Szerző: Emőke

Tovább
Kritika
|
92

Lauren Groff: Vágy és végzet

A vágyunk, hogy szeressenek, és a végzetünk, amelyhez a döntéseink során jutunk, mint rólunk mesélnek. Hogy ki miért teszi azt, amit tesz, az azonban sokkal mélyebben van annál, hogy olyan szinten legyen megítélhető, amelyet csak külső szemlélő láthat. És, hogy a boldogság, ami a felszínen megélhető, a mélyből gyökerezik-e, az csak akkor megválaszolható, amikor biztosan tudjuk, hogy a hazugságaink kinek szólnak.

Tovább
Kritika
|
80

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban

A Nicolas Barreau-ként alkotó írónak kivételes képessége van ahhoz, hogy a reménytelen szerelem és a gyötrelem állapotában lévő embert, pontosabban férfit a lehető legtökéletesebben megfesse. Az ideges várakozás, tétova gondolkodás, a jelen történéseiből való részleges kiesés, a gépiesség, a gyomorideg, az energiák megsokszorozódása olyan pontos és ismerős árnyalatokban tűnik fel az olvasó számára, hogy szinte állandóan mosolyra késztet olvasás közben.

Tovább
Kritika
|
96

Nadia Hashimi: Kövek és gyöngyök

Nadia Hashimi könyve igazi irodalmi értékkel bír, reális, szívhez szóló és drámai hatású regény, amely a tények közlése mögött nem fél az érzelmek mélységét megjeleníteni. Érintettségéből adódóan hiteles és megrázó is egyben, mégsem egy feminista írás. Nem esik túlzásokba, nem sajnálkozik és nem becsmérel, mégis döbbenetes dolgokat tár fel az olvasó elé.

Tovább
Kritika
|
80

Rebecka Edgren Aldén: A nyolcadik főbűn

Rebecka Edgren Aldén első regényében sok dolog megtalálható, ami társadalmunkat jellemzi. Érdekes ötletnek tartom, hogy a vallási, erkölcsi normákból indul ki, és olyan „bűnöket” nevez meg, amelyek a mai modern ember számára talán már egyáltalán nem azok. Az elgondolkodtató rész azonban mégsem ezekre a bűnökre teszi a hangsúlyt, hanem egy nyolcadikra, amely lényegében alig van szó szerint megnevezve a regényben.

Tovább
Kritika
|
96

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz

Nicolas Barreau, azaz Daniela Thiele bárhogyan is csinálja, amit csinál, de azt remekül csinálja. A már elmaradhatatlan Eiffel tornyos, piros elemet tartalmazó borító kétszáz oldalas terjedelemben egy kiváló szórakoztató művet rejt, amely nem unalmas sem a történések, sem az elbeszélő mód szempontjából, és nem feledkezik meg arról, hogy rokonszenvessé tegye a főszereplőt, hogy ismét a világ végéig szurkoljunk neki.