Claire Keegan: Már későn (21. Század, 2024)

Claire Keegan: Már későn

Írta : Claire Keegan
Eredeti cím : So Late in the Day
Eredeti kiadás : 2023
Magyar cím : Már későn
Fordította : Nemes Anna
Kiadó : 21. Század Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2024
Terjedelme (oldalszám) : 111
100
Vidd hírét!
 
 

Claire Keegan teljesen elvarázsolt az Ilyen apróságok című regényével. Akkor eldöntöttem, hogy mindent elolvasok, ami tőle megjelenik. A Már későn tehát izgalommal és tárt karokkal várt kötet volt. Az Ilyen apróságok esetén nem tudtam, mire számítsak, így nyitott voltam, elvárások nélkül vettem kézbe. Bár nem ez Claire Keegan első regénye (az Antarctica az első, a Foster a második), ez jelent meg először magyarul. Határozottan emlékszem a meglepettségemre, hogy a vékonyka kötetben milyen sok mély, aláhúzandó gondolatot találtam; hogy újra- meg újraolvastam részleteket; hogy a szerzőt mennyire egyedinek és a tucatból kiemelkedőnek éreztem. Amikor ilyen magas a léc, megvan az esélye, hogy csalódást okoz az új kötet. A Már későn esetén viszont szó sem volt csalódásról, a rajongásom a szerző iránt csak fokozódott. Ezúttal nem regénnyel, hanem novelláskötettel lepett meg, ettől függetlenül legalább ugyanannyi gondolkodnivalót hagyott fel az olvasónak.

A bevezető mondatban kiderül, hol és mikor zajlik a cselekmény. Dublinban vagyunk, július huszonkilencedikén. Cathal egy irodában dolgozik, ő kerül a figyelmünk középpontjába, őt követjük az irodából hazafelé tartó útján. Bár a történet jelen időben indul, Cathal emlékei a közelmúltba repítenek vissza. Világossá válik, hogy Cathal csak fizikailag van jelen a környezetében, automatikusan cselekszik, miközben az emlékei beszippantják. Mint egy fényképalbumot, úgy nézzük Cathal és Sabine kapcsolatának fontos pillanatait. Nem egy szép látvány. A legboldogabb pillanatokat is beárnyékolja valami, egyre keserűbb szájízzel figyeljük a kettejük közti jeleneteket, és Cathal gondolataival szembesülve egyre magasabbra vonjuk a szemöldökünket. A szerző nagyszerűsége nyilvánul meg ebben a leheletnyi finomságban is, amellyel a nőgyűlöletet ábrázolja. Nem arról van szó, hogy Cathal ádáz nőgyűlölő, hangos hímsoviniszta, de a gondolatai, aprónak tűnő, odaszúrt megjegyzései mégis a másik nem lekicsinylésére utalnak. Megértjük, hogy annak ellenére, hogy valaki nem hangosan és nyíltan hímsoviniszta, attól még képes kárt tud okozni, valamint mélységesen megbántani az életében jelen levő nőket.

Keegan stílusára jellemző, hogy a le nem írt üzenet ugyanannyira fontos, mint a leírt. Egy interjúban azt állította, hogy egy történetet kétszer kell elolvasni, hogy valójában megértsük a mondanivalóját. Keegan történeteire ez fokozottan igaz. Líraisága miatt meglehet, hogy átsiklunk valami felett, vagy más hangulatban másképpen értelmezzük a sorok közt megbúvó üzenetet. Első olvasásra egy világos képet kaptam Cathal történetéről. Cathal egy átlagos férfinak tűnt, akinek véget ért a párkapcsolata. Az élmény friss, ezért abban a fázisban van, amikor a múlt emlékei megrohanják, és még nem jutott el odáig, hogy megkérdezze magától, hogyan tovább. Második (és harmadik) olvasásra olyan árnyalatokra lettem figyelmes, amelyek elsőre nem szúrtak szemet. A történet végére pont kerül, az olvasó számára is kiderül, hogy ez nem csak egy átlagos nap Cathal életéből, hanem egy olyan nap, amelynek teljesen másképpen kellett volna alakulnia. De ő (és a másik két novella főszereplője is) már későn kapcsol, hogy visszavonhatatlanul tévedett. A címet eszerint is lehet értelmezni: a kötet három rövid történetet tartalmaz (Már későn, Hosszú, gyötrelmes halál és Antarktisz), és mindhárom főszereplő túl későn jön rá, hogy sorsfordító, végzetes hibát követett el. A második történet egy írónőről szól – a nevét nem tudjuk meg, de igazából lényegtelen –, aki egy elhunyt író alkotóházában készül eltölteni két hetet, amely során a munkájára koncentrálhat. Az idillt egy férfi szakítja félbe, és ez a találkozás az introspekció és alkotás hosszú, olykor gyötrelmes folyamatához vezet. A harmadik novella az előzőeknél fájdalmasabb. Számomra a kötet címe ebben a történetben válik hangsúlyossá. Cathal és az írónő esetén a megbánás után még lát az olvasó esélyt arra, hogy jobbra forduljanak a dolgok, de ebben az esetben végzetesnek bizonyul a tévedés. Akárcsak a második történetben, most sem tudjuk meg a nő nevét. „Valahányszor elment hazulról, a boldog házasságban élő asszony arra gondolt, milyen lenne lefeküdni egy másik férfival.”  Míg az előző két történetben a bántalmazás kimerül szavakban, sértő utalásokban és megjegyzésekben, a harmadikban tettlegességgel jár.

A kötetet szeretettel ajánlom minden felnőtt olvasónak. Mindhárom történet a férfiak és nők közti sérülékeny kapcsolatról szól, ahol a szavak és a tettek hatására ugyanannyira ki tudnak siklani a dolgok. A felnőttkort önkényesen javaslom, úgy gondolom, hogy kellő tapasztalat híján egyszerűen elvész a lényeg, és a nagyszerűről hétköznapivá zsugorodik  úgy a cselekmény, mint a  téma és az üzenet. Azt is javasolnám, hogy hagyjunk rá időt. Ahogyan a fülszövegben is olvashatjuk, a szerző narratívája kívül kicsi, belül nagy. Hagyjunk időt az olvasásra, elmélyülésre, és igenis érdemes újraolvasni, akár többször is. Az igényes és választékos nyelvezet könnyen olvashatóvá teszi a szöveget. A szereplők csak a felszínen egyszerűek, valójában összetettek és kellő gondossággal megformáltak. Érdemes újraolvasni, de a saját tapasztalatom az volt, hogy a történetek maguk kérték az újraolvasást. A gondolataim úgyis sokáig körülöttük forogtak (ezen nem lepődtem meg, az Ilyen későn is nagyon sokszor eszembe jut még), és úgy érzem, még időre van szükségem, hogy emésszem az olvasottakat.

Claire Keegan 1968-ban született ĺrországban. Az Egyesült Államokban járt egyetemre, majd Walesben is élt. 2022-ben A csendes lány címmel mutatták be a Foster című műve alapján készült filmet, és az Ilyen apróságokból szintén film készül. Bár a filmeket is szívesen megnézném, igazából az eddig írt köteteit szeretném magyarul elolvasni, és nagyon remélem, hogy nem kell már sokat várni rájuk.


Vidd hírét!