Az már a trilógiát követően vitathatatlan volt, hogy J.D. Barker több, mint egy ígéretesnek tűnő szerző ebben a műfajban, négy regénye után mégis felemásak az érzéseim vele kapcsolatban. Miközben már a korai regényei is egy nem hétköznapi fantáziáról és egy rendkívül kiforrott stílusról árulkodnak, a történeteit túlírtnak érzem, ugyanakkor viszont több ponton hiányérzetem is van.
A szerzőpáros grandiózus vállalkozása, hogy közel 500 oldalban megrajzolja az olasz szervezett bűnözésnek a társadalom alrendszereibe való beágyazottságát, a gazdasági, politikai és jogrendszerre, a kultúrára gyakorolt hatását, felemásra sikerült. Pedig a szerzők tudnak írni, a napjaink olasz társadalmát alaposan ismerik, filozofikusabb tablóik, az épített és természetes környezet leírása, a korrajz jelentősen segítik megérteni az felvázolt társadalmi folyamatokat.
A gyümölcskertészben nem a történet a fontos; tulajdonképpen nincs is szó szerinti történet. A dolgok inkább csak úgy megtörténnek a szereplőkkel; a regény figurái nem azért elevenednek meg a könyv lapjain, hogy a végére befejezzenek valamit, ők inkább csak eszközök egy olyan irodalmi alkotásban, amely több, meglehetősen nehezen értelmezhető jelentést vagy üzenetet hordoz.
Fogjunk egy afrikai maszáj harcos javasembert, egy neonáci műkereskedőt (aki egyébként gyűlöli a művészetet), egy prostituált fiát, egy vagyonából kiforgatott exfeleséget, egy életközepi válságban szenvedő kreatív reklámszakembert, egy nyugdíjazás előtt álló kiégett nyomozót, adjunk hozzá kis Irma Sternet, egy kecskét, expresszionizmust, Kenya történelmét, rengeteg pizzát, fűszerezzük jonassoni fordulatokkal, hagyjuk forrni 372 oldalon keresztül, és készen is van Jonasson új regénye.
A ‘Csak egy pestis’ a maga szikár, komor, szűkszavú, teljesen lecsupaszított stílusával komoly és lényegre törő. Ugyanakkor minden benne van, ami ahhoz kell, hogy az olvasása által átéljünk egy járványhelyzetet, megismerjük az ebben a helyzetben rekedt emberek érzéseit, megéléseit, reakcióit.
A birodalom hangulatában, stílusában és terjedelmében egyaránt magán viseli a szerző eddigi életművének legfőbb jellegzetességeit. Én ezt legegyértelműbben a főszereplő karakterében vélem felfedezni: Roy Opgard egész jól illeszkedik abba a sémába, ami Nesbø eddigi bűnügyi regényeinek főhőseit meghatározza. Ennek a karaktertípusnak az egyik védjegye a magány, a szinte természetes létállapotuknak számító egyedüllét, valamint az állhatatosság, aminek köszönhetően az általuk helyesnek gondolt cél érdekében bármire hajlandóak.
Andrzej Sapkowskinak sikerült egy olyan folytatást írnia, amely hű maradt az általa megalkotott világhoz és karakterekhez, de mégis újszerű a maga módján. Már a korábbi köteteknél is egyértelmű volt, hogy a lengyel író a világteremtés mellett a karakterábrázoláshoz is remekül ért, azonban a Tűzkeresztségben mindezt sikerült egy új szintre emelnie, a végeredmény pedig egy keserédes történet a bűntudatról, csalódásról és az ember belső démonairól.
A regény egyik küldetése az lehetne, hogy felhívja a figyelmet az (amerikai) igazságszolgáltatás rendszerszintű igazságtalanságaira, és ez 2020-ban talán még időszerűbb lenne, mint bármikor máskor. Minden adott ehhez: az áldozat egy fiatal fehér lány, a gyanúsított egy afro-amerikai férfi, az esküdtszékben szintén vannak színesbőrűek. Graham Moore viszont elmegy a lehetőség mellett.
Az Égig érő történet egy nagy ívű, sokrétű, sokszereplős, időben és térben is szerteágazó történet. A természetvédelemre, a fákra és az ember környezetpusztító tevékenységére hívja fel a figyelmet, de a regény gerincét képező cselekményt, amely a főszereplők némelyikét is összehozza, tulajdonképpen egy létező mozgalom ihlette, ez pedig az Earth Liberation Front.
Jahina szövege intenzív érzéseket ébreszt az olvasóban, érezzük a talpunk alatt megcsikorduló havat, s mintha tényleg elnézhetnénk a Volga felett, látjuk a zajló jégtáblákat, vagy a jégen suhanó lovasszánokat, az orrunkban érezzük a virágzó almafák édes illatát, a zamatos almák ízét. A végtelenség érzését adját vissza a sorok, ami elfog az orosz sztyeppén..
