A nyolcvanas évek Bukarestje, a Ceaușescu-rezsim legnyomasztóbb évei. A főváros arculatát gyökerestől átalakítani célzó elnöki megalománia, állami ünnepségek felvonulásokkal és véget nem érő szónoklatokkal, a társadalmat behálózó besúgórendszer és a kondukátort körüllihegő talpnyalók sora teszi még inkább nyomasztóvá a mindennapokat. Ugyanakkor, a társadalom másik oldalán ott vannak a rendszerrel szemen állók is: a már-már népi hősökként csodált betörők, Arvinte és Sucu Marcel, a kiváló irathamisító, – az éppen börtönben ülő – Zufikár, a zsebtolvajok között hittérítői munkát végző álpróféta, Madian, valamint a szintén legendás alvilági figura, Lakatfű. Utóbbi nem kis feladatra vállalkozik: szeretné megölni a Szeretett Vezért. Aki egyébként a maga módján szerethető figuraként jelenik meg a regényben, kissé elvonatkoztatva a valóságban róla kialakult negatív képtől. Mintha nem is annyira a nyolcvanas évek hírhedt diktátorát látnánk, hanem a kilencvenes évek „demokráciájából” – jogosan – kiábrándult románok nosztalgikus emlékei által megszépített szigorú, de jóságos, kissé kelekótya öregurat. És harmadikként, a két tábor közötti mintegy semleges szereplőként ott van egy fiatal író – Daniel Bănulescu –, aki egyrészt viharos szerelmi életét igyekszik kordában tartani, másrészt pedig a szakmai dilemmáit próbálja feloldani.
Ebben a hármas keretben játszódik az 1960-ban született Daniel Bănulescu igencsak figyelemfelkeltő címmel ellátott első regénye, a Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk! A regény eredetileg 1994-ben jelent meg, és elnyerte a Román Írószövetség Díját. A szerző 2009-ben átdolgozta és újból kiadta a regényt, a Scolar Kiadó utóbbi változat magyar fordítását jelentette meg idén.
A regény mindenképpen egy figyelemreméltó alkotás: úgy képes feleleveníteni a romániai diktatúra utolsó éveit, hogy nem elrettent, hanem szórakoztat. Ehhez néhány érdekes írói fogással él Bănulescu: egyrészt egymáshoz lazán kapcsolódó cselekményszálakból, anekdotaszerű kis sztorikból fűzi össze a történetet – amelyek között az átfedést nem egyszer csak egy-egy szereplő személye jelenti –, másrészt a nyolcvanas évek Romániájának kőkemény realitását a fantasztikum, a groteszk és az abszurd egy különös keverékével elegyíti. Mindezt pedig megfűszerezi egy jó adag humorral, így kölcsönözve az egésznek egy különös hangulatot. A végeredmény pedig egy politikai-társadalmi szatíra, egy misztikus paródia, egyszóval egy olyan kép a kelet-európai kommunista rendszerek legkeményebbikéről, amihez talán a legkevésbé sem vagyunk hozzászokva.
A könnyed nyelvezet, a mitikus – már csak a rendszerellenes magatartásuk miatt is szimpatikus – karakterek és magával ragadó hangulat kellemes színfoltját jelentik a műnek. A történet nagyon jól indul, az eredeti ötletek, a színes karakterek és szerzői sziporkázások alapján a Ceaușescu-rezsim nem teljesen hétköznapi megrajzolására tett kísérlet engem egy pillanatig egy Gaiman- vagy Miéville-szerű fantáziavilágra emlékeztetett. De aztán valahogy szétesett az egész. Nagyon hiányzott a regényből a kötőanyag, ami az alkotóelemeket egyetlen szerves egésszé kovácsolta volna, így az egyes jelenetek és anekdoták, amelyek élénk, erőteljes árnyalatait adják a történetnek, összességében véve egy halvány masszává folytak össze. Emellett az sem tett volna rosszat az összhatásnak, ha a szerző alaposabban kibontja mind a karaktereket, mind a regényt alkotó mikrotörténeteket.
Összességében véve számomra csalódás volt a regény, főként az előzetes várakozásaimhoz képest. Bevallom, némely ponton elég nehéz volt megemészteni az író kísérleteit, lehet, hogy nem is jött át minden abból, amit üzenni próbált. Feltehetően a regény terjedelme is szerepet játszik a korábban felsorolt hiányosságokban, legalábbis én az alig 220 oldalt kevésnek éreztem a szerző által felvonultatott eszköz- és ötlettár kibontakozásához. Mivel azonban a Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk! egy tetralógia első kötete – románul a második és harmadik kötet is megjelent már –, lehet, hogy a négy kötetet együtt olvasva majd, kerekebb egésszé áll össze az a rendszerváltás előtti Románia-kép, amelyet Bănulescu mindenképpen rendhagyó módon próbál megjeleníteni az olvasóknak.