Karin Fossum: Indiai feleség

Írta : Karin Fossum
Eredeti cím : Elskede Poona
Eredeti kiadás : 2000
Magyar cím : Indiai feleség
Fordította : Szöllősi Adrienne
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2009
Terjedelme (oldalszám) : 365
90
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Gunder Jomann ötvenegy éves, egyedül él egy kb. 2000 lelket számláló norvég faluban, Elvestadban. Egy mezőgazdasági gépeket árusító üzletben dolgozik, egyszerű gondolkodású, de céltudatos, és ha lassan is, de mindig eléri, amit szeretne, megvan mindene: háza, autója, munkahelye, megtakarított pénze. Különös szenvedélyt mutat az indiai nők iránt, akikről azonban csak A világ népei című – húgától, Marietól kapott – könyvéből van némi ismerete. Gunder fura dologra szánja el magát: elutazik Indiába, hogy feleséget keressen. A két hetes utazás végén – valljuk meg, azért a valóságtól kissé elrugaszkodott módon – eléri célját: megismerkedik egy harmincas éveiben járó nővel, Poonával, akivel össze is házasodik. Hazautazik és már csak egyetlen dolog van hátra „boldogsága beteljesüléséig”: arája nemsokára, augusztus 20-án érkezik Norvégiába, a férfi pedig erre a napra szabadnapot vesz ki munkahelyén, hogy várhassa a pár órányira levő repülőtéren. Ezzel a fura felvezetéssel indítja Karin Fossum az Indiai feleség című regényét. Bevallom, annak ellenére, hogy nem először olvasok a norvég írónőtől, meglepett az az alaposság, amellyel előkészítette az eseményeket.


Poona érkezésének napján azonban családi tragédia történik: Gunder húga, Marie súlyos autóbalesetet szenved és kómában fekszik a helyi kórházban. Mivel férje, Karsten, Hamburgban van üzleti úton, Gunder keményen vívódik, hogy mit tegyen, húga mellett maradjon a kórházban, vagy a repülőtérre menjen felesége elé. Végül előbbi mellett dönt, és a falu taxisát, Kallét kéri meg, hogy várja Poonát a reptéren. Kalle elvállalja fuvart, a nővel azonban nem találkozik, elkerülik egymást, Poona pedig aznap este nem érkezik meg Gunder házába.

Másnap reggel, mindössze egy kilométerre Gunder házától, az országút melletti domboldalon egy idegen nő brutálisan meggyilkolt holttestére bukkannak. A rendőrségnek fogalma sincs, ki lehet – a faluban az utóbbi időben megindult szóbeszéd alapján viszont többen is sejtik –, az pedig napokba telik amíg Gunder elfogadja és beletörődik, hogy az áldozat nem más, mint fiatal felesége, Poona.

Karin Fossum igazán kitett magáért ennek a könyvnek a megírása során, az olvasók ugyanis egy korántsem szokásos krimit vehetnek kézbe, hanem annál sokkal többet. A brutális bűnügyet, ahogy már megszokhattuk, Sejer és Skarre felügyelők veszik kézbe, a tőlük megszokott alapossággal és intelligenciával nyomoznak, és viszik közelebb – vagy távolabb – az olvasót a megoldáshoz. Mindeközben ismét belecsöppenünk a Fossumtól már megszokott kisvárosi/falusi környezetbe – egy kocsma, egy kisbolt, egy iskola, egy postahivatal, és nagyjából ennyi –, ahol mindenki mindenkit ismer, ahol mindenkinek van valamilyen titka, ami esetleg fontos lehet a bűnügy felderítésében, mindenkinek van egy gyanúsítottja, és miközben tanúként segíti vagy hátráltatja a nyomozást, ő maga sem rendelkezik kőkemény alibivel. Ez a része a regénynek nem lepett meg, azt ugyanis már megszoktam Fossumtól, hogy nagyon közel hozza karaktereit, szinte felvonultatja őket az olvasó előtt, beavat a gondolataikba, jóllehet ezzel korántsem kerülünk sokkal közelebb a megoldáshoz. Tehát abszolút fossumos alkotással állunk szemben, amiben nem is a bűntény és a nyomozás a legfontosabb, hanem a falu lakóinak élete és világa, titkai és álmai, egy kis közösség belső működtető erői.

És ami igazán csattant a könyvben, az a vége: a sok összekuszált szálat Fossum nem éppen klasszikus krimihez illően bogozza ki (vagy kuszálja össze még jobban?). Nézőpont kérdése, hogy ezt hogyan fogadjuk, jómagam a biztonság kedvéért még egyet fordítottam, hogy valóban vége van-e a könyvnek – amúgy vége volt –, de az nyilvánvaló, hogy ez nem igazán vont le bármit is olvasás élményéből. Minden ott van ebben a könyvben, amire Fossumtól számítani lehetett: megteremtette a rá jellemző környezetet és hangulatot, amit csak erősít a részletekbe menő nyomozás – és a szerintem igencsak rendhagyóra sikerült vallatási jelenet(ek) –, valamint a két nyomozó magánéletébe való több apró betekintés. És annak ellenére, hogy korántsem volt pörgős a cselekmény – sőt sokszor inkább egy lassú folyóhoz hasonlított – végig ott vibrált az izgalom és a feszültség, a kíváncsiság, hogy kinek lehetett indítéka elkövetni a brutális bűntettet?

Úgy gondolom, az Indiai feleség teljesen megérdemelten söpört be több elismerést is: 2000-ben a Norvég Könyvdíj Alapítvány Brage-díjával tüntették ki, 2005-ben a Krimiírók Szövetségének Aranytőr-díjára jelölték, emellett elnyerte többek között a Los Angeles Times könyvdíját (2007-ben), továbbá az egyik legolvasottabb norvég napilap, a Dagbladet által 2009-ben meghirdetett versenyen minden idők legjobb norvég krimijének választották. A norvég írónő sorrendben ötödik bűnügyi regénye magyar fordításban – ahogy azt már megszokhattuk –, a Scolar Kiadó gondozásában, a Sejer felügyelő történetei című sorozatban jelent meg, 2009-ben.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •