A Bitang nyarak egyszerre olvasható regényként, de a könyvben szereplő történeteket a novella, illetve a novellaciklus műfajai közé is besorolhatjuk. A megszámozott fejezetcímek pedig a történetek valamiképpeni összefonódásának lehetőségét sugallják, s ilyen értelmezési keretek között tudjuk: a könyv minden egyes szövegdarabjának egyazon fiú az elbeszélője.
A ‘Karácsonyi fények’ elbeszélései együttes erővel, fokozatosan, diszkréten ébresztették fel bennem a karácsonyi hangulatot, a várakozás örömét. A Lazi Könyvkiadó kötete többek között Déry Tibor, Domonkos László, Füst Milán, Gál Vilmos, Sütő András, Szilasi László és Szirmay Károly írásaival ünnepli a „szívet táró, csillagos időt”.
A fülszöveg vagy a cselekmény egy felületes ismertetője alapján valaki még azt hiheti, hogy Noah Hawley új regénye, a Himnusz egy átlagos történet szuperhős tinikkel. Tévedés! A cselekmény valójában egyáltalán nem számít. Nem állítom, hogy egy felejtős történet, de a lényeg a mondanivalója. Az pedig sokrétű, elgondolkodtató, provokatív, mellbevágó.
A kötet főhőse egy anya, egy „függelék”, egy „levelesláda”, aki a munkája miatt Nyugat-Jütlandba költözik a tanárként dolgozó férjével. A férj egy népfőiskolán kezd dolgozni, a mi kedves fiatal anyukánk pedig elsősorban gyermeket nevel, ugyanakkor próbál beilleszkedni a kisvárosi létbe.
„Az elveszett Schindler kávéház” Meriel Schindlertől inkább elbeszélés, emlékezés és elmélkedés, mint történelmi regény, amely közben nemcsak a Schindler család boldog és viszontagságos időszakait, hanem az igazsághoz, a traumákhoz, az összetartozáshoz fűződő viszonyunkat is nagyító alá veszi. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy miért is nagyszerű ez a mű, részben a befektetett munka, a személyes érzelmek, a hiteles történetmesélés, részben pedig a mindannyiunkat érintő felelősség miatt az.
A regény alaphangulatát az a McCarthy-féle premissza határozza meg, miszerint “van egy rosszul lefojtott borzalom a világ felszíne alatt”, és “a valóság mélyén örök démonium rejlik.” Nincs remény, nincs ígérete a szebb jövőnek, a világ önmagában borzalom, és az egyetlen védelem az, ha az ember elmélkedik rajta. McCarthy szereplői is elmélkednek rajta – a filozófia, a matematika és a kvantumfizika prizmáján keresztül, rengeteg irodalmi, bibliai és kulturális hivatkozással tűzdelve.
A szerző nem elemzi a két forradalmat kiváltó okokat, az azokhoz kapcsolódó történéseket. E helyett kronologikus sorrendben, napról-napra haladva számol be a gyakran erőszakos eseményekről, a külföldiek szemüvegén keresztül. Leírásai annyira szemléletesek, mintha a napjaink háborús konfliktusairól tudósító beszámolókat látnánk megelevenedni a száz évvel korábbi események kapcsán.
A regény nyomokban noir stílusjegyeket tartalmaz, de a legjobb indulattal sem nevezném kriminek vagy thrillernek, hiába kapta ezt a besorolást külföldön is. Azok az elemek, amelyek azt sugallják, hogy az Emlékezet egy thrillerbe hajlik, végül mind ködbe vesznek, és a szerző több olyan szálat is egyszerűen elenged, amelyikben ott van annak a lehetősége, hogy a regényt más irányba vezesse.
Joanna Quinn ‘A Bálnacsont színház’ című regénye a művészet építő értékéről (legyen az színház, festészet vagy zene) és a háború romboló erejéről szól, hazafiasságról és megbocsátásról, testvériségről és bajtársiasságról, szerelemről és lemondásról, illetve az értékek felfedezéséről ott, ahol azt hittük, már nem maradt semmi.
Colleen Hoover maga is bevallotta, hogy rajongói nyomásra folytatta a sikerkönyvét, ami önmagában nem jelentene problémát. A rajongói nyomás viszont akkora volt, hogy Hoover mindent belegyömöszölt ebbe a könyvbe, ami népszerű a jelenlegi BookTok olvasók körében. Ennek okán jelenhetett meg Atlas szemszöge is, amelyből bár többet megtudhatunk a múltjáról és traumáiról, nincsenek kihasználva az ebből adódó lehetőségek.
