China Miéville: Konzulváros

Írta : China Miéville
Eredeti cím : Embassytown
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : Konzulváros
Fordította : Juhász Viktor
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 461
85
Vidd hírét!
  •  
  •  

Arieka az ismert univerzum peremén található bolygó, a Brémai Birodalom része. Itt található Konzulváros, egy emberek által lakott település, amelyet a köréje épített légburok véd meg az őshonos faj, a Gazdák szerves, élő metropoliszának mérgező levegőjétől. A bolygó, az univerzumon belüli stratégiai jelentőségű elhelyezkedése, valamint az őslakosokkal folytatott kereskedelmi tevékenység miatt fontos a birodalom számára. A Gazdákkal azonban nem könnyű kommunikálni, mivel egy nagyon sajátos nyelven beszélnek: egy polivokális nyelvrendszert használnak, egyszerre két hangot szólaltatva meg, amelyek gyakorlatilag elválaszthatatlanok egymástól. Hosszú időbe telik, míg a bolygóra érkező emberek megértik a nyelv lényegét, és még hosszabb időbe, amíg sikerül megértetni magukat. Ahhoz ugyanis, hogy a Gazdák megértsék más fajok használatában a nyelvet, szükséges, hogy az egyszerre kiejtett két hangot egyetlen, magas empátiaszinttel rendelkező elme kapcsolja össze. Így jönnek létre a konzulfarmokon kitenyésztett konzulok, akik tulajdonképpen egy klónozott emberpár (ún. doppelek), azonos génekkel, gépek által összekapcsolt agyhullámokkal. Ha a konzulpár neveltetése megfelelő, akkor képesek oly módon megszólaltatni a nyelvet, hogy az ariekaiak megértik őket. E kiváltság azonban csak keveseknek adatik meg, így a konzulok kulcsfontosságú szerepet töltenek be a város életében.


A történet főhőse egy fiatal lány, Avice Benner Cho, aki Konzulvárosban született és nőtt fel. Különös adottságainak köszönhetően megadatott számára az a lehetőség, hogy kihajózzon a gyarmatosított űrbe, az immerbe (a könyv szóhasználatával élve „immerülést” hajtson végre), és tapasztalatot szerezzen más bolygók életéről. Férjével, Scile-lal közösen érkezik vissza Konzulvárosba, és tanúja lesz egy olyan eseménynek, ami felkavarja a város és a bolygó életét: a brémaiak által éppen kijelölt új konzul, EzRa első beszéde szokatlan hatást vált ki a Gazdák körében, és felborul az addig megszokott egyensúly a város lakói és az őslakosok között. Olyan események láncolata indul el, amelyek veszélybe sodorják nemcsak Konzulvárost és lakóinak életét, hanem a bolygó jövőjét is kérdésessé teszi. Avice, néhány társával szinte önkéntelenül csöppen az események forgatagába, és igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy – dacolva az egyre fogyó idővel – helyreállítsa az egyensúlyt.

Néhány írásomban már hangsúlyoztam, hogy nem tartom magam különösebben sci-fi rajongónak (sci-fi szakértőnek meg végképp nem), viszont nyitott vagyok a műfajban született, ígéretesnek tűnő művekre. Nem vadászom egyik vagy másik szerző regényeit, de szívesen kézbe veszek olyan könyveket, amelyek – a szerzőről vagy magáról a műről szerzett előzetes ismereteim alapján – felkeltik az érdeklődésemet. Persze a végeredmény nagyon felemás, hiszen került már a kezembe olyan regény, amelyet bármennyire is agyondicsért a kritika, az én tetszésemet nem nyerte el, míg más könyvek elolvasása után azt éreztem, hogy kár lett volna kihagyni őket. Valahogy így vágtam bele China Miéville magyarul idén megjelent regényébe, a Konzulvárosba is. Magyarul eddig megjelent regényeit (Armada és Perdido pályaudvar, végállomás) nem olvastam, viszont rendelkeztem néhány információval a szerzőről, amelyek alapján úgy tűnt, mindenképpen megér egy próbálkozást. És úgy gondolom, nem volt rossz döntés a részemről.

A Konzulváros egy igen ötletes alkotás, érdekes színfolt az általam eddig a műfajban olvasott regények között. Úgy képes magával ragadni, hogy igazából sem a történet, sem a szereplők nem kiemelkedőek. A történet akár átlagosnak is mondható: adott egy emberek által alapított gyarmat egy távoli bolygón, egy (történetesen) jól működő kapcsolatrendszer az ottani őslakosokkal, amely egy váratlan eseménynek köszönhetően felborul, beindítva egy veszélyes eseménysorozatot. Szóval semmi szokatlan, semmi igazán eredeti. Sőt, maga a történetvezetés akár előnytelennek is mondható olvasói szemszögből, hiszen olyan lassan, szinte izgalommentesen bontakozik ki a konfliktus, hogy vélhetően lesznek néhányan, akik még azelőtt leteszik a könyvet, mielőtt eljutnának ehhez a részhez. Talán csak a Miéville által megrajzolt világ, annak működése és vívmányai tartják fenn hosszabb ideig az érdeklődést az olvasóban, aki viszont egy idő után kénytelen rájönni, hogy ezek közül a legtöbb csak ízelítő szintjén marad, és a szerzőnek nem célja alaposabban kibontatni minden ötletét.

Hasonlóképpen, a szereplők kidolgozottsága sem mondható kiemelkedőnek, még a központi karakter, Avice jelleme is elsősorban annak köszönhetően bontakozik ki, hogy a történetmesélés egyes szám első személyben, az ő szemszögéből történik. A többi karakter túl kevés szerepet kap ahhoz, hogy kiemelkedjen a középszerűség szintjéről.

És akkor mindjárt előkívánkozik a kérdés, hogy mitől különleges a Kozulváros? A regény vitathatatlan erőssége – aminek szinte mindent alárendel a szerző –, az ariekai őslakosok, a Gazdák által beszélt nyelv felépítésének, működésének az ábrázolása. Még hogyha hosszú oldalakba és fejezetekbe is telt, amíg többé-kevésbé sikerült megértenem a lényegét – és addig néha igencsak értetlenül kapkodtam egy-egy résznél a fejemet –, amikor összeállt a kép, nyilvánvalóvá vált Miéville zsenialitása. Akár nyelvészeti csemegének is lehetne nevezni azt, ahogyan felépíti a hasonlatokon alapuló és a szimbolikus gondolkodásmód teljes hiánya által jellemzett kommunikációs rendszert, és az is kiváló íróra vall, ahogy komoly filozófiai háttérkérdéseket boncolgatva ezt beépíti a történetbe. És ez az a pont, amikor említést kell tenni a fordítóról is: a Juhász Viktor által végzett kiváló munka lehetővé teszi, hogy a magyar olvasók számára is maximálisan élvezhető legyen a regény. Nagyon jól sikerült a nem kevés idegen kifejezést magyarítani, és különösképpen élmény volt egy-egy igen találó, ötletes kifejezéssel találkozni. Mondhatni, ez kulcseleme a magyar fordításnak, hiszen egy ötlettelen, erőltetett szóhasználattal könnyen élvezhetetlenné válhatott volna a regény.

A néhány hiányossága ellenére a Konzulvárost csak ajánlani tudom a műfaj rajongói számára, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemes figyelmesen, kellő alapossággal olvasni, és nem felületesen átsiklani felette, még akkor is, ha a regény során többször is késztetést érez az ember, hogy gyorsan továbblapozzon. Ha sikerül a kísértésnek ellenállni, akkor a végére egy igen érdekes összkép alakul ki. Azt hiszem, nem véletlen, hogy a regény szerepelt a legrangosabb sci-fi és fantasy díjak (Hugo-, Nebula-, Arthur C. Clarke- és Locus-díj) 2012-es szűkített listáján, és hogy utóbbit sikerült elnyernie. Hogy a Konzulváros hol helyezkedik el a szerző magyarul megjelent két regényéhez képest, illetve milyen helyet kap a szerző életművében, azt nem tudom, abban viszont szinte biztos vagyok, hogy a magyar olvasók még fognak hallani róla, – remélhetőleg – a nem is olyan távoli jövőben.


Vidd hírét!
  •  
  •