Szerző: Attila

Tovább

A sikeres írónők köztünk élnek

A sikeres írónők köztünk élnek, alkotnak, munkásságukat pedig rangos irodalmi díjakkal ismerik el világszerte. Az elmúlt naptári évben a szebbik nem egy-egy képviselője kapta a Costa Book-, a Man Booker- és a Nemzetközi Man Booker-, a Theodor Sturgeon-, a Samuel Johnson- és a Finlandia-díjat, valamint az Edgar-, a Nebula-, a Bram Stoker-, a Locus- és a Thriller, a Barry- és a World Fantasy-díjat valamelyik kategóriában.

Tovább

Massimo Gramellini: Álmodj szépeket (részlet)

Lapozz bele az olasz Massimo Gramellini Álmodj szépeket című önéletrajzi regényébe, amelyben minden szó igaz. Gramellini mer becsületesen őszinte lenni, meri vállalni az érzéseit. Nem csinál a történetéből hollywoodi filmet, mégis olyan izgalmas, mint egy krimi. A könyvet Olaszországban több mint egymillió példányban adták el, Magyarországon a Park Kiadó gondozásában jelent meg 2014 elején.

Tovább

Mindenütt nő – irodalmi programok

Március 6. és március 9. között zajlik a Mindenütt nő című programsorozat, amelynek keretében irodalmi rendezvények is akadnak országszerte. A budapestiek a Budavári Palotában egy minitárlatot tekinthetnek meg; az Országos Széchényi Könyvtárban rendhagyó művésznők életművének megidézésével köszöntik a nőket. Erdős Virág Szombathelyre látogat, Sándor Erzsi pedig Százhalombattára, az Írók Boltjában Tompa Andreával lehet találkozni.

Tovább
Kritika
|
100

James Ellroy: Fehér jazz

James Ellroy úgy tartja, hogy ő a kortárs krimiirodalom legnagyobb alakja. Lehet vele vitatkozni, mert az ízlések és pofonok mindig különböznek, de az tény, hogy kevesen tudnak ennyire jó történetet ilyen egyedi módon tálalni. A Fehér jazz az L.A. kvartett befejező kötete, amelyben Dave Klein, a Los Angeles-i rendőrség velejéig romlott hadnagya egy furcsa ügyben kezd nyomozni, miközben a szövetségiek vizsgálatot kezdeményeznek ellene.

Tovább

Jo Nesbø a király

Februárban véget ért a 2013 novemberében útjára indított skandináv krimiszerzők bajnoksága, amelyben tizenhat skandináv krimiszerző versenyzett egymás ellen – kicsit rendhagyó módon. A bajnok a norvég Jo Nesbø lett, miközben a saját ágán egyik honfitársa után a hazai olvasóközönség két népszerű krimiíróját, a svéd Henning Mankellt és a szintén svéd Mons Kallentoftot búcsúztatta. A döntőben a norvég krimikirálynőnél bizonyult jobbnak.

Tovább

A Wikipédia ezer kötetben

A mainzi székhelyű PediaPress, a Wikimedia Alapítvány legfontosabb POD szolgáltatója úgy döntött, hogy kinyomtatja a Wikipédiát – és ezt a cégnél nem viccnek szánták. A projekt célja, hogy megmutassa az embereknek, mekkora mennyiségű információ található a világ legnagyobb online enciklopédiájában. A méretek lenyűgözőek lesznek, ha megvalósul: ezer darab 1200 oldalas kötet egy 10 méter hosszú és 2,5 méter magas könyvespolcon.

Tovább

Magyarul is megjelenik a Gertruda esküje

Magyarul is megjelenik a népszerű, nálunk is ismert izraeli szerző, Ram Oren hatalmas sikert aratott tényregénye, a Gertruda esküje, melyben a híres Exodus hajó egyetlen katolikus utasának történetét írta meg. Gertruda a saját életét kockáztatva mentette meg egy lengyel zsidó házaspár egyetlen életben maradt gyermekét a német, majd a lengyel és a litván fasiszták elől. A könyv magyarul a tervek szerint a belvárosi Pozsonyi piknik alkalmából jelenik meg.

Tovább

Bridget Jones naplója 3. – márciustól magyarul

2013 októberében látott napvilágot angolul Bridget Jones naplójának harmadik része. A kötet magyarul Bolondulásig címen fog megjelenni 2014 márciusában. Annyit már most elárulunk, hogy a harmadik kötetben Bridget egyedül neveli a gyerekeit, még mindig vágyik a szerelemre, nehezen jön ki az édesanyjával, és bármikor számíthat a barátaira. Újra hebrencs kalandokba bonyolódik, de olykor mintha érzelmi érettségről árulkodna a viselkedése.

Tovább

Játék: nyerd meg Bradbury novellás kötetét!

Ray Bradbury A Toynbee-átalakító c. kötete egy olyan gyűjtemény, mely a szerző régi és új olvasóit egyaránt megszólítja. A legtöbb történet életünk ismerős szobáiban és tájain, gyakori gondolatainkban és emlékeinkben kezdődik, hogy aztán a képzelet legtávolabbi zugaiba repítsen. Bradbury lebilincsel bennünket, ahogy a történetei kibontakoznak, és a valóság titkos repedéseiben feltárul a csodálatos és a váratlan. Most megnyerheted a könyv egyik példányát!