Magnus Pym, a brit hírszerzés bécsi embere apja temetésére érkezik haza Londonba, ám a temetés után furcsán viselkedik: a csomagját feladja a bécsi járatra, ő különböző belföldi járatokra foglal helyet magának, busz- és vonatjegyeket vásárol, amivel szépen lerázza a követőit. Majd telefonon felhív néhány régi barátot, és mindenkinek mást mond arról, hogy merre tart (egyiknek Kanada, a másiknak Norvégia, a harmadiknak Skócia), így még jobban eltünteti a nyomait. Végül egy dél-angliai tengerparti városba vonul vissza, hogy megírja az életművét, hogy papírra vesse az életét.
Eközben Bécsben a brit hírszerzés valóságos vallatásnak veti alá Pym feleségét, és lassan kiderül, hogy kevesebbet tudnak Magnusról, mint gondolták. A főnökei is kevesebbet tudnak, a felesége is, és az amerikai Hírszerző Szolgálat is – de külön-külön érdekes információkkal szolgálhatnának egymásnak, ha éppen nem azon volna mindenki, hogy ezeket az apró információmorzsákat megtartsa magának. Az amerikaiak például már több mint egy éve különös figyelemmel kísérték Pymet, mert azt gyanították, hogy kettős ügynök, és titokban a cseheknek dolgozik. London és a kékvérű hírszerzői vezetés ezt nem hajlandó elfogadni, lenyelni, és az utolsó percig abban bizakodnak (szinte győzködik önmagukat), hogy a látszat csal, s hogy az egész csak egy piszkos trükk a csehek részéről, amivel egy makulátlan brit kémet bemártanak, hogy aztán megkísérthessék. Eközben Magnus beszámol az életéről, a szélhámos apjához és egy titokzatos, a cseh hírszerzésnek dolgozó férfihoz fűződő különös viszonyáról, akit még fiatalon, Svájcban ismert meg.
Az Egy tökéletes kém tulajdonképpen Magnus Pym élettörténete, a nem lineáris történetben az olvasó oda-vissza utazik a jelen (Pym keresése) és a múlt (Pym gyerekkora, fiatal évei, karrierje) között. Szinte Ádámmal és Évával kezdi, de ez szükséges ahhoz, hogy az olvasó alaposan megértse és megismerje Pym apját, Ricket, aki különös adottságokkal rendelkező szélhámos volt egész életében, akit folyton nők vettek körül, különböző vállalkozásokba fogott bele, hogy sorra mindegyikkel kudarcot valljon, s aki Pym előtt mindig fenntartotta annak látszatát, hogy a papa egy talpraesett, befolyásos brit üzletember, valóságos udvartartással maga körül. Az idősíkok fejezetenként váltogatják egymást, az egyik a jelenben játszódik, ahol Mary, a feleség, valamint a brit és az amerikai hírszerzés próbál rájönni, hogy merre lehet Pym; ezek egy része szintén visszaemlékezés, hol párbeszédekből, hol egyszerű flashbackekből áll össze az, amit a többiek tudnak Pym múltjáról, az elmúlt hónapok eseményeiről. A másik szál többnyire a múltban játszódik, itt Pym meséli el az életét; ezek a fejezetek a történet előrehaladtával érezhetően más és más színt kapnak, a szerző nagyon jól érzékelteti azt, ahogyan a felnövő Pym, életének különböző szakaszaiban mindig másképp éli meg az apjával való kapcsolatot, és tapinthatóan más árnyalatot kap az ő viszonyuk. Gyerekként zavartan figyelte, hogy a gazdagságot és a pompát egyik napról a másikra a semmi váltotta fel, miután Ricket elvitték a rendőrök; diákként már egészen más fejjel tapasztalta meg azt, hogy az apja mindenkinek hazudik körülötte, és ennek részben ő issza meg a levét; fiatalként már teljes mivoltában megértette az apja természetét, és legszívesebben letagadta volna, de nem bírt hátat fordítani neki, így a szemébe hazudott; felnőttként pedig már szánta és sajnálta, de igyekezett bizonyos távolságot tartani tőle.
Le Carré, szokásához híven, az irodalmi eszközök egész tárházát felvonultatja. Pym visszaemlékezéseinél például egész végig sűrűn váltogatja a narrátor személyét, és Pymről hol egyes szám első személyben mesél, hol pedig kívülállóként látja, és egyes szám harmadik személyben beszél róla. Ezt aztán gyakran egyazon bekezdésen vagy mondaton belül is váltogatja. Ezen belül a címzett is módosul, a történetet hol a fiának, Tomnak címezve meséli, hol főnökét és barátját, Jack Brotherhood-ot szólítja meg, amint ezt vagy azt elmagyaráz, de előfordul az is, hogy Pymet egyes szám második személyben emlegeti, mintegy önmagát ostorozva valamely kudarcért vagy ballépésért. Mindezek mellett az igeidők is változnak, néhol jelen, máshol múlt időben mesél az eseményekről. Ezek miatt az Egy tökéletes kém nem egy könnyed olvasmány, ám le Carré stílusa magával ragadja az olvasót, a történet vezetése pedig lenyűgöző, ahogy maga a sztori is az, és emiatt ez tényleg letehetetlen könyv, a kémregények mesterének egyik, ha nem éppen a legjobb regénye. A Booker-díjas Philip Roth szerint “a második világháború óta született legjobb angol regény”. Én nem olvastam a második világháború utáni teljes angol irodalmat, de Philip Rothnak ezt elhiszem. Tényleg zseniális alkotás.
Az Egy tökéletes kémről azt mondják, hogy le Carré regényei közül ez tartalmazza a legtöbb önéletrajzi elemet. A hasonlóságok már a könyv olvasása közben feltűntek: akárcsak Magnus Pym, le Carré is korán elveszítette az édesanyját, ugyanolyan iskolába járt, mint a regénye hőse, ugyanúgy Svájcban tanult nyelveket, mint Pym, és az Oxfordra járt, majd az ötvenes években a brit hadsereg hírszerzőtisztjeként cseh disszidensek kihallgatását végezte Ausztriában. Rick Pym figuráját saját bevallása szerint az apjáról, Ronnie Cornwellről mintázta, aki a hírhedt londoni gengszterek, a Kray-ikrek cimborája volt, és biztosítási csalás miatt börtönben is ült. Egy kérdés maradt csupán: a kettős ügynök Magnus Pym kiről jutott az eszébe?