Gróf Bánffy Miklós: Fortéjos Deák Boldizsár Memoriáléja

Írta : Gróf Bánffy Miklós
Eredeti cím : Fortéjos Deák Boldizsár Memoriáléja
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : Fortéjos Deák Boldizsár Memoriáléja
Kiadó : Helikon Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 137
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A Helikon Kiadó gondozásában megjelent Bánffy Miklós-életmű újabb kötete a Fortéjos Deák Boldizsár Memoriáléja című alkotás az Erdélyi történet, az Egy erdélyi gróf emlékiratai és a  Bűvös éjszaka után.


A Fortéjos Deák Boldizsár Memoriáléja egy álnéven kiadott álmemoár, hiszen eredetileg Kisbán Miklós szignó alatt, az azóta jól ismert írói álnevén publikálta őt Bánffy. Schöpflin Aladár szerint ez a könyv a játékos elme szüleménye, egy „különös, de nagyon kedves nyelvjáték”. Bevált irodalmi hagyományokat követ, előzményének tekinthetők a középkori fabulás történetek, Boccaccio Dekameronja, Balzac pajzán történetei, szerkesztési szempontból Kármán József Fanni hagyományaija, vagy a népi-humoros vetületét tekintve Mikes Törökországi levelei vagy Apor Péter Metamorphosis Transilvaniae-ja.

A könyv több részből tevődik össze: a kiadó előszavával kezdődik, majd Fortéjos Boldizsár fiktív levele következik öccséhez, Jánoshoz, végül nyolc novella-szerű történet. Az első részt az ál-hitelesség erősítése érdekében K.M., vagyis Kisbán Miklós, alias Bánffy írta. Ebben megpróbálta korban elhelyezni Fortéjos Boldizsárt, illetve hagyatékát (valahová a XVI. század utolsó, a XVII. század első éveibe). Hasonlóan a gyerekekhez, akik tudják, hogy játszani csak akkor érdemes, ha a játékszabályokat halálosan komolyan vesszük, Bánffy is betartja az általa indított nyelvi-történelmi-alkotói játék „szabályait”. Így ír bevezetője végén: „…úgy hallom, voltak  némely rosszakaró emberek, kik, midőn az első részeket, melyeket sok szorgalommal és fáradsággal másoltam, az „Ellenzék” irodalmi mellékletében közreadtam, nemcsak hogy azzal gyanúsítottak tudatlanságukban, hogy az egészet az ujjamból szoptam – ami végre is reám nézve csak hízelgő volna –, de azt a szörnyűséget is kolportálták, hogy e történetkék valami vonatkozásban volnának a mai állapotokkal.”

A könyv második része a reneszánsz korban megszokott ajánlás… lenne, ha volna Fortéjos Boldizsárnak kinek ajánlania eme kis „mívecskéjét”. Ajánlja tehát János öccsének a következő jótanácsokkal, amelyekből csak néhányat mazsolázgatok ide: „ifiú ember ne maradjon ölbe tett kézzel, hanem munkálkodjék ezen kis haza boldogulásán”; „Ne firtasd-forgasd ki miért, mi okból, miképpen, mi címen jutott vala tanácsuraságra, vezéri tisztségre. […] Minden hatalom az Úristentől lévén akinek hivatalt ád, hát ád annak észt is hozzája”; „…nem jó sokat türkölődni, döfkölődni, sem fortéllyal, sem erőszakosan”; „… békés szívvel kell lenni, és a nagy furton-furás jóra nem vezet…”; „…hiábavaló vitázgatni, ellentmondogatni a hatalmasoknak. A magaelhitt ember úgysem hallgat tereád, még náladnál okosabbakra, öregebbekre sem, hanem csak a hízelkedő szó vagy cselekedet férkezik hozzája”; „…azért választám vezérlő igémül azt a deák mondást: »Non nunquam ridetur«, kinek az az értelme, hogy gyakranta bizony kacagni lehet és kell. Mely, hidd el nékem, kincset érő tulajdonság az életben.”

A könyv harmadik része pajzán-humoros, szatirikus történeteket tartalmaz, több-kevesebb komolyságú témákkal: szó van Assisi Szent Ferencről, amint a farkasnak prédikál; Dante üldöztetéséről és megdicsőüléséről; de szerepelnek kikapós menyecskék és csapodár férjek; csaló üzletemberek, sőt még a plundranadrág divatbajövetelének történetét is megismerhetjük. Kedvenc részem a saját Bánffy Miklós-i lelkéből, Fortéjos Boldizsár-i álszívéből, és minden tollforgató ember valójából feltörő áhítatos leírás az alkotói munkáról: „[Dante] elkezdé. Elkezdé sorban, egyforma sorokban, csengő-bongó, ölelkező rímben, folyvást följebb-följebb szálló szókkal, szárnyalló igékkel, zengő ritmusban a haláltalan verseket. Nemcsak az ő fájdalma, az ő rabsorba jutása, az ő üldöztetése, az ő lélekbeli kínszenvedése, de minden emberé, minden fájdalom, minden nyomorúság, minden szívbéli dobbanás, minden lelki szorongás, minden vágy és minden epedezés, minden! Minden, ki mindenkiben él ki nem mondottan, ki nem mondhatóan, ki nem kiálthatóan, minden, mi fojtogat, minden, mi megváltást vár, sorvadva, könyörögve, szótalan minden fölszálla hangjában, szóltan szólva bűvös-bájos csillanó szavakban, ahogy a kösöntyűs gyöngylánc pereg el.”

Ismét sokat idéztem a műből, de ez megint az a paradox eset, amikor sokkal könnyebb egy könyvvel beszélgetni, mint egy könyvről… Minden egyes szavát élveztem, finoman ironikus humora, a Bánffyra oly jellemző világszemléleti és politikai éleslátás minduntalan kiütközött belőle és magammal is szembesített. Csak ajánlani tudom…


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •