A csendes dél-norvégiai kertvárosban élő Lily és Karsten Sundelin élete egy csapásra megváltozik egy forró nyári délután, amikor a családi ház udvarán babakocsijában békésen szundikáló kislányukat, Margrete-t vérben úszva találják. A szülők először a legrosszabbra gondolnak és rohannak a kórházba a gyerekkel, ott viszont kiderül, hogy nem a kislány vérzik, hanem valaki leöntötte vérrel. A durva, ízléstelen tréfa nagyon felkavarja a szülőket, és a rendőrséget sem hagyja hidegen: Konrad Sejer felügyelő, és fiatal társa, Jakob Skarre igen komolyan veszik a nyomozást. Ennek ellenére a csínytevések sorozata folytatódik: fiktív gyászjelentés, gyógyíthatatlan, de még életben levő beteghez rendelt halottaskocsi és hasonlók. A környék lakóit rendkívül felkavarják a történtek, nem érzik magukat biztonságban. Annál is inkább, hogy minden erőfeszítése ellenére a rendőrség alig tud felmutatni bármi használható nyomot.
A csínytevések mögött egy családja által elhanyagolt tizenhét éves fiú, Johnny Beskow áll, aki így próbálja felhívni magára a figyelmet. Apját sohasem látta, alkoholista anyját pedig, aki egyáltalán nem törődik vele, legszívesebben holtan látná. Egyetlen személy, akihez ragaszkodik, idős és beteges anyai nagyapja, akit naponta meglátogat. Johnnyt nem a gonoszság vezérli, sokkal inkább az élet keserűségeiért próbál bosszút állni a világon. A csínytevések azonban egy napon tragédiába torkollnak: egy kisfiú életét veszíti. Innentől pedig elszabadul a pokol, és a tragikus végkifejlet szinte borítékolható.
Néhány évnyi szünet után a Scolar Kiadó újabb regénnyel örvendeztette meg a Karin Fossum-rajongókat: az Elszabadul a pokol címet viselő regény a Sejer-sorozat tizedik darabja, a magyar fordításban megjelent Fossum-regények közül pedig a hatodik. Norvégiában 2009-ben látott napvilágot.
Akik olvastak már Fossum-regényt, tudják, hogy ezek ízig-vérig skandináv krimik, mégis teljesen másak, mint a műfaj fővonalához tartozó legnépszerűbb szerzők (Larsson, Nesbø, Mankell, Adler-Olsen stb.) regényei. Fossum regényei letisztultan realisták, mindenféle látványos bűnügyi és akciójelenetektől mentesek, szereplői – beleértve két főszereplő nyomozóját is – teljesen hétköznapiak, így szinte alig érzékeljük, hogy bűnügyi regénnyel állunk szemben. Az Elszabadul a pokol esetében ez különösen igaz, akár azt is mondhatnánk, hogy a szó szoros értelmében vett bűncselekményre nem is kerül sor benne – legalábbis nyíltan nem –, még ha a Johnny Beskow által elkövetett „csínyek” elég durvák is ahhoz, hogy felvessék a bűnügyi felelősség kérdését. Az általam legutóbb olvasott Fossum-regényről (Aki mást szeret) a következőket írtam mintegy négy évvel ezelőtt: „…a bűnügy és a nyomozás vonatkozásában az általam eddig olvasott Fossum-krimik közül a legminimalistább, már-már szinte nem is krimi. Ha Fossum valamelyik regényére érvényes az a kijelentés, hogy számára a bűnügy másodlagos, szemben a szereplők – köztük a gyilkos – lelkivilágával, akkor erre különösen igaz.” Úgy érzem, hogy az Elszabadul a pokol esetében ez a megállapításom talán még érvényesebb.
Fossum egyik legnagyobb erénye íróként az, hogy mint nyitott könyvben olvas szereplői lelkivilágában. Nem alaptalanul írta róla a skandináv krimi talán legnépszerűbb szerzője, a szintén norvég Jo Nesbø azt, hogy „nagyszerű író, az emberi lélek avatott ismerője.” Fossum azonban nem csak regényei központi szereplőivel – jelen esetben Johnnyval, valamint Sejer és Skarre felügyelőkkel – foglalkozik kiemelten, hanem a mellékszereplők többségével is. Látjuk az egyéni reakciókat, átérezzük az aggodalmakat, amelyeket a történések váltanak ki, és ekkor döbbenünk rá, hogy bármennyire is ártatlannak tűnnek Johnny tréfái, a következmények az érintettekre nézve akár egészen súlyosak, komolyak is lehetnek, és éket verhetnek az addig – legalább látszólag – harmonikusan élő családok, mikroközösségek tagjai közé. Ekkor értjük meg, hogy nincs szükség véres és felkavaró halálesetekre ahhoz, hogy a közösség harmóniája szétomoljon, befészkelje magát a félelem, és kialakuljon az az egyre nyomasztóbbá, bizalmatlanabbá váló hangulat, ami a regény egyik mozgatórugója. (Egyébként az írónő másik nagy erénye a hangulatteremtés.) Az első haláleset, a nyolc éves Theo Bosch halála valójában csupán nyomatékosítja mindezeknek a súlyát, és szinte túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a regény akkor sem veszített volna integritásából, hogyha erre a tragikus eseményre nem kerül sor. A többi haláleset – legyenek azok nyíltak vagy burkoltak – már sokkal inkább a bűnhődés, mintsem a bűn részei.
Karin Fossumot nem véletlenül nevezik a „norvég krimikirálynőnek”, nem véletlenül szerepel a The Times magazin minden idők 50 legjobb krimiíróját felsoroló listájának megtisztelő 27. helyén: különös érzéke van ahhoz, hogy úgy értse és értesse meg olvasóival az emberi lélek árnyékosabb oldalának a kisiklásait, úgy tárja elénk a bűn és a bűnhődés legfinomabb árnyalatait, hogy mindehhez ne kelljen a műfaj számos szerzője által használt látványelemekre, mozgalmasságra támaszkodnia. Regényeinek emberközeli élethelyzetei, letisztult, sallangmentes elbeszélési stílusa miatt arra sincs szüksége, hogy mindent az olvasó szájába rágjon, aki számára nagyon sokszor már félszavakból, félmondatokból összeáll a kép. Fossum a maga egyszerűségében vált naggyá, és bár az Elszabadul a pokol nem feltétlenül a legjobb regénye, azt kell mondanom, hogy nekem kimondottan hiányzott, és igen jól esett négy év kihagyás után ismét olvasni tőle. Bízom benne, hogy nem kell újabb négy évet várni a következő Fossum-regény magyar fordítására, hanem az Elszabadul a pokol azt jelezi, hogy Scolar Kiadó folytatni szándékozik a szerző életművének magyarra történő fordítását.