Az ‘Elvesztek Párizsban’ történelmi fikció és krimi, amely a SOE (Special Operations Executive) bátor és hősies ügynökeinek a történetét meséli el, és feltárja az olvasó előtt a háborúban betöltött fontos szerepüket, utalva arra, hogy mennyi eltökéltség, hűség, tenni akarás lapulhat egy nő lelkében.
Anita Abriel Sydneyben született, jelenleg Kaliforniában élő írónő, aki saját édesanyja élettörténetét dolgozta fel könyvében. Egy olyan történetet mesél el, amely tele lehetne drámai helyzetekkel. A könyv lapjain azonban ebből sajnos szinte semmi sem érzékelhető.
Christy Lefteri ciprusi származású, Angliában élő fiatal író, aki önkéntesként dolgozott az UNICEF athéni menekültközpontjában. Az itt szerzett tapasztalatai és élményei arra indították, hogy regényt írjon azoknak a történeteknek az összekovácsolásával, amelyeket a nyelvi és egyéb korlátokat átlépve elmeséltek a menekültek. Így született meg ‘Az aleppói méhész’.
A St. Louis óceánjáró 1939. május 13-án indult el Hamburgból Havannába, fedélzetén 937 menedékkérővel, akik többségükben zsidó származásúak voltak. A kubai kormány azonban időközben megváltoztatta az álláspontját, és nem engedte partra szállni a menedékkérőket. Armando Lucas Correa regénye ezt a történelmi eseményt dolgozza fel.
Amikor még az európai zsidó közösség látszólag a megszokott életét élte, akadtak olyan személyek, akik előre sejtették a hamarosan bekövetkező eseményeket, vagy legalábbis érzékelték, hogy a világban nagy változások zajlanak. Közéjük tartozott Truus Wijsmuller-Meijer, egy holland nő, akinek zsidó gyermekek ezrei köszönhetik az életüket.
Dér Adrienn második meseregénye A kaszabmanóhoz hasonló hangvételű, kedves történet. A címbéli Teki és társai az eltűnt holdtehén után kutatnak, és úgy nyitnak a változásra és fejlődnek a kalandok során, hogy közben nem veszítik el személyiségük alapvető, meghatározó vonásait. A könyvet Szulyovszky Sarolta illusztrációi díszítik.
A szerző az újkori orosz történelem szakavatott ismerőjeként részletes és szerteágazó tudását olyan szépen és módszeresen építi bele a regénybe, hogy szinte fel sem tűnik, mennyi történelmi szempontból is értékes információt tartalmaz. A regény irodalmi nyelvezete is nagyon jó, a történetszövés lineáris, következetes, maga a sztori pedig izgalmas és magával ragadó.
Lucy Adlington merészen választ helyszínt és történelmet ahhoz, hogy aztán az eseményeket azokból kiemelje, és egyetemessé tegye mindazokat a tapasztalatokat, amelyek itt megszülettek. Az döntések erkölcsi vonatkozásának fontossága mindvégig érződik, az életben maradás, mint kitűzött cél lebeg mindannyiuk előtt, de ez senkit sem ment fel az alól, hogy a tetteiért felelősséget vállaljon.
Azon kívül, hogy a szerzőtől megszokott stílust kapjuk, van ebben a regényben valami filozofikusabb, mélyebb megközelítés. A korábbi művek ismeretében tudjuk, hogy Jodi Picoult előszeretettel választ megosztó, nehéz, elgondolkodtató témákat. A halál témája és a haldoklás folyamatának megfestése olyan finoman, árnyaltan kerül ki a szerző tolla alól, hogy képtelenség együttérzés nélkül olvasni a művet.
Bár Kosinski sose állította, hogy műve önéletrajzi ihletésű, személyes élményeit dolgozza fel, a regényben foglaltak sok ponton megegyeznek Kosinski gyermekkori eseményeivel. Akárhogy is, a mű döbbenetes drámaisággal ragadja meg a második világháború eddig (számomra) ismeretlen aspektusait, betekintést adva abba a világba, amely a háttérben, az erdők és völgyek rejtekében vészelte át a háborút.
