Szabó Magda 90 évet élt, 52 kötet fűződik a nevéhez s számtalan olvasó lelkében hagyott örök nyomot. Verseket, verses mesét, meseregényt, ifjúsági regényt, regényt, elbeszélést és drámát egyaránt írt – egyszóval a prózai műnem majdnem összes műfajában alkotott, kiteljesítve versekkel és drámákkal. Könyveit 42 nyelvre fordították le. Mindent elért, amit íróként el lehetett érni a huszadik században. A Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja.
Címke: Szabó Magda
A mozikban Az ajtó
Március 8-tól vetítik a mozikban Szabó István filmjét, Az ajtót, Szabó Magda azonos című regényének adaptációját. Az Oscar-díjas magyar filmrendező a szintén Oscar-díjas brit színésznőt, Helen Mirrent kérte fel Emerenc alakjának megformálására, a másik főszereplőt, az írónő alakját A mások élete című filmből ismert német filmcsillag, Martina Gedeck játsza. A filmet ma este Berlinben is bemutatják, Németországban is műsorra tűzik majd a mozik.
Re:Print – régiek új köntösben
Május közepéig egy csokorra való régi, kedves olvasmányunk jelenik meg új köntösben az Európa Kiadó gondozásában. Ezek közül válogattunk néhányat: Szabó Magdától egy 1969-es regény, a Katalin utca; Móricztól A galamb papné, ezt 1912-ben írta; Karinthy egyik legismertebb műve, az Utazás a koponyám körül; a külföldiek közül Umberto Eco legnagyobb sikerét, A rózsa nevét, és Agatha Christie első krimijét ajánljuk. Te melyiket olvasnád újra szívesen?