Bernard Lecomte: KGB. A szovjet titkosszolgálatok története (Corvina, 2022)

Bernard Lecomte: KGB. A szovjet titkosszolgálatok története

Írta : Bernard Lecomte
Eredeti cím : KGB – La véritable histoire des services secrets soviétiques
Eredeti kiadás : 2020
Magyar cím : KGB. A szovjet titkosszolgálatok története
Fordította : Barabás József
Kiadó : Corvina Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2022
Terjedelme (oldalszám) : 341
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

Az 1917-es orosz forradalomban aratott bolsevik győzelem nem csupán a XX. század – de talán a történelem – egyik legmeghatározóbb birodalmának, a Szovjetuniónak a létrejöttét eredményezte, hanem az egyik legkíméletlenebb erőszakszervezetének megalapítását is lehetővé tette. A hírhedt Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij javaslatára létrehozott Összoroszországi Különleges Bizottság (röviden Cseka), amely a későbbiekben több szervezeti átalakuláson és névváltozáson is átesett – volt GPU, OGPU, NKVD, MGB, MVD, majd 1954-től a legismertebb nevén KGB –, nagymértékben meghatározta a Szovjetunió hetvenéves történelmét, de facto túlélve annak bukását is: jóllehet 1991-ben hivatalosan felszámolták, az utódjaként létrejött Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) nem csak személyi állományában, hanem szellemiségében és gyakorlatában is méltó utódja a hidegháború egyik legaktívabb szereplőjének. Elég csak arra gondolni, hogy Oroszország jelenlegi elnöke, Vlagyimir Putyin a hetvenes és nyolcvanas években a KGB ügynöke volt, majd a kilencvenes évek végén rövid ideig az FSZB igazgatói tisztségét is betöltötte. De, ahogy a könyv szerzője, Bernard Lecomte írja az előszóban, az FSZB által folytatott tevékenység egy másik történet. A KGB. A szovjet titkosszolgálatok története című könyve ennek az előzményeiről szól, ahogyan azt a címe is eléggé sokatmondóan sugallja.


A kötet a Cseka 1917. decemberi megalakulásától kezdve a KGB 1991. évi felszámolásáig (pontosabban átszervezéséig) tizenhat fejezetben tekinti át a szovjet titkosszolgálatok több mint hét évtizedes működésének legfontosabb mozzanatait, történéseit. Bár a könyv középpontjában maga a KGB áll, figyelembe véve a szovjet politikával és az azt irányító SZKP-val való szoros összefonódását, Lecomte munkája több, mint egy szervezettörténeti összefoglaló: egy tömény kivonat a Szovjetunió történetéből, sűrűn átszőve személyes élettörténetekkel. Képet kapunk a titkosszolgálatnak különböző – a Szovjetunió területén és azon kívül zajló – történelmi eseményekben betöltött szerepéről, a felsorakoztatott portrék révén pedig megismerhetjük nem csak a KGB-t (és elődjeit) irányító személyek életének meghatározó mozzanatait, hanem ezekhez kapcsolódóan néhány magasrangú politikus karrierjének főbb állomásait, valamint a titkosszolgálatok alacsonyabb szintjein tevékenykedő számos ügynök élettörténetét is. Ezekben a portrékban Lecomte egyébként rendkívül érzékletesen mutatja be az érintetteket, nem csupán az általuk megélt eseményekre fordítva nagy hangsúlyt, hanem gyakran a fizikai jellemzőikre és jellemükre is.

A könyvben a szerző kettős szerkesztési-rendezési elvet alkalmaz, az időrendiséget egy tematikus felosztással kombinálja: a titkosszolgálatok történetének ismertetésében többnyire lineárisan halad, ugyanakkor a fejezetek egy-egy téma vagy személy köré épülnek fel, így előfordulnak időbeni ugrálások és az események közötti átfedések. Az első fejezet az orosz forradalom zűrzavaros időszakáról és a Cseka megalapításáról szól, majd azt követően külön fejezetekben tárgyal olyan témákat a szerző, mint a kettős ügynökök működése, a Cseka ügynökei által a Sztálin-korszakban elkövetett erőszakos cselekmények – pár fejezettel később a desztalinizálásnak a szervezet működésére gyakorolt hatásait is megismerhetjük –, de külön fejezetet kapnak a kémtörténetek világában otthonosan mozgók számára valószínűleg ismerősen hangzó hálózatok, személyek és események köré épülő történetek is, mint pl. az 1930-as években Németországban tevékenykedő Münzenberg-hálózat; a XX. század talán legismertebb kettős ügynöke, Kim Philby által fémjelzett „cambridge-i ötök”; a második világháború idején az elsősorban Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában tevékenykedő Vörös zenekar vagy az atomtitkok megszerzésére irányuló szovjet erőfeszítésekben fontos szerepet játszó – lebukásuk után halálra ítélt – Rosenberg-házaspár. Ezek a részek tudatosítják az olvasóban, hogy már a két világháború közötti időszakban milyen széleskörű tevékenységet folytattak a szovjet titkosszolgálatok a nyugati államokban, beépülve egészen a legfontosabb kormányzati vagy gazdasági struktúrákba, és hogy az a legalább két évtizedes előny, amivel a nyugati szolgálatokhoz képest rendelkeztek, milyen nagy jelentőséggel bírt a történelem későbbi alakulásában. Az egyensúly az amerikai National Security Act (nemzetbiztonsági törvény) 1947-es elfogadása és a CIA megalapítása után állt helyre, ami egyben a több mint négy évtizeden keresztül tartó hidegháború kialakulásához is hozzájárult. A CIA és a KGB közötti rivalizálással szintén külön fejezetben foglalkozik a könyv. Önálló fejezetet kapott a titkosszolgálat két leghosszabb ideig tisztségben lévő vezetője, Lavrentyij Berija és – az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején budapesti szovjet nagykövetként tevékenykedő, a nyolcvanas években rövid ideig az SZKP KB vezetői tisztségét is betöltő – Jurij Andropov is, akik ketten együtt harminc évig irányították a szervezetet. A könyv két utolsó fejezete az Andropov utáni korszakot dolgozza fel, egyrészt a Gorbacsov fémjelezte, az addigi politikai irányvonal enyhülését hozó néhány év történéseit, majd az 1991-es év zűrzavaros eseményeit. Ekkorra a KGB elveszítette azt a szervezettségét és befolyását, aminek köszönhetően hét évtizeden keresztül meghatározó szerepet töltött be a szovjet bel- és külpolitika alakításában, és az 1991 augusztusában megkísérelt sikertelen államcsíny következtében az év decemberében – alig pár nappal a Szovjetunió megszűnése előtt – hivatalosan is felszámolták.

Bár nyelvezetét tekintve Bernard Lecomte könyve olvasmányos, a kémregénybe illő sztorikkal és az érdekes portréelemekkel átszőve pedig érdekfeszítő és rendkívül szórakoztató is, összességében véve mégsem mondhatjuk, hogy egy könnyű olvasmánnyal van dolgunk. Ennek elsősorban a rengeteg adat és a rendkívül sok név az oka, amelyek egy idő után hullámként csap(hat)nak össze az olvasó feje fölött. Csak érzékeltetésképpen: a kötetvégi (személy)névjegyzék közel tizenhárom, kéthasábosan szedett oldal terjedelmű, és ennél mintegy másfélszer hosszabb az a jegyzetanyag, amivel a szerző a kötetet kiegészítette – ennek kisebb része a törzsszövegben szereplő információkhoz fűzött kiegészítés vagy magyarázat, nagyobb része pedig szakirodalmi hivatkozás. Utóbbi kapcsán két dolgot jegyeznék meg: egyrészt szembetűnő, hogy egész könyvek születtek olyan eseményekről vagy személyekről, amelyeknek Lecomte a könyve keretei között legfeljebb csak bekezdéseket szentelhetett, tehát ha valaki mélyebben el szeretne merülni egy-egy témában, bőven kap hozzá támpontot a jegyzeteket olvasva, másrészt picit irigykedve vettem tudomásul, hogy a szovjet titkosszolgálatokhoz szorosabban vagy tágabban kapcsolódó témákban mennyi könyv jelent meg az elmúlt évtizedekben francia nyelven vagy franciára lefordítva, miközben magyarul ezeknek csak a töredéke olvasható. Mindezek mellett a kötet tartalmaz egy függeléket is, amelyben a szovjet titkosszolgálatok rövid kronológiája, a KGB nyolcvanas évekbeli szervezeti felépítése olvasható, illetve van egy rövid áttekintő az elsősorban a Szovjetunió határain kívül tevékenykedő másik titkosszolgálatról, az 1942 óta GRU néven működő katonai hírszerzésről, valamint a Varsói Szerződés tagállamaiban működő – többségében a KGB által létrehozott és évtizedeken keresztül vele szorosan együttműködő – titkosszolgálatokról. Bernard Lecomte KGB-ről szóló rendkívül jól dokumentált és nagy igényességgel megírt könyve főként azok számára lehet remek olvasmány, akik érdeklődnek a titkosszolgálatok világa vagy a szovjet rendszer történelme iránt. A könyv ugyanakkor kiváló bizonyítéka annak is, hogy nemcsak a szépirodalom, hanem a tényirodalom területén is van élet az angolszász világon túl.

Bernard Lecomte 1949-ben született francia újságíró, történész. A párizsi Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézetében orosz és lengyel nyelv szakon, a Politikatudományi Intézetben pedig közszolgálatok szakon diplomázott. A Le Croix című lapnál kezdte hivatásos újságírói pályafutását, később a L’Express vezető riportereként a Szovjetunióból és a szocialista országokból tudósított, majd a Figaro magazin főszerkesztője volt. Kutatási témái közé tartozik a kommunizmus és a katolicizmus, több munkája jelent meg a Szovjetunióról, Kelet-Európáról, a Vatikánról és egyháztörténeti témákról, majd 2004 után Burgundiáról (ahol 1997 óta él). Kiemelkedő alkotásai a II. János Pálról írt 2003-as és a Gorbacsovról írt 2014-es életrajzi könyvei. A KGB. A szovjet titkosszolgálatok története című könyve az első, amely magyar fordításban megjelent.


Vidd hírét!
  •  
  •