Gunnar Gunnarsson: Advent (Typotex, 2024)

Gunnar Gunnarsson: Advent

Írta : Gunnar Gunnarsson
Eredeti cím : Aðventa
Eredeti kiadás : 1936
Magyar cím : Advent
Fordította : Patat Bence
Kiadó : Typotex Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2024
Terjedelme (oldalszám) : 91
100
Vidd hírét!
 
 

Gunnar Gunnarsson neve ismerős volt számomra Jón Kalman Stefánsson elbeszéléseiből. Bizonyára az olvasók számára is ismerős jelenség, hogy ha egy regényben látnak utalást valós könyvre vagy szerzőre, akkor feljegyzik maguknak egy kézzelfogható vagy képzeletbeli listára, hogy a jövőben utánanézzenek, beszerezzék, elolvassák. Hiszen ha egy író megemlíti, az néha egyfajta garancia a minőségre. Ezért az Advent tárt karokkal várt kötet volt, főleg advent idején.

Magas elvárásokkal fogtam neki ennek a történetnek. Egyrészt Stefánsson említette a szerzőt, és a kötethez hosszú utószót írt. Másrészt tudtam róla, hogy a nyugati és skandináv országokban karácsonyi klasszikusnak számít. Először 1936-ban jelent meg németül, és onnan indult el hódító útjára a skandináv országok felé. Azóta számos nyelvre lefordították, 2024-ben végül magyarra is. Patat Bencét kiemelkedően tehetséges fordítónak tartom, és ezúttal is csodálatos munkát végzett. Az egész műre jellemző az igényes, választékos nyelvezet, anélkül hogy mesterkélt benyomást keltene.

Kíváncsi voltam, hogy miért bizonyult időtállónak ez a rövid történet, miért vált klasszikussá. És azonnal, első olvasásra megértettem. Miről szól? Általában ez a legelső kérdés, amit az ismerőseim feltesznek, ha egy könyvvel a kezemben látnak. Az Advent egyszerűen, egy mondatban összefoglalható: egy férfi advent idején felmegy a hegyre összegyűjteni az elkóborolt birkákat és lehozza őket a lakott településre. Ez az egyszerű téma nagyszerűvé tette, és a szerző igényes kidolgozása mesterművé varázsolta. Nem volt szükség sem bonyolult cselekményre, sem összetett szereplőkre, sem nagyot csattanó végkifejletre. Talán pont az egyszerűsége teszi olyan könnyen befogadhatóvá és szerethetővé.

A bevezetőben rögtön a tárgyra is tér a szerző: „Ünnepek közeledtével ki-ki a maga módján készülődik. Mindenki másképpen.” Benedikt pedig igazán egyedi módon készül. Összecsomagolja tarisznyáját, és felkészül arra, hogy kutyájával, Leóval és vezérkosával, Bütyökkel együtt bejárja a hóval borított hegyeket, megküzdjön a téli hóviharokkal, és összegyűjtse a hátramaradt, elkószált birkákat. Jóllehet Benedikt az emberi szereplő, a másik kettőnek is legalább olyan fontos szerepe van, sőt mintha el is mosódnának a határok ember és állat között. A környékbeliek (akik csupán epizodikus szereplők, és vagy támogatják Benediktet célja elérésében, vagy eltérítik attól) “Szentháromságként” utalnak rájuk, és ebben nincs sem gúny, sem istenkáromlás.

Megtudjuk, hogy ez a sajátos készülődés valóságos hagyomány: Benedikt immár huszonhetedik alkalommal száll szembe a természeti elemekkel néhány birkáért. A “szembeszáll” talán nem elég erős ige. Benedikt sokkal inkább küzd, harcol, viaskodik; a decemberi izlandi hóviharok ugyanis kegyetlenek. A leírások annyira részletgazdagok, hogy az olvasó is didereg, fázik, még akkor is, ha otthona melegében olvassa a sorokat. „Hogy mi a kávé, csak az tudja, aki ivott már ilyen italt harmincfokos hidegben, a felföldön, hegyek és orkánerejű szelek között, egy föld alatti lyukban.” – hangzik el a szövegben. Az olvasottak után egy második réteg takarót vettem elő és a mindennapi kávéra sem tekintettem olyan magától értetődően, mint addig. Azon kaptam magam, hogy szívből szurkolok a “Szentháromságnak” és annak a néhány birkának, hogy szerencsésen lejöjjenek a hegyről. Benedikt pedig elnyert egy helyet a szívemben, amelyet a különösen kedves fiktív szereplőknek tartok fent. Megnyert engem egyszerűségével, nagyszívűségével, életszemléletével, bölcsességével és nem utolsósorban rendhagyó adventi készülődésével.

Címe, az Advent, egyértelműen megjelöli az események idejét. A szövegben többször megjelenik ez a szó, egy rövid szövegrész pedig különösen hangsúlyossá teszi: „Advent! Benedikt különös óvatossággal vette a szájára a szót, ezt a nagy, csendes, rendkívül furcsa, ugyanakkor szenvedélyes szót, amely valószínűleg minden más szónál jobban megérintette. Nem tudta pontosan, hogy mit jelent, csak hogy valaminek jönnie kell, de elkezdődik a várakozás, a készülődés valami jobbra – ehhez kétség sem fért.”

Olykor aggódom, hogy kifogyok a karácsonyi olvasmányokból. Persze, megannyi variáció létezik egy témára, de talán eljön az a pillanat, amikor úgy érzem, már mindent elolvastam, és nem marad hely új történeteknek. Most először érzem úgy, hogy emiatt nem kell aggódnom. Valószínűleg lesznek olyan évek, amikor nem találkozom új karácsonyi történettel. Ilyenkor ott lesznek a minden évben újraolvasott kedvenceim: a Karácsonyi ének, a Hónővér, és mostantól az Advent is.

Szeretettel ajánlom minden olvasónak, fiatalnak és idősnek, egyéni és közös olvasáshoz egyaránt. Meggyőződésem, hogy ez a történet szépen illeszkedik az adventi készülődés pillanataihoz, fokozva a várakozást és a karácsonyi hangulatot. De miért éppen ezt a könyvet válasszuk a bőséges adventi kínálatból? Mert szép. Manapság, amikor minden “gyors”, “fantasztikus”, “lélegzetelállító”, “zseniális”, “fenomenális”, “lenyűgöző”, “szédületes” és “káprázatos”, ez a történet éppen a maga egyszerűségében szép.


Vidd hírét!