Lisa See regényének központi alakja egy zárt közösségben élő fiatal lány, aki, miután házasságon kívüli gyermeket fogan, nem tud megbirkózni az ilyenkor megszokott eljárásokkal. Bár azt hiszi, hogy a legerősebb érzés benne a szégyen, rádöbben, hogy létezik ennél erősebb érzelem is a szívében, az, amelyet a gyermeke iránt érez.
A történet érdekes jellegzetessége, hogy miközben tényszerűen mindenki egy kisgyereket keres, egy lavinához hasonló jelenség alakul ki, amely a kapcsolatok szálain fut végig, és bonyolódik a végtelenségig. Fokozatosan derülnek ki elfeledett igazságok, bukkannak elő hazugságok, ferdítések, válnak láthatóvá érzelmi kötelékek, irigység és féltékenység üti fel a fejét.
Craig Shreve igaz történetet feldolgozó regénye nagy kérdésekre keres és kínál válaszokat: vajon megszüntethető-e erőszakkal az, aki vagyunk, vajon képes-e az ember végleg elfeledni, hogy honnan jött, és vajon milyen mértékben tehet magáévá valaki egy teljesen idegen nyelvet, kultúrát, illetve mennyire lehet abban hiteles és boldog, ha közben mindaz, ami addigi életét meghatározta, semmivé lett?
Fiona Valpy olyan környezetet teremt a regény lapjain, amely az összetartozás, a bajtársiasság, a könyörület, a bátorság, a szeretet érzését közvetíti az olvasó felé. A kalandos életút, amelynek során egy skót lányból egy toszkán villa lakója lesz, miközben a világot feldúlja a háború, magával ragadó, akkor is, ha a szerző nem különösebben törekszik arra, hogy erőteljes hatásokat váltson ki az olvasóból.
A második világháborús irodalom tanulmányozása során ritkán vagy egyáltalán nem találkozunk azzal a jelenséggel, amikor éppen egy elkövető tollából olvashatjuk a történteket, mégpedig úgy, hogy a leírt adatok, események hitelessége jelentős részben igazolható. Az Auschwitz parancsnoka voltam című emlékirat ezért rendkívülinek, egyedinek számít. Ebben a Martin Broszat által közreadott, önéletrajz jellegű gyűjteményben ugyanis Rudolf Höss maga meséli el az élete alakulását, olykor szinte zavaróan belemerülve a részletekbe.
A fényforrás körül keringő éjjeli lepkék egyike-másika nem éli túl a keringőt, mert olyan közel repülnek a lámpához, hogy a végén megégnek. Mégis, minden esti lámpagyújtáskor tapasztalható, hogy az éjjeli lepkék a fény köré gyűlnek. Ilyen vagyunk mi, emberek is. A boldogság keresése közben néha saját magunkat áldozzuk fel.
A szókimondó, dinamikus hangvételű regény egyszerre szól a szerelemről és arról, mennyire tudunk megbirkózni az online tér sajátosságaival, miközben egymás célpontjai és áldozatai leszünk. Vajon ismerjük-e mindazt a lehetőséget, amely az online térben való jelenlétünkkel együtt létezik, és tisztában vagyunk-e a vele járó felelősséggel?
Az író annak a kettősségét domborította ki a könyv lapjain, hogy a terápiában a terapeuta arra törekszik, hogy a pácienst a lehető legközelebb hozza a valósághoz, ugyanakkor a szerelem éteri, misztikus, költői oldalát se tagadja meg, így ebben az esetben olyasmit is el lehet mondani a szerelemről, amit terapeutaként nem. Ennek köszönhetően a leírások nem túl szakmaiak, és tartalmazzák a terapeuta saját ki nem mondott gondolatait, megfigyeléseit, testi érzeteinek leírását is.
Jodi Picoult könyvei a szerelemről, barátságról, az emberi kapcsolatok bonyolultságáról szólnak, gyakran igazi, mély tragédiákkal átszőve. A szereplői hétköznapi emberek, akiknek hétköznapi gondjaik vannak, és teljesen szokványos érzelemvilággal és megoldásokkal próbálkoznak boldogulni az életben. A szerző mégis minden alkalommal sikerrel lépi túl a korábbi könyvei által felállított mércét, és lepi meg az olvasóit egy olyan témaválasztással, amiről kevés lenne csupán annyit mondani, hogy eddig még nem volt ilyen. Mindez a Bódító mézre is igaz.
„Az elveszett Schindler kávéház” Meriel Schindlertől inkább elbeszélés, emlékezés és elmélkedés, mint történelmi regény, amely közben nemcsak a Schindler család boldog és viszontagságos időszakait, hanem az igazsághoz, a traumákhoz, az összetartozáshoz fűződő viszonyunkat is nagyító alá veszi. Nehéz lenne megfogalmazni, hogy miért is nagyszerű ez a mű, részben a befektetett munka, a személyes érzelmek, a hiteles történetmesélés, részben pedig a mindannyiunkat érintő felelősség miatt az.
