Finy Petra: Ultramarin (21. Század, 2024)

Finy Petra: Ultramarin

Írta : Finy Petra
Eredeti cím : Ultramarin
Eredeti kiadás : 2024
Kiadó : 21. Század Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2024
Terjedelme (oldalszám) : 303
100
Vidd hírét!
 
 

Mondhatom, hogy Finy Petra hosszú évek óta része az életünknek. Lányom babakorától kezdve velünk van, könyvei által jelen volt a legfontosabb mérföldköveknél. Legyen szó az ovis, dokis időszakról, a szemüvegessé válásról, az iskolakezdésről vagy a hétköznapok esti meséiről, könyvei mindig támaszt, segítséget és örömöt jelentettek számunkra. A mai napig azt jelentik. A fűszerkatona (Cerkabella Kiadó, 2013) és A darvak tánca (Cerkabella Kiadó, 2015) még mindig a könyvespolcunkon van, ezekről a kötetekről nem tudtunk és nem is akartunk lemondani. Éppen ezért különös, hogy egyetlen felnőtteknek szóló regényét sem olvastam. Most már tudom, hogy mekkora mulasztás volt ez részemről, és igyekszem mielőbb elolvasni a többi felnőtt regényét is.

Az Ultramarin című kötet a nevével és a gyönyörű borítójával hívta fel magára a figyelmemet. Mégis vonakodtam elkezdeni az olvasást. Teljes bizonyossággal tudtam, hogy Finy Petra nagyszerű mesekönyvek szerzője. De hát mesekönyvet és regényt írni két teljesen különböző dolog. Ez a kétkedő tartózkodásom viszont azonnal, túlzás nélkül azonnal megszűnt, amint olvasni kezdtem. Olyannyira magába szippantott a történet, hogy még engem is meglepett. Szinte dühös voltam, amikor a teendőim arra késztettek, hogy letegyem a könyvet. A könyvet  attól kezdve mindenhova magammal vittem, még akkor is, amikor nagyon jól tudtam, hogy nem lesz esélyem olvasni. Mindenkinek meséltem róla, akár kérdeztek, akár nem. Egyszerre akartam egy ültő helyemben elolvasni, és porciózva, beosztva olvasni, hogy tovább tartson.

Az események kellős közepébe csöppenünk, amikor Kelemen és Tömpe mozijegyekre próbál pénzt szerezni. Azonnal megkedveljük ezt a két lelkes, kreatív és életrevaló fiút. Hamarosan megismerjük azt az öt fiatalt, akik körül az események zajlanak, pontosabban ők azok, akik mindig az események sűrűjében vannak, Kelemennel az élen. Kelemen, Tömpe és Belphégor alkotják a csapat fiú tagozatát, Kockás Gizi és a csehszlovákiai Nina pedig a lány tagozatát. Attól a pillanattól kezdve, hogy megismerjük ezt az öt szereplőt, szinte szusszanásnyi időnk sincs. A fiatalok 18 évesek. Már nem gyerekek, de még nem felnőttek, abban a szürke zónában vannak, amikor egyszerre nagyon határozottak és mégis annyira képlékenyek. És éppen ez a képlékenység teszi lehetővé, hogy az öt fiatalt összefűző kapcsolatok bámulatos sebességgel alakuljanak át. Örök barátból rivális lesz, a hűséget felváltja a megvetés, a megvetés barátságot szül, a barátság titkolt, majd nyílt szerelmet. A csoportdinamika fejezetről fejezetre változik, és a karakterfejlődés legalább ugyanennyire bámulatos. Olvasás közben többször arra gondoltam, hogy tizennyolc évesen még bármi, de tényleg bármi lehet az emberből. A személyes kedvencem Gizi volt, az ő fejlődése a leglátványosabb. De mindez a fejlődés nem ment volna végbe a csoporton belüli interakciók és események nélkül.

A szöveg dinamizmusa nem könnyítette meg a napi adag beosztását (pedig igyekeztem tartani magam ehhez, akkor sem olvastam többet, ha lett volna időm rá). Kínosan szerettem volna elnyújtani az olvasás élményt, miközben a kíváncsiság is mardosott. A szövegbeli események feltartóztathatatlanul zajlottak, ezért volt nehéz abbahagyni az olvasást. A nyelvezet pedig bámulatosan igényes, magas színvonalú, és hűségesen tükrözi az események korát (1968-at). Helyenként deja vu érzésem volt, vagy legalábbis ismerősnek és otthonosnak éreztem a szöveget egy-egy gondolat erejéig. A kötet végén aztán kiderült, hogy ezek a részek vendégszövegek, leginkább Ottlik Géza Iskola a határon című regényéből és Martin Amis Találkozások Háza (Európa Könyvkiadó, 2008, Pék Zoltán fordítása) című művéből származnak. A szerző olyan ügyesen illesztette ezeket a vendégszövegeket a saját szövegébe, mint ahogy a puzzle darabkái illeszkednek egymáshoz. Korábban említettem, hogy otthonosnak éreztem a szöveget, de ez csak kis vetülete annak, hogy valójában otthonosan éreztem magam a történetben is. Ez teljes mértékben a szerző érdeme, hisz szüleim még kisgyermekek voltak a regény cselekményének idején.  Ahhoz legalábbis túl fiatalok voltak, hogy a könyvben előforduló valós elemek beépüljenek az emlékezetükbe, és ezáltal a családi történetekbe vagy anekdotákba.

Szívem szerint fiatal felnőtteknek és felnőtteknek ajánlanám. Elegendő történelmi háttérismeret nélkül a Gulag valóban csupán egy szibériai tanulmányi kirándulásnak, Márvány tanár úr pedig csak egy átlagosnál bátrabb (vagy inkább vakmerőbb?) embernek tűnhet, nem pedig a szennyes rezsim idején felragyogó igazgyöngynek. Kellő érettség nélkül pedig az egyik szereplő csupán egy meleg kamasznak tűnhet, holott egy igazi férfi, sőt, igaz ember, aki csak mellékesen meleg.

A homoszexualitás, a bántalmazás és annak passzív elviselése, a csendben maradás különösen nehéz témák. A hazaszeretet, a hűség, az igaz barátság és az emberségesség szintén azok. A szerző egy emészthető formában dolgozza fel ezeket az olvasó számára, és én végtelenül hálás vagyok ezért az olvasmányélményért. De mit is jelent valójában a regény címe? A szövegben nagyon sokszor megjelenik az ultramarin szó, csupán a számomra legszebb szövegrészeket emeltem ki, amelyek ezzel kapcsolatosak.

„Azok a festékeim. A tojástemperát lezárt edényben, hűtőben kell tartani, hogy ne menjen tönkre. Ultramarin pigmentből keverem ki tojással és kötőanyaggal, igazán tehetséges vagyok az előállításában, most nem azért. A legjobb keveréket készítem a városban – lép oda ő is a hűtőhöz, és elővesz egy tégelyt. A lámpa felé tartja az ultramarint a konyhában, így jobban látszik a retinatépő tündöklés. Az a különös, kék fény. Ha lenne izzó árnyalat, ami nem vörös, ez a szín lenne. Mert az ultramarin valójában parázskék.”

„Az ő festményein ugyanis az összes fa ultramarinkék, a lomb is és a föld pora, a haj, a kar, a szem, a felhő, a mélyút, a mező és a háztető. Ő a kékkel vívja titkos csatáját, azzal üzen a világnak, a kék lesz az ő hangja, ha már máshogy nem beszélhet.”

„A szeméből túlhígított ultramarin csordul ki.”

Finy Petra 1978-ban született. Több, mint 30 kötet szerzője, az egyik legjelentősebb kortárs magyar szerző. Köteteinek nagy része ugyan mesekönyv, az utóbbi időben azonban egyre több felnőtteknek szóló regénye jelent meg. Budapesten él két lányával, és remélem, hogy továbbra is sok gyereket és felnőttet örvendeztet meg írásaival.


Vidd hírét!