Itt van az ősz, itt van újra – és olyan szerzők krimijeit fújja felénk a szél, mint Jo Nesbø, Paula Hawkins, J.D. Barker vagy Carlan Coben, hogy csak a nagyokat említsem. Íme négy krimi, amivel valószínűleg nem tudsz melléfogni 2024 őszén.
Címke: Agave Könyvek
Kritika
|
100
Dennis Lehane: Apró irgalmak
Lehane több súlyos témát is boncolgat a regényben. A családi szeretet mellett a tűzként tomboló bosszúvágyról, az élet minden területére rátelepedő, fojtogató hatalomról és az amerikai rasszizmusról is döbbenetesen pontos képet fest. Utóbbi kettő sarkalatos pontja a regénynek. Az olvasó a főszereplővel egyszerre eszmél rá, hogy a lakónegyedet teljesen az uralma alatt tartó helyi ír maffia valójában rákként élősködik a közösségen. A másik fontos téma a rasszizmus, és Lehane mesterien tárja elénk Boston 20. századi történelmének egyik legsötétebb korszakát.
Dennis Lehane új regénye szenzációs thriller
Az Apró irgalmakat 2023-ban az Amazon az év legjobb krimi/thriller regényének választotta, miközben az amerikai krimi új üdvöskéje, S. A. Cosby, az Éles tárgyak és a Holtodiglan írója, Gillian Flynn, valamint maga a horror koronázatlan királya, Stephen King is az év legjobb regényének nevezte. Magyarul február 13-án jelenik meg.
Kritika
|
100
Noah Hawley: Himnusz
A fülszöveg vagy a cselekmény egy felületes ismertetője alapján valaki még azt hiheti, hogy Noah Hawley új regénye, a Himnusz egy átlagos történet szuperhős tinikkel. Tévedés! A cselekmény valójában egyáltalán nem számít. Nem állítom, hogy egy felejtős történet, de a lényeg a mondanivalója. Az pedig sokrétű, elgondolkodtató, provokatív, mellbevágó.
Az ősz egyik könyvszenzációja: a Himnusz Noah Hawley-tól
A ‘Himnusz’ az őszi szezon egyik legkülönlegesebb könyve nemcsak az Agave-felhozatalban, de az egész magyar könyvpiacon. Noah Hawley provokatív regénye a dolgok mélyére néz, és a szerző nézetét és véleményét tükrözi olyan témákban, mint a világjárvány, a politikai válságok, a klímaváltozás, a fegyverviselés, és azt kérdezi, hogy mi van, ha az előttünk álló problémák olyan méretűek és jellegűek, amelyeket az emberiség egyáltalán nem is képes megoldani.
Kritika
|
70
Donald E. Westlake: Emlékezet
A regény nyomokban noir stílusjegyeket tartalmaz, de a legjobb indulattal sem nevezném kriminek vagy thrillernek, hiába kapta ezt a besorolást külföldön is. Azok az elemek, amelyek azt sugallják, hogy az Emlékezet egy thrillerbe hajlik, végül mind ködbe vesznek, és a szerző több olyan szálat is egyszerűen elenged, amelyikben ott van annak a lehetősége, hogy a regényt más irányba vezesse.
Kritika
|
87
Octavia E. Butler: A talentumok példázata
Napjainkban sokan próbálnak párhuzamot vonni Butler 2030-as évekre vizionált Amerikája és a közelmúlt (vagy a jelen) Amerikája között, én azonban ezt az analógiát erőltetettnek látom, sokkal inkább tűnik egy marketingfogásnak, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a megjelenése után huszonöt-harminc évvel újra a sikerlisták élére futtatták fel a Földmag-duológiát. Ha már analógiákat keresünk, akkor számomra sokkal hangsúlyosabb az a párhuzam, amit Butler Keresztény Amerikás karakterei és napjaink közéleti szószólói között vélek felfedezni – és ezért még csak el sem kell menni Amerikáig –, akik úgy tűzik zászlajukra a kereszténység védelmét és támogatását, hogy annak tanításait csak másokra nézve tartják kötelező érvényűnek, magukra nézve igencsak szelektíven értelmezve a tízparancsolatot.
Kritika
|
60
Shelley Parker-Chan: A nappá vált lány
Shelley Parker-Chan Csungpa személyében egy remek karaktert ismertet meg az olvasókkal. Egy okos és találékony szereplőről van szó, akit ugyan önző érdekek hajtanak, nem rest kiállni másokért sem. Komplex személyisége rétegről rétegre épül fel, a regény végére érve pedig a félénk árva lány teljesen a múlté lesz, és átveszi helyét a magabiztos, fiatal nő. A regény egyik gyenge pontja azonban pont ebből eredezhető.
Kritika
|
100
A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról (szerk: James D. Jenkins, Ryan Cagle)
A kötet mindegyik novellája nagyon egyedi. Nem volt unalmas pillanatom olvasás közben, és nem éreztem, hogy egy lére menne az egész. Némelyik rémisztő volt (például Veres Attila ‘Méltósággal viselt’ című novellája vagy Christien Boomsmától a ‘Csontok a tekintetében’), némelyik csak bizarr (Lars Ahn: Adomány), és valamennyi egyaránt megállja a helyét mint a horror, mint a weird irodalomban, különböznek hosszban, intenzitásban, a felhasznált hagyományos motívumokban – a borzongás viszont, amit keltettek, ugyanolyan intenzitású volt.
Kritika
|
75
Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent visz
Cosimano regényét nehezen lehet komolyan venni, mint krimit. Majdnem minden elemében a paródia határait súrolja. Az egymásra halmozott klisék, az eltúlzott jelenetek és jellemvonások nem véletlenek. A szerző nagyon is tisztában van azzal, hogy a regény nem a feszült cselekmény vagy az utolsó percig megoldatlan rejtély miatt lesz az olvasók kedvence. Félreértés ne essék, nincs gond a tempóval, fordulatból is akad szép számmal, de a könyv valamennyi mozzanatát a humorra hegyezte ki Cosimano, és ez így (majdnem) mindent visz.