Jo Nesbø: Fejvadászok

Jo Nesbø a Fejvadászokban bebizonyítja, hogy Harry Hole világán kívül is van élet, hiszen ezúttal nem a már népszerűvé vált nyomozó egy újabb megoldásra váró ügyével szórakoztat, hanem egy teljesen különálló, izgalmas thrillerrel.

hirdetés

Roger Brown fejvadász. A legjobb Norvégiában. Az egyik neves fejvadász cég munkatársaként feladata a legmegfelelőbb jelöltek kiválasztása különböző nagyvállalatok vezető tisztségeire. Mivel gyönyörű feleségével, Diánával igencsak fényűző életmódot él, amelyet munkája bevételeiből nem képes fenntartani, kissé szokatlan „mellékállásból” szerzi meg a hiányzó részt: műkincstolvajként tevékenykedik, többnyire sokat érő festményekre szakosodva. A képlet egyszerű: előbb a vezető tisztségeket elfoglalni szándékozó – jó anyagi körülmények között élő – jelölteket az interjú során kellőképpen kifaggatja nemcsak képességeikről és szakmai tapasztalataikról, hanem többek között a tulajdonukban levő nagyértékű műtárgyakról és lakásuk biztonsági felszereltségéről is. Ezt követően egy biztonsági cégnél dolgozó társa, Ove Kjikerud gondoskodik arról, hogy egy adott órában – többnyire akkor, amikor a „kliens” éppen a cég vezetőivel egyeztet az alkalmazás utolsó részleteiről – ne üzemeljen a lakás biztonsági rendszere, Roger pedig látogatást tesz az illetőnél, és szakértelemmel kicseréli a képet egy másolatra. A megszerzett eredeti műtárgyat Kjikerund értékesíti Göteborgban, az így szerzett pénzen pedig osztoznak.

A látszólag jól működő üzletnek az a szépséghibája, hogy az így szerzett jövedelem még mindig nem éri el azt a szintet, ami Roger és Diana igényeinek kielégítéséhez megnyugtatóan elégséges lenne. Nem véletlen tehát, hogy Roger élete nagy lehetőségeként éli meg, amikor Diana galériájában megismerkedik egy Clas Greve nevezetű férfival, aki amellett, hogy tökéletes jelölt lenne az egyik norvég nagyvállalat, a katonai GPS-rendszerek fejlesztésével foglalkozó Nyomkövető adminisztrációs igazgatói tisztségére, egy igen értékes, több milliót érő, elveszettnek hitt Rubens-festmény tulajdonosa. Roger a bevált recept szerint teszi a dolgát, megszerzi a képet, ám Greve lakásában kellemetlen meglepetésben van része: azzal szembesül, hogy Diana és a férfi között feltehetően nem csak szakmai kapcsolat van. Mielőtt azonban felocsúdhatna a sokkból, rádöbben, hogy sokkal több forog kockán, mint a házassága: nyomában vagy egy másik típusú fejvadász, aki az övétől eltérő módon, fegyverrel végzi a munkáját és minden jel szerint szeretné eltenni láb alól. És ami a legrosszabb: nem ismeri üldözője valódi indítékait és azt sem tudja, hogy kiben bízhatna meg…

Jo Nesbø nem okoz csalódást a Fejvadászokban sem, jóllehet ezúttal nem a nagysikerű Harry Hole-sorozatának egy újabb darabjával állunk szemben. Szórakoztató, izgalmas thriller, a szerzőtől megszokott csavarok sem hiányoznak belőle. És amit két korábbi Nesbø-regény – a Vörösbegy és a Hóember – kapcsán kifogásként említettem meg, azzal most megelégedésemre nem találkoztam: nincs fölöslegesen elnyújtva a sztori, nincsenek sehova nem vezető, töltelékszámba menő mellékszálak. Ez valószínű annak is köszönhető, hogy a történetet egyes szám első személyben meséli el a szerző, ami nem igazán ad lehetőséget mellékszálak kibontására, így tulajdonképpen mindvégig Roger Brown szemszögéből követjük nyomon az eseményeket. Van viszont valami, amit a korábbi Nesbø-könyvekben is éreztem és itt is tapasztaltam: a szerző kissé hatásvadász, néha egy-egy realitástól eléggé elrugaszkodó jelenettel próbálja fenntartani az izgalmat, ami nálam nem mindig jött be. Nyilván ettől még kiváló szerző, nem véletlen, hogy éppen a Fejvadászokból készült sikeres film Norvégiában 2011-ben, Morten Tyldum rendezésében, illetve már Hollywoodban is felfigyeltek a regényre és megvásárolták a megfilmesítés jogait.

Összességében véve rendben van a Fejvadászok, könnyedebb, összeszedettebb olvasmány, mint az általam korábban olvasott Nesbø-regények, ugyanakkor – jóllehet az Animus Kiadó a Skandináv Krimik című sorozat részeként jelentette meg –, “kevésbé skandináv” is azokhoz képest, hiányzik belőle az északi bűnügyi regények többségére jellemző komor hangvételű társadalomrajz és – a burkoltan vagy nyíltan megfogalmazott – társadalomkritika. Nesbø most már végérvényesen belopta magát a szívembe, ott van a kedvenc skandináv szerzőim között, viszont azt a hatást, amit Fossum vagy Alvtegen tud kiváltani, eddig egyik regényénél sem éreztem, ő más eszközökkel szórakoztat mint népszerű szerzőtársai.

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD