Az utolsó ügynök egy roppant izgalmas kémregény. Az előző részhez hasonlóan itt sem a hajmeresztő akciók dominálnak; Dugoni egy pillanatra sem felejti, hogy a hőse nem egy harmincas, ruganyos léptű kommandós, hanem egy bő hatvanas, a terepviszonyoktól már elszokott veterán, aki akkor hatékony, ha az eszét használja. A szerző Jenkinst ennek megfelelően mozgatja. Az eszére és a higgadt, analitikus gondolkodására nagy szüksége van, hiszen napjaink Moszkvájából kell megszökjön, ahol minden utca, minden állomás és minden épület kamerák tucatjainak látószögében van.
Kritika
|
100
