Címke: Jo Nesbø

Tovább
Jo Nesbø: Vérhold (Animus, 2023)
Kritika
|
90

Jo Nesbø: Vérhold

Nesbø több téren is hozza a tőle már megszokott hangulati vagy történetvezetési elemeket. A kisebb-nagyobb fordulatok, a némiképp hatásvadász történetvezetési technika és pár gyomorforgatóbb jelenet gondoskodik arról, hogy az utolsó részletekig kidolgozott gyilkossági ügyben meglegyen a szükséges feszültség, mindvégig kellőképpen pörögjenek az események, hogy majd a regény végén, a hiányzó képkockák helyretételével simítson el mindent. Ez egyben pozitívum és negatívum is: a szórakoztatás garantált, ugyanakkor viszont néha igencsak feszegeti a hihetőség határait.

Tovább
Jo Nesbø: A féltékenység-szakértő és más történetek (Animus, 2021)
Kritika
|
77

Jo Nesbø: A féltékenység-szakértő és más történetek

Ha pusztán novelláskötetként tekintek rá, akkor azt mondhatom, hogy bár Nesbø egy teljesen új arcát mutatta meg, összességében véve egy nem túl izmos próbálkozás volt – már csak az írások számát tekintve sem –, ha azonban úgy veszem, hogy tulajdonképpen kaptam egy egészen korrektnek mondható kisregényt, bónuszként kiegészítve pár novellával, akkor alapvetően elégedett vagyok.

Tovább
Jo Nesbø: A birodalom (Animus, 2020)
Kritika
|
89

Jo Nesbø: A birodalom

A birodalom hangulatában, stílusában és terjedelmében egyaránt magán viseli a szerző eddigi életművének legfőbb jellegzetességeit. Én ezt legegyértelműbben a főszereplő karakterében vélem felfedezni: Roy Opgard egész jól illeszkedik abba a sémába, ami Nesbø eddigi bűnügyi regényeinek főhőseit meghatározza. Ennek a karaktertípusnak az egyik védjegye a magány, a szinte természetes létállapotuknak számító egyedüllét, valamint az állhatatosság, aminek köszönhetően az általuk helyesnek gondolt cél érdekében bármire hajlandóak.

Tovább
Jo Nesbo: Kés (Animus, 2019)
Kritika
|
93

Jo Nesbø: Kés

A gyilkossági ügy szokás szerint a legutolsó részletig kidolgozott, a nyomozás fordulatokkal teli, a szereplők jól illeszkednek a történethez (az újak is, hiszen egy jelentős részük a sorozat korábbi részeiből jól ismert, visszatérő karakter). A cselekmény az első oldaltól az utolsóig pörög – azt hiszem, nem volt két-három olyan összefüggő oldal, amikor azt éreztem volna, hogy leült a sztori.