Szerző: Attila

Tovább

Jeff VanderMeer: Expedíció (részlet)

Lapozz bele Jeff VanderMeer Expedíció című regényébe, amely magyarul az Agave Kiadó gondozásában jelenik meg a nemzetközi megjelenéssel egyszerre. Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól.

Tovább
Kritika
|
100

Alex Ferguson: Önéletrajz

A Manchester United összesen húsz bajnoki címet szerzett, és ebből tizenhármat Sir Alex Ferguson vezetésével. A skót menedzser keze alatt a Vörös Ördögöknek becézett futballklub tulajdonképpen üzleti vállalkozássá nőtte ki magát. Ferguson olyan magasra tette a lécet, hogy félő: ez elkövetkező évtizedekben még a közelébe sem fog érni senki. Az önéletrajzából egy kevés kiderül abból is, hogy mi volt a siker titka.

Tovább

Harry Bosch tévéfilmben is bemutatkozik

Michael Connelly fáradozásai végre eredményt hoznak, már ami a regényeinek az adaptációját illeti. A népszerű amerikai krimiszerző 2011-ben vásárolta vissza a Paramounttól a Harry Bosch-regények megfilmesítési jogát, miután a filmstúdió közel két évtizedes huzavona után sem készített el egyetlen Bosch-filmet sem. Most úgy tűnik, hogy tévésorozat készül Bosch karaktere alapján, amelyet az Amazon Studios készít. Igen, az az Amazon.

Tovább

Játék Sir Alex Ferguson életrajzáért

Sir Alex Ferguson huszonhét éven át irányította a Manchester United csapatát, és szinte minden csúcsot megdöntött a klubnál. Aztán 2013 májusában visszavonult, októberben pedig kiadta az önéletrajzát, amely Nagy-Britanniában röpke két hónap alatt olyan regényeket előzött meg a sikerlistákon, mint például Dan Brown új könyve, az Inferno. Most megnyerheted Ferguson önéletrajzának egyik példányát – a játékban a Partvonal Kiadó a partnerünk.

Tovább

Oscar-díjra jelölt könyvek 2014-ben

A legtöbb jelölést a 2014-es Oscarra a Gravitáció és az Amerikai botrány kapták – de mi nem ezekkel a produkciókkal foglalkozunk, hanem azokkal, amelyek valamilyen irodalmi mű alapján készültek. Ilyen a 12 év rabszolgaság, melyet egy 1853-as memoár alapján rendezett Steve McQueen, és amelynek mára már lejárt az oltalmi ideje, de magyarul még nem jelent meg. Vagy ilyen a Philomena is, amelyet minden bizonnyal sokan elolvasnának itthon is.

Tovább

Gillian Anderson sci-fit ír

Gillian Anderson regényírásra adta a fejét, az egyik legnagyobb amerikai kiadóvállalattal kötött szerződése értelmében sci-fiket fog írni. Scully ügynökként volt alkalma közelebbről is megismerni néhány paranormális jelenséget, az X-akták forgatása során szerzett tapasztalatait most regényíróként fogja kamatoztatni. A filmvilágnak nem fordít hátat, 2014 tavaszán is egyszerre három tévésorozatot forgat. Írni a repülőgépen fog.

Tovább

Flynn átírta a Holtodiglan végét

Davind Fincher filmrendező állítólag más befejezést akart a Holtodiglan forgatókönyvének, ezért a kérésére Gillian Flynn átírta a történet harmadik részét. Mint ismeretes, a nagy sikert aratott regényből A tetovált lány amerikai változatának rendezője készít filmet, amelyet a tervek szerint 2014 októberében mutatnak be az Egyesült Államokban, s amelyhez a forgatókönyvet szintén Gillian Flynn írta.

Tovább
Kritika
|
100

Steven Saylor: A holtak méltósága

Steven Saylor valóságos személyeket és valós eseményeket kavart össze írói fantáziájával, és ennek eredményeképpen született meg A holtak méltósága. A regényt 2000-ben írta, amikor egy időre “szabadságra küldte” ókori nyomozóját, Gordianust. Ha egy ilyen regény az eredménye Gordianus pihentetésének, akkor sírva könyörgünk: tegye még félre néha-néha a római nyomozót, mert ez nagyon jó nekünk, az olvasóknak. Még akkor is, ha Gordianust is szeretjük.

Tovább
Portré

A rövidpróza mestere: O. Henry

William Sidney Porterként született egy észak-karolinai ültetvényen, és eredetileg gyógyszerésznek tanult. A diplomájának később nagy hasznát látta: amikor Texasban sikkasztás miatt börtönbüntetésre ítélték, három év alatt egyetlen éjszakát sem töltött cellában, mert a fegyház kórházában dolgozott, mint gyógyszerész. A börtönben 14 elbeszélést írt, ezeket álnéven publikálta egy barátja segítségével. Senki sem tudta, hogy a novellák szerzője börtönben ül.