Szerző: Attila

Tovább
Kritika
|
70

John Hart: A megváltás útján

Tizenhárom évvel ezelőtt egy női holttestet találtak egy templom oltárán. Ezt követően a hívek és a tiszteletes családja is maga mögött hagyta a templomot. A gyilkosságért elítélt rab a büntetését letöltve szabadul, és másnap a templom oltárán újabb hulla fekszik. A középpontban Elizabeth Black rendőrnyomozó áll, aki rendületlenül hisz a frissen szabadult rab ártatlanságában (és ezzel egyedül van), miközben meg kell küzdenie a saját démonaival.

Tovább

A Londoni Egyetemen nem kérnek az erotikus regényből

A Fanny Hill – Egy örömlány emlékiratai című könyv egy idősödő kurtizán botrányos életéről szól. John Cleland 1748-ban írta, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egyetlen csúnya szót sem használva meséli el a történetet. Akkor pornográfia újonnan megjelenő formája felháborította a cenzorokat és az egyházat. Ma, 270 évvel később a „hópehely generáció” tagjai is sértőnek találják a szöveget, ezért kikerült a tananyagból a Londoni Egyetemen.

Tovább

N. K. Jemisin 2017-ben is Hugo-díjas

A Hugo-díj 64 éves történetében eddig két szerző nyert zsinórban kétszer a Legjobb regény kategóriában: Orson Scott Card (1986-ban és 1987-ben) és Lois McMaster Bujold (1991-ben illetve 1992-ben). Ezt a rekordot állította be a múlt héten az amerikai Nora K. Jemisin, aki epikus fantasy trilógiájának második kötetével is nyerni tudott, miután tavaly az első kötetért kapott Hugo-díjat.

Tovább

Dermesztő krimik a forró nyári napokra

Ajánlunk négy olyan krimit a forró nyári napokra, amelyektől garantáltan libabőrös lesz a hátad. A kínálat persze ennél sokkal nagyobb, és nehéz lenne az összese rangsorolni, de Linda Castillo Bűnösök között c. krimije, S. K. Tremayne újabb lebilincselő lélektani thrillere, Jane Harper többszörösen díjazott debütregénye és Holly Seddon könyve joggal pályázik az első helyek valamelyikére.