Az, ahogyan Antoine megszerzi, majd elveszíti, végül pedig ismét megszerzi a nőt, akit csak épp meglátott és meg is szeretett, nem szokványos, mégis valamennyi részletében emberi, komikus és öniróniával színezett. Furcsa kettőség jellemzi a regényt: nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy komolyan vehető-e az egész felhajtás egy ismeretlen nő miatt, vagy inkább valami szarkasztikus társadalmi kritika sejlik ki az egészből.
Gideon Crew-t ezúttal arra kérik, hogy lopja el a híres és unikumnak számító Kellsi Kódex egyik lapját, a küldetés teljesítése után a szokásos diszkréció helyett a kérdezést választja. Glinn, a kerekesszékbe kényszerült megbízója elárulja, hogy ő maga is egy megbízott, és a kódex lapja nem csupán egy illegálisan fellépő műkincs-rajongó hóbortos birtoklási vágyának a tárgya, hanem valami, ami ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír.
Bár első látásra úgy tűnik, hogy egy izgalmas szerelmes regény történetét olvassuk, néhány fejezet után teljesen egyértelművé válik számunkra, hogy a cselekmények valódi tárgya Egyiptom geopolitikai arculata és gazdaságpolitikai helyzete a huszadik század elején. Minderről Ahdaf Soueif a Szerelmem, Egyiptom című regényében egy szerelmi szál zsinórján végigfutva ír.
Brigitte Riebe A boszorkány és a herceg című regénye mind stílusát, mind tartalmát tekintve igazi remekmű. Minden apró részlete komoly hozzáértésről tanúskodik, érződik, hogy tények és belső ismeretek tartják az alapokat. A kerettörténet jól kidolgozott. A középkorra oly jellemző vallási fanatizmus, amely a boszorkányüldözésben és boszorkányperekben tetőzik, ebben a műben is visszaköszön. A mű hitelességét leginkább az adja, hogy bizonyos szereplői és történései valós történelmi vonatkozásúak…
A michigani Coldwaterben minden a megszokott rendben zajlik, a városka lakói hétköznapi életüket élik. Egészen addig a napig, amikor a baptista gyülekezet egyik hölgytagja, Katherine az egyik istentiszteleten bejelenti a csodát: halott nővére hívta fel őt a mennyországból. A tiszteletes csupán néhány másodpercig csodálkozhat a megnyilvánulásán, mert a hátsó sorban egy férfi emelkedik fel, és közli: hozzá is befutott a hívás a mennyből.
Ha sztereotipíákban gondolkodnánk és azon keresztül néznénk a történéseket, mindent megtalálnánk, ami ezeknek a sztereotípiáknak eleget tenne: az angol tea kultuszát, az angol úriember jellemrajzát és természetesen a nyirkos őszi időjárás valósághű érzékeltetését. A mű azonban mégsem sztereotíp, épp ellenkezőleg, a maga egyszerű, gondolatgazdag közegteremtő erejével eredeti, könnyed, következetes, élvezetes.
Helen Bryan regénye, A medál rendje egy könnyű, izgalmas olvasmány azoknak, akik szeretik a sorsszerű fordulatokat, a gondviselésszerű véletleneket, és nem akarnak túl sokat gondokodni azon, hogy hová vezetnek az utalások. Az egész történet úgy alakul, mintha végig egy nagy fináléra készülne, a nagy titok felfedésére, az összefüggések megtalálására és bemutatására. Végig az az érzésünk, mintha egy szuperizgalmas amerikai kalandfilmet néznénk.
D. Tóth Kriszta zseniális egyszerűséggel vezet rá arra, hogy nem feltétlen szükségszerű csak fehéren és feketén látni a világot. A szenvedély ugyanis ott nyugszik az eltelt évek alatt, és csak arra vár, hogy valaki kicsomagolja onnan. Ehhez persze be kell járni az önismeretnek egy újabb, mélyebb szintjét, és olykor visszatérni a kiindulási ponthoz, hogy tovább tudjunk lépni.
Madeline Miller 2012-ben Orange-díjat kapott debütáló regényéért, az Akhilleusz daláért, amely magyarul 2014 végén jelent meg a General Press Kiadó gondozásában. A regény egy olyan varázslatos világot tár elénk, amelyben rózsakvarc balrangban kentaur süti forró kövön a vacsorát. A szerző részletekbe menően festi le a tájat, az illatokat, ízeket, színeket, és nem furakodik a magyarázattal sem.
