A pandémia idején fedeztem fel Paul Austert, és azonnal az egyik kedvenc szerzőmmé vált. Azóta törekszem sort keríteni az összes művére (magyarul a 21. Század Kiadó gondozza a 2024-ben elhunyt Auster életműsorozatát, keménykötéses kötetekben publikálva a szerző regényeit), és mindig örülök, amikor új kötet jelenik meg. Amikor nagy elvárásokkal fogok neki egy regénynek, megvan az esélye, hogy csalódás ér. A Sunset Park esetében szó sem volt csalódásról, minden területen pont azt nyújtotta, amire számítottam. Nagyszerű sztori, szerethető szereplők, váratlan csavarok és kellemes olvasással eltöltött idő.
2008-ban, a nagy gazdasági összeomlás idején találjuk magunkat. Megismerjük Miles Hellert, a fiatal férfit, aki hét évvel ezelőtt félbehagyta az egyetemet, azóta menekül – vagy önkéntes száműzetésének idejét tölti, de ez már csak nézőpont kérdése. Jelenleg Floridában él, egy ingatlankezelő vállalat „kirámolóembereként”. A kegyetlen gazdasági válság idején kilakoltatott emberek után lakásokat kiüríteni egyike a kevés virágzó vállalkozásoknak, ezért a megélhetése biztos. Hogy ellensúlyozza a lélekölő munkát, hátrahagyott holmikat fényképez, és próbálja szinte a létminimumon tartani magát: „Ha úgy akarsz élni, hogy nincs semmi terved – azaz nincsenek vágyaid és reményeid, ha megelégedsz a sorsoddal, elfogadod amit a világ kimér neked egyik napkeltétől a másikig —, csak nagyon keveset szabad akarnod, annyira keveset, amennyire az emberileg lehetséges.” Mindezen egy lány, Pilar változtat, és egy ideig jól is mennek a dolgok, aztán drámai hirtelenséggel Miles újból menekülni kényszerül. Hátrahagyja Floridát és Pilart, de még nem áll készen a szülei elé állni. Egy intermezzóban a Sunset Parkban találja magát (innen a regény címe), Brooklyn olcsó, lerobbant városrészében. Régi, gyerekkori barátjához, Binghez költözik, aki két nővel együtt önkényesen elfoglal egy elhagyott házat. Innen kezdve már nem csupán Miles nézőpontjából látjuk a cselekményt, hanem bevonódik a többi szereplő is. A narrátor mindentudó, ő az, aki belelát a szereplők legmélyebb gondolataiba, vágyaiba.
A fejezetek tulajdonképpen a szereplők (Bing, Miles, Ellen és Alice) egyéni perspektívái, a nagy puzzle darabkái, ezek után Miles szüleit veszi sorra a narrátor. Számomra határozottan Morris, Miles apja volt a legszimpatikusabb szereplő. Ez az idősödő, lojális férfi, aki a gazdasági viharban próbálja a felszínen tartani az általa vezetett kiadót, próbál hű maradni a szerzőihez, az alkalmazottaihoz, de legfőképpen a fiához és második feleségéhez. Hibázik és bűnhődik emiatt, bocsánatot kér, majd ő is megbocsát, és végső soron csak azt akarja, hogy szeressen és szeretve legyen (mint mindannyian, nem?).
Nagyon szerettem a könyvkiadással kapcsolatos részeket olvasni, és legalább ugyanekkora örömöt okozott Alice PEN-nél végzett munkájájáról szóló rész is. A könyvek és az irodalom szeretete alapból átszövi a szöveget, de ezekben a részekben hangsúlyosabban érezhető. Ugyanilyen érezhető, szinte kézzel tapintható a szereplők fejlődése is. Kivétel nélkül mindenki fejlődik, és őszinte örömmel figyeljük ezeket a mérföldköveket, kisebb vagy nagyobb sikereket. Talán ezért is ért ekkora meglepetésként, szinte arcul csapásként a vége. Nem konkrét lezárást, teljesen elvarrt szálakat és happy endet vártam, csak egy sejtést, hogy a jó irányba haladnak a dolgok. Ez a méltatlan vég szomorúságot okozott, reménytelenséget és egy keserű szájízt, hogy akkor minden mindegy, tulajdonképpen kár volt a felhajtásért. Másrészt az is igaz, hogy úgy éreztem, Miles leírt egy teljes kört, az egész történet kiindulópontja és vége is az ő indulatos cselekedetén alapszik.
Eredeti nyelven is olvastam a szerzőtől, tehát van összehasonlítási alapom, és kár lenne nem megemlíteni, hogy a magyar fordítás legalább ugyanannyira színvonalas és igényes. A fordító, Pék Zoltán kiváló munkát végzett, és valószínűnek tartom, hogy sikerült ráhangolódnia a szerző hangjára, gondolataira, ugyanis legalább annyira lenyűgözött a fordítói munka, mint maga a regény.
Egy könyvajánló írása közben az a kedvenc részem, amikor átgondolom, kinek ajánlanám, kinek tetszene az adott könyv. Az biztos, hogy felnőtt olvasóközönség számára ajánlom. Paul Auster ritkán cenzúrázza a szexuális jeleneteket vagy ilyen jellegű gondolatait. Ugyanakkor hitelesen ír a gazdasági válság nehézségeiről, a fiatal felnőttek lakhatási és anyagi küzdelmeiről, ezért úgy gondolom, hogy akár egyetemistaként is könnyű megérteni – átélni – a szöveget és a leírt élethelyzeteket.
Paul Auster az elmúlt évtizedek amerikai irodalmának egyik legkiemelkedőbb alakja (bár egy ideig Európában nagyobb sikernek örvendett, mint Amerikában). Könyveit 30 nyelvre fordították le. Magyar fordításban a 21. Század Kiadó életműsorozatában jelentek meg a könyvei: New York Trilógia, Brooklyni balgaságok, Timbuktu, Az illúziók könyve, Leviatán, A Végső Dolgok Országában, Az orákulum éjszakája, Mr. Vertigo, Holdpalota, A véletlen zenéje, Utazások a szkriptóriumban, Láthatatlan, A magány feltalálása, Baumgartner, Sunset Park.