A Szabadnak születtem egyaránt tekinthető olyan történetnek, amely egy rendkívüli asszony sorsát meséli el, és olyannak, amely egy számunkra furcsa ország mindennapjait, egy kegyetlen rendszer önkényes eszközeit, egy idegen kultúra tényeit, vagy egy család történetét mutatja be. De legfőképpen egy kordokumentum, amiből Teherán mindennapjait ismerjük meg a 70-es évektől napjainkig. Mindenkinek ajánlom.
Wassmo regényének olvasása közben az is kiderül, hogy a világ végülis roppant egyszerű. A látszólag magasztos gondolatok mögött egyéni játszóterek vannak, terek, ahol valaki úgy nyúlt egy gondolathoz, ahogy soha senki – és ebbe ő maga, nemegyszer a környezete is, félig-meddig (vagy egészen) belepusztult. Lehet ez szerelem, zene, filozófia, háború vagy tudomány: mindnek van egy olyan dimenziója, amit csakis az egyének láthatnak, és nem oszthatják meg senkivel.
Az ártatlanság múzeuma sokkal bonyolultabb annál, semhogy egyetlen szóval megjelölhetném a témáját. Attól függően ki, milyen céllal, milyen okból és milyen élettapasztalattal veszi kézbe, a regényt egyaránt értelmezhetjük az ártatlanság, a szerelem, a csalódás, a boldogság, az élet értelmének keresése, a család, vagy éppen az írás művészetének könyveként.
A háború ráébreszti az embert, kicsoda ő valójában, és megtanítja, hogy a látszat nem túl fontos. Pokolian fájdalmas módszer, de megtanít túllátni a felszínen, leszállni a lélek mélyére, és összefogódzni akár azokkal is, akiket békében hidegnek, kíméletlennek, vagy egyenesen ellenségnek véltünk.
A regény megfelelően izgalmas, hiszen cselekménye lebilincselő. Megfelelően realista, amennyiben olyan részletező aprólékossággal mutatja be a Napkirály udvarában uralkodó viszonyokat, a kastélyt, a parkokat, az embereket, ruhákat, szokásokat és protokolláris eljárásokat, mint valami enciklopédia. Megfelelően romantikus is, hiszen rendkívüli hősöket sorakoztat fel, akiket rendkívüli helyzetekben mutat be, ugyanakkor erős az ellentétek harca is.
Az Oroszlán Saroo Brierley valós története a kitartásról, az önfeláldozásról és a hitről. A főhős egy nagyon szegény indiai asszony fia; testvéreivel együtt koldulásból, apró tárgyak árulásából tartja el magát, hiszen anyjuk keresete többnyire arra megy el, hogy kifizessék a düledező, huzatos kunyhójuk bérleti díját. Ötévesen egy alkalommal addig könyörgött nagyobb testvérének, míg az magával vitte a szomszédos városba koldulni. Saroo azonban ott eltévedt, és csak 25 évvel később kerül ismét haza.
Bár az elbeszélőt ugyanúgy hívják, mint a szerzőt, és az önéletrajzi indíttatás tagadhatatlan, a regény mégis jobbára fikció. Annak viszont nagyon is hihető. Különösen akkor, ha szeretjük az olyan történeteket, amelyek alulról építkeznek, amelynek minden mondatában benne van az egész történet. Kun Árpád könyve éppen ilyen.
A cselekmény helyszíne egy mozambiki falu, Kulumani (a valóságban Vila de Palma), ahol csodálatosan keveredik össze az idegenek számára is látható valóság a csak helyiek számára érzékelhető igazsággal. Az eseménysort kiváltó mozzanat az, hogy Kulumanira emberevő oroszlánok támadnak, melyek több tucat áldozatot megölnek.
A Kódfejtő az elme működésének olyan szirtjeire kalauzol, ahonnan az ember borzadva tekint le, hiszen a zsenialitást az őrülettől egyetlen lépés választja el csupán. S ki tudja, ha a kódfejtő egész élete nem lenne ennyire titkos, nem nélkülözne ennyire minden empátiát, nem lenne-e lehetséges az át-, meg visszalépés azon a vékony határon?
Valószínűnek tartom, hogy a szakmában járatosak számára sokkal nagyobb ínyencség a könyv, mint a laikusoknak. Viszont határozottan állíthatom, hogy a könyvet olvasva megértettem egy sor olyan matematikai fogalmat, amit korábban nem. Arra a következtetésre jutottam, hogy a regény akár didaktikai segédeszközként is használható. Hiszen – a hátoldalon olvasható rövid ismertető szerint – a könyv azokhoz szól, „akik utálják a matekot, de imádnak olvasni.”
