A 2020-as évről nem mondhatjuk, hogy nem tartogatott a tarsolyában kellemes élményeket is, ugyanis megjelent magyar fordításban Jonasson legutóbbi regénye, az Édes a Bosszú Részvénytársaság. A rajongók elégedetten dőlhetnek hátra, a szerző a tőle megszokott humoros formában írta meg a legújabb képtelen, abszurd történetét, amelyből süt a társadalomkritika.
Aki ismeri az előző regényeit, már egészen komfortosan érzi magát a legújabb könyvét olvasva, amit leginkább egy egzotikus recepthez hasonlíthatunk. Fogjunk egy afrikai maszáj harcos javasembert, egy neonáci műkereskedőt (aki egyébként gyűlöli a művészetet), egy prostituált fiát, egy vagyonából kiforgatott exfeleséget, egy életközepi válságban szenvedő kreatív reklámszakembert, egy nyugdíjazás előtt álló kiégett nyomozót, adjunk hozzá kis Irma Sternet, egy kecskét (nőstény kecskét, ugyanis mindennek van határa), expresszionizmust, Kenya történelmét, rengeteg pizzát, fűszerezzük jonassoni fordulatokkal, hagyjuk forrni 372 oldalon keresztül, és készen is van.
Ebben rejlik Jonasson tehetsége: olyan történetet sző, amelyben minden egyes szereplő reális, hiteles, de úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy az az abszurd határát nem csak hogy érinti, hanem bátran át is lépi. Már a regény negyedénél tartunk, de ha egy ismerősünk megkérdi, miről szól, zavarba jövünk. Hát, egy kicsit Afrikáról, egy kicsit a 10 000 kilométerrel odébb levő Svédországról, és néhány szereplőről, akiről még nem tudjuk, hogyan is illenek egymás mellé. Visszalapozunk, mikor elvesztjük a fonalat, hisz nem tudjuk, hogy mely információ releváns és segít tájékozódni a továbbiakban. Nagyokat nevetünk, elmerülünk a történetvezetésben, de a telefonunkra pillantunk néha, ott van-e még, hisz akármikor szükségünk lehet rá újra, hogy megguglizzuk, miért olyan fontos dátum 1963. december 12. Kenya történelmében, vagy hogy pillantást vessünk néhány festményre. Az dobja az első követ, aki fejből tudja felidézni Alexej von Jawlensky Női fej című festményét.
A történet onnantól válik igazán komikussá, mikor összeáll a fejünkben a kép, hogyan is kapcsolódik össze ez a sok egymáshoz nem illő szereplő. Ekkorra már biztosan tudjuk, ki az, akit kedvelünk, ki az, akin a legjobban mulatunk, kit sajnálunk és – akárcsak a szereplők zöme – ki az, akin szeretnénk bosszút állni.
Nem először találkozunk a bosszúval irodalmi barangolásaink során. Gyerekkorunkban bosszúval telített meséken szocializálódtunk. Emlékezzünk csak Ludas Matyira és A kiskakas gyémánt félkrajcárjára. Felnőtt korunkban Hamletet és Monte Cristo grófját olvastuk. Jonasson regényében viszont a bosszú, mint koncepció, üzleti ötletként jelenik meg. Legalábbis kezdetben. A reklámszakember fejében születik meg az ötlet, egy kerti partin, ahol rádöbben, hogy a bosszúban van biznisz, avagy sok keserű, dühös ember fizetne azért, hogy megtorolja vélt vagy valós sérelmeit. A cég politikája szerint az erőszak nem szerepel a szolgáltatások listáján, a bosszú a törvényesség határain belül történik, és annál jobb, minél agyafúrtabb. Minden másra ott a Maffia. Az Édes a Bosszú Részvénytársaság lesz az egyik elem, ami összeköti a szereplőket. Közös céljuk, hogy tönkretegyék azt a szereplőt, aki mindannyiuk életét megkeserítette. Izgalmakkal teli kalandjuk során jutunk el mi, olvasók is, és a szereplők is arra a következtetésre, hogy a bosszú nem föltétlenül édes. Még csak nem is keserédes, hanem egyenesen keserű, és a szemet szemért filozófiából néha több szemet egy szemért lesz.
Miközben azon mulatunk, hogy a születési bizonyítvánnyal sem rendelkező maszáj javasember hogyan próbál tehenekkel fizetni egy repülőjegyért, vagy Irma Stern-festményeket nézegetünk a neten – nem csak a kontextus miatt –, vagy azt próbáljuk kiszámolni, hogy hány tehénbe kerül egy mozgólépcső, megértjük a humorba burkolt szúrós társadalomkritikát: az idegengyűlöletet (amely veszélyes előítéletek és eszmék alapja lehet, a történelem már nem egyszer bizonyította ezt) és a mohóságot (amely arra késztet, hogy mindenkin átgázolva törekedjünk a kitűzött célok felé, olyan áron is, hogy elveszítjük emberi mivoltunkat).
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, akire hosszú, sötét és hideg délutánok várnak a közeljövőben, amiként azoknak is, akik sok helyzetkomikumból adódó nevetésre vágynak, és a humor prizmáján keresztül foglalkoznának kényesebb társadalmi kérdésekkel. Mindemellett pedig azoknak is, akik csupán ötletet merítenének, hogy mely festők expresszionista műveit nézegessék a neten.
Jonas Jonasson 1961-ben született Svédországban. Újságíróként, kommunikációs tanácsadóként és televíziós producerként dolgozott. Amikor megírta A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című első regényét, a magyar olvasóközönség a svéd Rejtő Jenőként kezdte emlegetni. A kommunikáció terén szerzett tapasztalata, bő szókincse és fantáziadús történetei a malmára hajtották a vizet. Több, mint 30 nyelvre fordították le regényét, amely világszerte 3,5 millió példányban kelt el. A sikert további három regény követte: Az analfabéta, aki tudott számolni, Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok), valamint az Édes a Bosszú Részvénytársaság.