Karin Fossum: Ne nézz vissza

Írta : Karin Fossum
Eredeti cím : Se deg ikke tilbake!
Eredeti kiadás : 1996
Magyar cím : Ne nézz vissza
Fordította : Szöllősi Adrienne
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2009
Terjedelme (oldalszám) : 348
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

A Ne nézz vissza Karin Fossum sorrendben második regénye, az angol vagy magyar fordításban megjelent művei közül viszont a legkorábban – 1996-ban – írt, hiszen első könyve (Evas øye, 1995) egyik említett nyelven sem jelent meg fordításban. Az írónő ezzel a könyvével 1996-ban elnyerte a legjobb norvég kriminek járó Riverton-díjat, egy évvel később, 1997-ben pedig a Skandináv Krimiírók Szövetsége által évente kiosztott Üvegkulcs-díjat.


Jómagam másodszor vettem kézbe Fossum könyvet, és miután az első kimondottan tetszett, nagy érdeklődéssel fogtam neki ennek a könyvnek is. Nem csalódtam, Fossum ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, habár egy ez teljesen más elgondolású és felépítésű történetet, mint Az Ördög tartja a gyertyát. A Ne nézz vissza sokkal inkább illeszkedik a klasszikus értelemben vett krimik sorába, itt jóval nagyobb hangsúlyt kap maga a bűnügy és főként a nyomozás. De nem ettől jó a regény, már csak azért sem, mert igazából egyetlen gyilkossággal állunk szemben – illetve, amint az később kiderül, még eggyel –, hanem mert az írónő képes ebből pár száz oldalon keresztül rendkívül izgalmas módon építkezni, néhol drámai, máshol már-már pszichológiai finomsággal fenntartani a feszültséget.

Fossum igen mesterien indít és hiteti el az olvasóval, hogy valami másról fog szólni az egész történet, mint amiről aztán valójában szól. A kezdeti oldalakon megjelenő „gyerekrablás” majdhogynem fölösleges mellékszálnak is bizonyulhatna, az írónő azonban ebből bontja ki nagyon finoman a könyv cselekményének középpontjába kerülő bűnügyet: a kis norvég falutól pár kilométerre található Kígyó-tó partján, meztelenül, mindössze egy esőkabáttal letakarva – miközben ruhái szépen összefogva mellette –, holtan találnak egy 15 éves lányt, Annie Hollandot.

A nyomozást Sejer felügyelő irányítja, elmaradhatatlan társával, a fiatal Skarréval. Az egész ügy felgöngyölítését nehezíti, hogy látszólag senkinek sem volt indítéka elkövetni a gyilkosságot, a lányt mindenki ismerte és kedvelte a környéken. A két nyomozó igen alaposan sorra vesz mindenkit, akinek bármi köze is lehetett Annie-hez, többször is kikérdezik őket, minden apróságot feljegyeznek. Minél több a kikérdezett személy, annál több a zsákutca is, viszont a kirakósjátéknak is egyre több eleme kerül a helyére.

Fossum azzal fogja meg az olvasóit, amihez talán a legjobban ért: nagyon hitelesen rajzolja meg könyvének szereplőit, a mindennapi, elzárt norvég kistelepülés életébe szinte csak lakóin keresztül kaphatunk betekintést, ennek ellenére úgy érezzük, mintha mi is ott élnénk akárhány éve. (Vagy legalábbis azon sem lepődnénk meg túlságosan, ha mondjuk a közvetlen környezetünkben lennénk tanúi egy hasonló eseménynek.) A szereplők öltöztetik fel a helyszíneket, és ez alól a két nyomozó vagy az maga az áldozat sem kivétel, hiszen arról is gondoskodik az írónő, hogy a nyomozás során őket is kellőképpen megismerjük – ugyanolyan átlagembereknek, mint bármelyik más szereplőt. Emellett kétségtelen erőssége Fossumnak, hogy nemcsak kívülről láttatja szereplői jellemét, hanem sokszor vívódásaikba, gyengeségeikbe, gondolkodásmódjukba is bepillantást enged, ezáltal is közelebb hozva őket. És az így megteremtett, teljesen hétköznapinak tűnő hangulatba ágyazza be mesterien azt, ami a legkevésbé sem tűnik odaillőnek: a bűnügyet.

A regényen, mindamellett, hogy valóban nehéz volt letenni, helyenként érezni lehetett, hogy Fossum még nem volt kiforrott szerző a műfajban, amikor írta, egy-egy mellékszál – mint pl. Annie féltestvére, Sølvi édesapjának, Axel Bjørknek a beemelése a történetbe, de még inkább az abból való kiiktatása, vagy Annie barátjának, Halvornak a történet vége felé sorra kerülő „magánakciója” –, számomra kimondottan fölöslegesnek tűnt vagy egyenesen idegesített. De nyilván ezek olyan apróságok voltak, amelyeken könnyen túl lehet lépni, semmit nem vontak le sem az olvasás élvezetéből, sem a szerző érdemeiből, hiszen végig ott vibrált bennem is az izgalom és a kíváncsiság, hogy ki és miért követte el a gyilkosságot, és milyen meglepetést tartogat a végére Fossum.

Karen Fossum regényéből 2000-ben norvég tévéfilmsorozat is készült, amelyet a legrangosabb norvég filmes kitüntetéssel, az Amanda-díjjal jutalmaztak, a legjobb televíziós dráma, valamint a legjobb színész kategóriában (ezt a Konrad Sejer felügyelőt alakító Bjørn Sundquist kapta meg). 2007-ben az olasz Andrea Molaioli mozifilmet is készített belőle A tó leánya (La ragazza del lago) címmel, ebben azonban a szereplők neveit megváltoztatta, csak a cselekményt kölcsönözte Fossum könyvéből. Ettől függetlenül az olasz alkotás is számos díjjal és jelöléssel büszkélkedhet. Így tehát Fossum regénye nemcsak a bűnügyi irodalomban, hanem a filmvilágban is vitathatatlan érdemeket szerzett.


Vidd hírét!
  •  
  •