Stefánsson remekül ért ahhoz, hogy egyszerre írjon mindenről és semmiről; hosszú, sorokon át tartó mondataiba belesűríti mindazt, amit az életről és halálról tudni lehet, amit a magányról, a szerelemről és a tévedésekről tudni érdemes.
Jón Kalman Stefánssont olvasva az a konkrét benyomása támad az olvasónak, hogy járt már Izlandon, akkor is, ha (még) nem. Olyan pontosan és szépen írja le a lávamezőket, a sarki fényt, a tengert és a kietlen, zord területeket, hogy gond nélkül a szemünk előtt látjuk őket, és fázunk akkor is, ha éppen tavasz vagy nyár van.
Ez a mű egy filozófiai értekezés életről és halálról, barátságról, hűségről és hűtlenségről, a gyávaságról, ami nem hagy bennünket élni. Olyan életigazságokat fogalmaz meg, amelyek csontig hatolnak, rendkívül fájdalmasak, ugyanakkor kinyitják a szemet, az elmét, a szívet, rádöbbentenek az élet szeretetére, az élni akarás erejére.
Skandináv szépirodalmi műveket ajánlunk a figyelmetekbe: Espen Ytreberg, Vigdis Hjorth és Roy Jacobsen könyvei mellől kitekintünk a tágabb értelemben vett Skandináviára, és mutatunk remek finn meg izlandi regényt is.
Az előző két kötethez hasonlóan Az ember szívében is rengeteg dologról van szó, Jón Kalman Stefánsson továbbra is egyszerre ír mindenről és semmiről, életről és halálról, szerelemről és egyedüllétről.
Jón Kalman Stefánsson nagyszerűen szövi tovább gigászi történetét életről és halálról, mennyországról és pokolról, semmiről és mindenről. Bár úgy tűnhet, hogy egy helyben topogunk, minden elolvasott szónak értelme van, a történet csupán a maga tempójában halad előre és nem a miénkben. A szavaknak és neveknek ugyanis ereje van, ez az író regényében többször is megjelenik, ezért óvatosan kell bánni velük.
Jón Kalman Stefánsson regénye egy igazi különlegesség. Írói stílusa, a regény környezete és a szereplők mind hozzá tesznek ahhoz, hogy az olvasónak egy olyan élményben lehessen része, amelyet máshol nem tapasztalhat meg. A gyönyörű és vad táj oldalról oldalra elevenedik meg előttünk, a viharos tenger pedig oly lassan zár körbe, hogy észre sem vesszük: nincs menekvés.
Jón Kalman Stefánsson annyira szépen írja le a kietlen izlandi tájat, hogy az mégis megtelik élettel, és ugyanilyen finom szépséggel mutatja be a szereplőket is, a különböző karaktereket minden emberi tulajdonságukkal, esendőségükkel együtt. Ebben a szépségben, a kitűnő karakterrajzokban és egy számunkra teljesen idegen világ, az izlandi kultúra megjelenítésében mutatkozik meg a könyv értéke.
