Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok

Írta : Sofi Oksanen
Eredeti cím : Kun kyyhkyset katosivat
Eredeti kiadás : 2012
Magyar cím : Mikor eltűntek a galambok
Fordította : Bába Laura
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 351
95
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

Már a Sztálin tehenei című első regényével felhívta magára a figyelmet, a nagy áttörést – és a nemzetközi elismertséget – azonban a Tisztogatás című harmadik regénye hozta meg számára. Sofi Oksanen azóta napjaink egyik legnépszerűbb skandináv szerzőjévé nőtte ki magát, akinek könyveit izgatottan várja nemcsak a szakma, hanem az olvasók is. Első regénye megjelenésekor még csak huszonéves fiatal volt, mára már érett gondolkodású íróként díjakat söpör be és könyvfesztiválok gyakori meghívottja. A Finnországban élő írónőnek 2012-ben jelent meg a negyedik regénye, a Mikor eltűntek a galambok, amelyet magyar fordításban – korábbi könyveihez hasonlóan – a Scolar Kiadó gondozásában vehettek kézbe a magyar olvasók.


A Mikor eltűntek a galambok Oksenen négyrészesre tervezett sorozatának (tetralógiájának) harmadik kötete. A regény két idősíkban játszódik – az egyik 1941–44 között, a másik 1963–66 között –, és három karakter élettörténetén keresztül enged bepillantást Észtország második világháború alatti és utáni történetébe. Vagy, ha jobban tetszik, Észtország történelmén keresztül mutatja be három egymással kapcsolatban levő, de teljesen más gondolkodású és értékrendű személy drámáját. A három szereplő: Roland, unokaöccse Edgar, valamint annak felesége Juudit. Roland nacionalista érzelmektől fűtött, hazája függetlenségéért harcoló idealista, egy kemény parasztfiú, aki következetesen ragaszkodik elveihez. A mind fizikailag, mind jellemében gyengébb, kiváló hamisító és kézírásutánzó képességekkel megáldott Edgar szintén álmokat kerget: pilóta szeretne lenni. Ezt a körülmények nem teszik lehetővé számára, ő viszont talál magának másfajta álmokat: simulékony természetének köszönhetően sikerül minden körülmények között – egy rövid szibériai kényszerkitérőt leszámítva – az éppen aktuális hatalom árnyékában, azt kiszolgálva és az ezért járó jutalmakban részesülve túlélni és egyre feljebb kapaszkodni. Hogy ezért emberi életeken kell átgázolnia, nem okoz különösebb lelkiismereti válságot számára. Juudit egy teljesen hétköznapi nő, aki boldogtalan házasságuk miatt szenved. Megpróbál kitörési pontokat keresni, és az éppen adódó történelmi helyzetnek megfelelően sikerül is, de csak átmenetileg. Talán az ő drámája a legnagyobb, még akkor is, hogyha nem egyedül van, akit az élet kegyetlen valósága keményen rendreutasít.

Hármójuk történetének fonalát 1941-ben, Észtország szovjet megszállásának idején, a német „felszabadítás” előtt nem sokkal indítja a szerző. Roland és Edgar ellenállóként a bolsevikok ellen harcol, Juudit pedig Tallinban próbálja átvészelni a rendkívül kilátástalannak tűnő időszakot. A németek megérkezése csak látszólag és csak egyes személyek életében jelent pozitív változást. Roland számára kevésbé, hiszen ő a németekre is ugyanúgy megszállóként tekint, mint a szovjetekre, neki a független Észtország a cél. Ráadásul menyasszonya, Rosaline is gyanús és számára ismeretlen körülmények között életét veszti, ami rendkívül felkavarja a férfit. Edgar már kevésbé éli meg tragikusan az eseményeket, hamar sikerül a németek bizalmába férkőznie, és ennek köszönhetően fontos feladatokat kap. Juudit szintén a német megszállást próbálja – önkéntelenül is, egy boldogabb életet hajszolva – a maga javára fordítani, és egy német tiszt szeretője lesz. A háború vége mindhármuk álmait elsodorja. Húsz évvel később, a háború után, az Észt SZSZK-ban, Edgar – Part elvtárs néven – a belügyi népbiztonsági hivatal alkalmazottjaként szolgálja a hatalmat, könyvet ír Észtország náci megszállásáról, közben besúgói feladatokat is ellát. Boldogtalan házasságban él az alkohol és a gyógyszerek által romba döntött, álmaitól megfosztott feleségével, a külvilág előtt azonban igyekszik fenntartani a normalitás látszatát, reménykedve egy jobb, méltóságteljesebb életben. Kettejük sorsa, és Roland élete – előbb csak a háború idején írt naplójának felbukkanásából fakadóan – egy megrázó, drámai végkifejletben fonódik újból össze.

Sofi Oksanen tetralógiája harmadik kötetében – amely cselekményét tekintve tulajdonképpen nem kapcsolódik szervesen az előző két kötethez – azt teszi, amihez a legjobban ért: az emberi lélek vágyakkal teli, bűnök és vívódások által terhelt mélyére ás le. Regényének központi szereplői – ahogy tőle már megszokhattunk – nagyon erőteljes, mély nyomokat hagyó karakterek. A történet egyes fejezeteit Roland meséli el egyes szám első személyben, ennek ellenére korántsem ő a legkiforrottabb, legösszetettebb karakter. Számomra mindenképpen Edgar karaktere tűnt a legkomplexebbnek, még akkor is, hogyha a Juudit karakterében történő átalakulások markánsabbnak tűnnek. E tekintetben a regényt kissé különbözik a tetralógia első két kötetétől, ahol erőteljesen domináltak a női karakterek és a közöttük kibontakozó kapcsolatok.

AJÁNLOTT OLVASNIVALÓ

Sofi Oksanen: Sztálin tehenei
A Sztálin tehenei Sofi Oksanen első regénye, amellyel 2003-ban egy csapásra berobbant a kortárs világirodalomba. A finn-észt származású írónő kivételes tehetséggel rendelkezik a női lélek mélységeinek ábrázolásához – ebben a regényében történetesen egy bulimarexiában szenvedő lány a központi karakter.

A regény nyelvezete helyenként száraz, nehézkes, a történetvezetés pedig eléggé bonyolult. Oksanen nem csupán az idősíkokat váltogatja, hanem a főszereplői nézőpontot is, attól függően, hogy éppen ki körül zajlanak az események. Sőt, a három főszereplő mellett egy negyedik, az egyetemista Evelin is külön cselekményszálat kap rövid időre – mint kiderül, nem véletlenül. A legnagyobb teret egyértelműen Edgarnak szenteli a szerző – talán ez is az oka annak, hogy az ő karakterét éreztem a legkidolgozottabbnak –, ő a fő mozgatórugója a háború utáni időszak történéseinek. A szerző hat részre tagolta a regényt, ebből az első kizárólag az egyik idősíkban,  a negyvenes években játszódik, ennek ellenére mégis ezt éreztem a legkuszábbnak, sokáig nehezen tudtam felvenni a fonalat. A második résztől, amikor az idősíkok váltakozása elkezdődik, követhetőbbé váltak az események, habár, az Oksanen által mesterien az utolsó oldalakra hagyott, a történetet kapocsként összefogó, megdöbbentő végkifejletre nem számítottam. A végig feszült, egyre nyomasztóbbá váló történet végén elmarad a katarzis.

AJÁNLOTT OLVASNIVALÓ

Sofi Oksanen: Tisztogatás
Sofi Oksanen drámája azok számára hordoz több mondanivalót, akik a kommunista diktatúrák valamelyikében éltek. Egy nyugati országban felnőtt olvasó számára eléggé nehéz megragadni a történetnek azt a részét, amely a rendszer működésére mutat rá, számukra a lánykereskedelem és a szexuális erőszak témája az „ütősebb”.

A karaktereken és az emberi drámákon túl kétségkívül a történelmi vonatkozású részletek, a korrajz, a két totalitárius rendszer – de főként a szovjet kommunista államberendezkedés – belső mozgatórugóinak ábrázolása voltak a legérdekesebbek a regényben. Ez már általam az elsőként olvasott Oksanen-regény, a Tisztogatás esetében is magával ragadott, itt pedig még hangsúlyosabban érvényesült. Jóllehet Oksanen nem a kommunista Szovjetunió részeként évtizedeket eltöltő Észtországban született és élt, tehát közvetlen élménye nincs ezekről a dolgokról, mégis nagyon hitelesen képes ábrázolni a kelet-európai diktatúrák működését és az államot a végletekig, még saját rokonaik rovására is kiszolgáló emberek morális mélyrepülését, valamint a történelmi valóságot kificamító szelektív emlékezetet és hazugságot. Ebben nem ő az első és az egyetlen, de az kétségtelen, hogy kevesen képesek ezt ilyen írói tehetséggel, ekkora átütő erővel megtenni. Az Oksanen regényeit egyébként sem feltétlenül jellemző felszabadító végkifejlet elmaradása mély nyomot hagy az olvasóban és különös súlyt kölcsönöz a regény üzenetének. A Mikor eltűntek a galambok kiváló regény, számomra mégis a Tisztogatás marad a szerző eddigi legjobb alkotása.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •