Ami leginkább megfogott a könyvben, az a végig ott lebegő kérdés: meglesz-e a bölcsész srác szakdolgozata, vagy beleragad ebbe a világba, a heti két-három alkalomra szóló hulladékgyűjtésbe? Képes lesz-e felállni és folytatni a megkezdett szellemi munkát, vagy passzív marad a saját életével szemben, de cselekvő munkás a kukások között?
Az ‘Intervenciók 2020’ az elmúlt harminc év esszéiből és interjúiból álló szöveggyűjtemény, amely kiválóan alkalmas arra, hogy Houllebecqet valódi, emberközeli kapcsolatba hozza az olvasóval. Üdvözlendő szándék, hisz aki először találkozik az író nevével, elkerülhetetlenül olyan címkékbe botlik, mint rasszizmus, nőgyűlölet, iszlámellenesség, szexmánia, depresszió, sznobság és nihilizmus. A szóban forgó szövegek pedig kitűnően alkalmasak arra, hogy e felszínes, egyben kategorikus bélyegek mögé nézve, magától a szerzőtől kapjunk válaszokat az őt ért legkülönbözőbb kritikákra.
Az emberek és a különféle természeti lények elbeszéléseinek váltakozása kíváncsivá teszi az olvasót. Elkezdjük olvasni a regényt egy bizonyos elvárással, egy elképzeléssel, hogy a leírás alapján milyen is lesz, aztán csodálkozva észleljük, hogy egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzeltük. Ettől különösen izgalmas, ugyanakkor csalódást is okozhat, ezért kellő nyitottsággal, odaadó figyelemmel és megértéssel érdemes olvasni, hisz rendkívüli szépségű szöveggel van dolgunk.
A szerző a mesélő is egyben, aki nyolc év történéseit tömöríti havi rendszerességgel írt levelekbe, amelyeket Amerikába küld barátjának, beszámolva a hétköznapi, éppen rendszerváltáson átesett magyarországi eseményekről, felidézve a korábbi amerikai életüket és nem utolsó sorban kifejtve a nehézségeket, amiket egyedülálló apaként él meg, feldolgozatlan családi traumákkal.
Úgy tartják, Arany Jánosnak volt a legnagyobb szókincse az ő korában; Bereményi új könyvét elolvasva úgy érzem, jelenleg neki van. Ő az, aki novellát is úgy ír, mint bármi mást, összeszedetten, erősen, mindamellett pedig úgy, hogy utána a gondolatébresztés mellett az is benne marad az olvasóban, hogy még akar olvasni tőle. Alig várja a legújabb kiadványt, addig pedig előveszi a korábbi írásokat, vagy újraolvassa ezt.
A regényt látványosan végigkíséri két fontos elem: a névtelenség és a hang. A szereplők nevére nem derül fény, éppen olyan névtelenek, mint a sivatagban eltévedt és végül elveszettnek elkönyvelt menekült gyerekek, akiknek majd csak a ruháit és csontjait találják meg a járőrök. Éppen olyan névtelenek, mint azok az apacsok, akiket leigáztak, foglyul ejtettek, méltóságuktól megfosztottak a hódítók.
A ‘Csak egy pestis’ a maga szikár, komor, szűkszavú, teljesen lecsupaszított stílusával komoly és lényegre törő. Ugyanakkor minden benne van, ami ahhoz kell, hogy az olvasása által átéljünk egy járványhelyzetet, megismerjük az ebben a helyzetben rekedt emberek érzéseit, megéléseit, reakcióit.
A regényt igaz történet ihlette, 1959 februárjában Új-Fundland partjainak közelében hatalmas, napokig tartó vihar zúdult néhány izlandi halászhajóra, és bár a regény maga a képzelet szüleménye, könnyen magunk elé képzelhető képet fest a tragédiáról.
Ruth-t és Lucille-t, a két lánytestvért az édesanyjuk a nagymama verandáján hagyja, és se szó, se beszéd, belehajt az autóval a tóba. A nagyanyjuk halála után a lányok különc nagynénjükhöz, Sylvie-hez kerülnek, és mindketten nagy változáson mennek át a nagynéni hatására. Egyikük hasonul hozzá, másikuk elhatárolódik, leválik a családról, így nővérétől is eltávolodik.
Minden idők egyik legjobb családregénye, az izlandi Einar Kárason nagyszerű története ember és természet soha véget nem érő harcáról vagy Kiss Noémi Balaton-kötete – ajánlunk hat könyvet az augusztusi megjelenések közül.
