Szerző: Attila

Tovább
Kritika
|
92

Dennis Lehane: Hideg nyomon

A Hideg nyomon egy ízig-vérig krimi: Patrick és Angela egy nyomtalanul eltűnt kislány felkutatását vállalják el, és ezúttal a bostoni rendőrség sem tiltakozik a magánnyomozók láttán. Hőseink kiderítik, hogy az anyuka nem őszinte, amikor a kislány eltűnésének körülményeiről kérdezik, és ők jönnek rá arra is, hogy a gyerekét egyedül nevelő nő korábban drogozott, rossz társaságba járt, és meglovasított kétszázezer dollárt a város egyik rettegett gengszterétől.

Salander képregényhősként

A skót Denise Mina írja, az argentín Leonardo Manco rajzolja Larsson Millennium-trilógiájának képregényváltozatát. Ők ketten már dolgoztak együtt: a Hellblazert is közösen alkották. A három epizódból összesen hat részt készítenek, gyakorlatilag minden kötetet két részre osztanak; az első 2012 márciusában fog megjelenni Amerikában, a folytatása még ugyanazon év folyamán. Denise jó választásnak tűnik: krimiíróként a képregények világában is kipróbálta magát.

Vegyél könyvet Karácsonyra!

Közelednek a karácsonyi ünnepek, mi meg, igazi könyvmolyokként, arra buzdítunk, hogy könyvet vegyetek ajándékba. Közhely vagy sem, a könyv tényleg a legszebb ajándék. Ezért aztán december hónap folyamán igyekszünk egy átfogó, színes képet mutatni a könyvújdonságok piacáról. E heti írásunkban öt könyvet mutatunk nektek, és ezek közül négy igazi újdonság. Dominálnak az életrajzok, bár három különböző területről választottuk őket. Neked melyik a kedvenced?

Tovább

Battlefield 3 (részlet)

Lapozz bele Andy McNab és Peter Grimsdale könyvébe, a Battlefield 3-ba, amely itthon a Fumax Kiadónál jelent meg. Amikor Teheránban egy kétes múltú helyi dezertőr hatalmat szerez, a Kreml fejesei Gyimát választják a bevetés lebonyolítására: a célszemély tulajdonában van valami, amit a politikai döntéshozók bármi áron vissza akarnak kapni. Biztosra mennek, és nem tűrnek ellentmondást.

Tovább

A legsötétebb óra (részlet)

Lapozz bele W. Somerset Maugham regényébe, A legsötétebb órába, amely a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg. Maugham az egyik legismertebb angol regényíró, elbeszélő és drámaíró. Fiatal orvostanhallgatóként az övétől különböző társadalmi csoportok életébe pillanthatott be, e tapasztalatok nyomán regényvilága központi kérdésévé vált az emberi szenvedés, és a megkönnyebbülés lehetősége.

Tovább
Kritika
|
100

Suszter, szabó, baka, kém

A Karla-trilógia első része hazánkban már a harmadik kiadást éli. Az Árulás most a filmváltozat címéhez igazodva jelenik meg Suszter, szabó, baka, kém címmel. John le Carré híres, 1974-es regénye egy valós történetet dolgoz fel. Kim Philby árulását maga a szerző is érintettként élte át, hiszen az 1950-es években, a Philby elleni nyomozás idején már a hírszerzésnek dolgozott. Szépirodalmi szintű szórakoztatás és hiteles korkép a hidegháborúról.

Nobel-díjas írók: John Steinbeck

John Steinbeck, a Kedves csirkefogók és az Érik a gyümölcs szerzője 1962-ben kapta a legrangosabb irodalmi díjat, ő azonban úgy érezte, hogy a Svéd Akadémia döntése nem jogos, és a stockholmi ceremónián azt mondta, hogy egy írónak az a feladata, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét. Hozzátette: az az író, aki nem hisz abban hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nincs helye az irodalomban.

Az irodalmi Nobel-díj

1901-ben alapították az irodalmi Nobel-díjat. A legrangosabb irodalmi elismerés ma 10 millió svéd koronával jár, ráadásul ez az összeg 1946 óta teljesen adómentes. Közel 700 ember és szervezet vesz részt az első körben történő jelölésben, Magyarországon az MTA-nak, a PEN Clubnak és az Írószövetségnek van javaslattételi joga. A díjazásra minden év decemberében kerül sor Stockholmban, ahol a Nobel-érmét és a diplomát maga a svéd uralkodó adja át személyesen.

Csodás könyvek jöhetnek

Stephen King új regénye a héten a New York Times sikerlistáját vezeti, ám jövőre már magyarul is olvasható lesz a 11/22/63, ahogy a második helyezett John Grisham és a The Litigators is megjelenik 2012 második felében. Az olvasóterem.com időközönként meglesi, hogy a jelentősebb sikerlistákat kik vezetik kerek e nagy világon. A héten három olyan könyv trónol a fent említett dobogón, amelyeket nagy eséllyel olvashatunk magyarul is akár már 2012-ben.

Tovább
Kritika
|
78

Könnyű műhaj – könnyű műfaj?

Merészet álmodott Galla Miklós humorista, és a Jaffa Kiadó gyönyörű kiadásba csomagolta. Ez vajon könnyű műfaj? Én azt hiszem, hogy nem a legkönnyebb, hiszen Galla humorát nem egyszerű egy írott alkotásba átültetni, de a rendelkezésére állt néhány ügyes kezű grafikus is, aminek következtében a nyelvi leleményekre épülő minivígjátékok fenomenális képregényekké változtak. Az egészet vizsgálva nagyon vicces a produktum, igazi Galla-humort kap az olvasó.