Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj (Agave Könyvek, 2022)

Christopher Buehlman: A fekete nyelvű tolvaj

Írta : Christopher Buehlman
Eredeti cím : The Blacktongue Thief
Eredeti kiadás : 2021
Magyar cím : A fekete nyelvű tolvaj
Fordította : Sárpátki Ádám
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2022
Terjedelme (oldalszám) : 452
70
Vidd hírét!
  •  
  •  

Az elmúlt hetekben többször elgondolkodtam azon, hogy miért is szeretek olvasni. Miért van az, hogy amikor mások legszívesebben a szabadban töltenék minden percüket, én inkább leveszek egy könyvet a polcról vagy bekapcsolom a már kissé leharcolt állapotban lévő Kindle-t, és keresek egy csendes helyet, ahol nyugodtan olvashatok? Arra jutottam – és itt most nem következik semmiféle nagy reveláció –, hogy egyszerűen szeretek elmerülni a mások által megteremtett világokban. Ez motivál arra, hogy évente több tucat könyvet olvassak, hogy hosszú perceken át böngésszem a kiadók éves terveit, és hogy újabb és újabb könyvekkel gazdagítsam úgy a fizikai, mint a digitális könyvtáramat.

Az itt megjelent korábbi recenzióimban már említettem néhányszor, hogy a fantasy zsánerén és általánosságban az irodalom berkein belül, nem egyszerű teljesen új és frissítően ható ötletekkel és világokkal előállni. Ahhoz, hogy valaki maradandót alkosson, nem elég lekoppintani a műfaj nagyjainak műveit, sokkal inkább olyan könyvet kell az olvasó kezébe adni, ami bár ismerősnek hat, mégis valami újat tud nyújtani. Az amerikai Christopher Buehlmannek, ha nem is hibátlanul, de sikerült ezt elérnie az eredetileg tavaly megjelent dark fantasyjével: A fekete nyelvű tolvaj egyszerre tisztelgés a klasszikusok előtt és bevezető egy izgalmas, új világba.

A történet főszereplője Kinch Na Shannack, a Szedők Céhének tartozó tolvaj, aki egy balul sikerült rajtaütés után olyan helyzetben találja magát, amit egyetlen porcikája sem kíván. A fiatal férfi a legutóbbi harcok elől menekülve döntött amellett, hogy beáll a kontinens egészén jelenlévő, nagy hatalommal bíró szervezetbe, döntését azonban látszólag már számos alkalommal megbánta. Ha azonban nem szeretne idő előtt fűbe harapni, muszáj teljesítenie azt a küldetést, amivel a Céh megbízza, annak minden vele járó kellemetlenségével együtt. Így szegül Galva, a goblinháborúkat megjárt veterán mellé, hogy aztán együtt elinduljanak egy óriások lerohanta távoli, északi városba. A fekete nyelvű tolvaj egy humorral átitatott fantasy, horror és kalandregény egyben. És hogy működik-e a műfajok eme furcsa keveréke? Nos, részben.

Először is, ahogy azt fentebb említettem, a Christopher Buehlman által papírra vetett világ izgalmas. A történelme, a fajok, a konfliktusok, bár nem feltétlenül egyediek, mind hozzátesznek ahhoz, hogy az olvasó elé tárt történet élőnek hasson. Az első oldalakon nagyvonalakban már szó esik a háborúkról, amelyek feldúlták a kontinens országait, a kegyetlen goblinokról, akik emberhúst esznek, a mágiáról és úgy általánosságban a szereplők által eddig a pontig megélt veszteségekről. A helyzet komolyságának élét Buehlman humorral próbálja meg elvenni, és teszi mindezt Kinch karakterén keresztül, akinek szarkazmusa egyben ismertetőjele is. Innen kiindulva építi aztán tovább a történetet, egyre többet és többet elszórva a nagy egész megértéséhez és a világa megismeréséhez szükséges információmorzsákból. A regény fantasy elemei tehát működnek, ha a szereplők humora néha mellétrafál is. Ez azonban már teljesen az olvasó ízlésétől függ; ami valakinek már túl sok poénkodás egy ehhez hasonló sztoriban, az másnak pont elengedhetetlen.

Másodszor legyen szó A fekete nyelvű tolvaj horror voltáról. Ez leginkább a visszaemlékezésekben jelenik meg, a háborúkban tapasztalt szörnyűségek leírásában, a goblinok hátborzongató kultúrájában, valamint a jelenben az óriások által lerombolt és elfoglalt város képében. Amikor tehát Buehlman regényét olvassuk, soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mi vár ránk a következő oldalon. Egy baráti italozást, kártyázást vagy tréfálkozást bármikor megszakíthatnak a traumatikus élmények felelevenítései, az író ugyanis folyton emlékeztetni akar minket arra, hogy nem egy tündérmesét tartunk a kezünkben. A gond ezzel csupán az, hogy így kiélesedik a kontraszt a mű egyes elemei között, és olykor a ritmusából is veszít a történet. Ahelyett, hogy együttérzést váltana ki vagy sokkolna a múlt borzalmainak bemutatásával, megszakítja a cselekményt, így újra és újra vissza kell rázódnunk az elbeszélésbe.

Mindezek következtében számomra A fekete nyelvű tolvaj kalandregényként állja meg a helyét a legjobban. Szinte minden fejezetben más szituációba csöppenünk a szereplőkkel: kocsmákban hallgatjuk mások eltúlzott meséit, elvarázsolt tornyokban vacsorázunk boszorkányokkal vagy épp a tenger közepén próbáljuk meg felvenni a harcott egy vérszomjas krakennel. Mindig van egy újabb helyszín, egy újabb ötlet, amit az író az arcunkba tol, a különböző körülményeknek köszönhetően pedig a karakterek több oldalát is felfedezzük. 

Ha csak ezekből az “epizódokból” állna, a regény talán jobban élvezhető lenne, viszont akkor már egy teljesen más könyvről beszélnénk, hiszen minden kiegyensúlyozatlansága ellenére Christopher Buehlman történetének szüksége van a humorra és a szörnyűségekre is. Végezetül ezek a dolgok azok, melyek A fekete nyelvű tolvajt A fekete nyelvű tolvajjá teszik.

A regény különálló műként is megállja a helyét, azonban folytatásai is várhatóak, amit remélhetőleg nem sokkal a megjelenésük után már mi is kézbe vehetünk, hiszen a kiadónak és a fordítónak köszönhetően a magyar könyvpiac egy újabb érdekes könyvvel gazdagodott.


Vidd hírét!
  •  
  •