent székelynek lenni Magyarországon, mit jelent ugyanez Erdélyben, de nemcsak lenni – milyen nem (annak) lenni.
Egy nemrég Budapestre költözött székelyt (is) megmosolyogtat, egyre több történetet érez sajátjának. Az érzelmi impulzusok közül pedig a legerősebb a honvágy marad, de erre az esetre is ott van a folytatás (ha netán nem előzmény volt): Muszka Sanyi Sanyi bája hasonló nosztalgiát képes előidézni.
Bús Ildi szerint:
Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap (Álomgyár)
Számomra Pap Éva Mielőtt lemegy a nap című könyve volt meghatározó az idei évben; kétszer is kiolvastam, és azóta is kéznél van, néha elolvasok egy-egy részt belőle. Az események bemutatása mellett a szenvedély fogott meg leginkább, az a szenvedély, ami a szereplőket összeköti, de az is, amivel az író írta ezt a könyvet. Könnyed olvasmány, érzelemdús könyv, tele örömmel, várakozással és vágyakozással, de elengedéssel és szomorúsággal is. A leginkább mégis az tetszett benne, ahogyan egy férfi mesélni tud az érzéseiről, a fájdalmairól, ahogyan feldolgozza ezeket és átadja magát a történéseknek. Ha egy könyvet ajánlhatnék az olvasóknak, akkor idén biztosan ez lenne, mert a történet izgalmai mellett az érzésvilág is nagyon erős, végig érzi az olvasó, hogy köze van hozzá, hogy minden érzelem, vibrálás ismerős neki, és azonosulni tud vele. Rávezet arra, hogy bármilyenek is a körülmények, és akármivel is kell megküzdenünk, előbb-utóbb tudni fogjuk, hogy mi a következő jó lépés.
Gábor szerint:
Brandon Sanderson: Békéltető (Delta Vision)
2021 végén az egyik kedvenc írómtól ajánlok könyvet, ami nem más, mint az eredetileg 2009-ben megjelent Békéltető. Brandon Sanderson a fantasy rajongók körében az aprólékos világépítésről és részletesen kidolgozott mágiarendszereiről híres; mindemellett rendkívül termékeny író, egyszerre több könyvön is dolgozik, így a rajongóinak általában alig kell néhány évet várniuk egy sorozat új része vagy egy különálló kötet megjelenésére. Műveinek nagy része a Kozmerumnak nevezett közös univerzumban játszódik és bár ezek között vannak kisebb-nagyobb átfedések, regényei/sorozatai önmagukban is élvezhetőek.
A Békéltető egy szépen megírt, kerek, epikus fantasy történet, a Sanderson életmű egyik különálló kötete, amely biokromatikus mágiájával és emlékezetes karaktereivel az elmúlt tizenkét hónap egyik legmaradandóbb könyvélménye volt. A regény hosszú évek után idén végre magyarul is megjelent, és remek kiindulópont lehet azok számára is, akik még csak most ismerkednek az író munkásságával.
Rózsa szerint:
Jennifer Teege, Nikola Sellmair: Nagyapám engem agyonlőtt volna (Park)
Jennifer Teege könyve egy teljesen más szemszögből közelíti meg a holokausztot, mégpedig a generációs áldozatok szemszögéből. Félvér nő, aki felnőtt korában jön rá, teljesen véletlenül, hogy a hírhedt háborús bűnös, Amon Göth unokája. Az élete során meg kellett küzdenie azzal, hogy örökbe adták, azzal, hogy egy fehér családba került fekete bőrszínnel, aztán jött ez a felismerés, amitől lelkileg teljesen összeomlott. Ez a hatalmas küzdelem csak a megismerés révén járhatott sikerrel. Jennifer Teegének tehát fel kellett kutatnia Amon Göth történetét, a családja történetét, szembe kellett néznie egy olyan súlyos traumával, amely az egész világra hatással volt, és ennek a feldolgozásnak a sikeres kivitelezése rendkívül megható és példaértékű volt számomra. Jennifer Teege követendő példa azok számára, akik generációs traumákkal küzdenek.
Pista szerint:
Ivan Krasztev–Stephen Holmes: A fény kialszik (Park)
Az idei év is bővelkedett kiemelkedő szépirodalmi alkotásokban, a választásom mégis Krasztev és Holmes politikatudományi munkájára esett. Az alkotópárosnak ugyanis sikerült végrehajtania azt a bravúrt, hogy egy nagy átfogó, újszerű és kreatív elméletbe ágyazták a kelet-közép-európai, illetve a szovjet rendszerváltás történetét. Dicséretes, hogy amikor a legtöbb tudományterület képviselői egyre mélyebbre ássák magukat a részletek felfedezésében, addig a bolgár és amerikai politológus a holizmus felől közelít az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Európa keleti felének közelmúltbeli történetéhez. Olvasmányos kritika, némi önkritika, megértés és megértetés, pesszimizmus, majd némi optimizmus számos aktuálpolitikai, történelmi, irodalmi és kulturális kitekintővel. Igazi csemege azoknak, akik a hírközösségeken és a véleménybuborékokon túl keresnek kapaszkodókat.
János szerint:
Tim Marshall: A földrajz fogságában (Park)
Tim Marshall: Falak (Park)
Folytatva a 2016-ban kezdődő mintát, miszerint nálam tényirodalmi mű az év olvasmánya, mégis némiképp rendhagyó módon, az idei évben nem egy, hanem két könyvre esett a választásom: a brit újságíró, tudósító és külügyi szakértő, Tim Marshall sikerkönyvére, A földrajz fogságában címűre, illetve ennek a kvázi folytatásaként vagy kiegészítéseként felfogható Falak címűre. A szerző a két könyvben nagyon hasonló szerkesztési elvet követve napjaink legfontosabb geopolitikai konfliktusait mutatja be a múlt-jelen-jövő (azaz a konfliktusok eredete, jelenbeli állásuk és várható alakulásuk, a velük kapcsolatban megfogalmazódó kihívások) hármas dimenziójában, egy-egy sajátos szemszögből közelítve: az egyik könyvben a konfliktusban részt vevő országok, térségek közötti szellemi és fizikai szakadékokra befolyással bíró földrajzi adottságokra fókuszál, a másikban az országokat, népeket, törzseket vagy városrészeket elválasztó fizikai akadályok (falak, kerítések, barikádok) vagy láthatatlan törésvonalak prizmáján keresztül vizsgálódik. Bár a bennük leírt események folyamatosan változnak, a könyvek aktualitása vitathatatlan, ez pedig az olvasmányos, közérthető nyelvezettel és a szerző által követett szakmai igényességgel párosulva igazi csemegét kínál a világpolitika iránt érdeklődőknek.