Szerző: Attila

Tovább

Játék! Nyerd meg Janne Teller új könyvét!

A Scolar Kiadó gondozásában márciusban megjelent Janne Teller Minden című novelláskötete, amelynek három példányáért játékot hirdetünk. Emlékeztek még a nemzetközi botrányt keltő Semmire? A feladvány ugyanis ahhoz a regényhez kötődik. Arról mi is hírt adtunk, hogy a regény alapján a Budapest Bábszínház zenés-bábos színházi pszichothrillert adott elő – de nem ők voltak az egyetlen. Egy másik színdarab rendezőjének a nevét kell megtalálni a betűrejtvényben.

Tovább
Portré

Jo Nesbø, a norvég krimi királya

A könyvek iránti szeretetét a szüleitől örökölte, de fiatalon teljesen más karrierről álmodott. Tizenkilenc éves koráig focizott, utána megjárta a hadsereget, közgazdasági egyetemre járt, tőzsdeügynökként dolgozott, Norvégia egyik ismert rockbandájában zenélt és énekelt, majd regényeket kezdett írni. A barátai csak ezen az utolsón nem lepődtek meg, állítólag azt kérdezték tőle, amikor megtudták, hogy könyvet írt, hogy miért tartott ennyi ideig.

Tovább

Krasznahorkai Lászlót is jelölték a Nemzetközi Man Booker-díjra

A héten közzétették a Nemzetközi Man Booker Díj jelöltjeinek tízes listáját. A zsűri tíz különböző országból választott írókat, hat országból első alkalommal. Ennek a hatosnak tagja Magyarország is, hazánkból Krasznahorkai Lászlót jelölték a rangos irodalmi díjra. A kétévente átadott nemzetközi díjat nem egy-egy mű alapján, hanem az író teljes munkássága nyomán ítélik oda.

Tovább

Rozsban a fogó – új címmel, új fordításban jelenik meg a Zabhegyező

Rozsban a fogó címmel, Barna Imre új fordításában jelenik meg 2015 áprilisában több nemzedék kultkönyve, a huszadik század egyik alapműve, J. D. Salinger The Catcher in the Rye című regénye, amelyet eddig Zabhegyezőként ismertünk. Hamarosan megjelenik David Shields és Shane Salerno vaskos Salinger-életrajza is. A kötethez a szerzőpáros több mint kétszáz emberrel készített interjút.

Tovább
Kritika
|
75

Tiboru: Konteó 2

Tudtad azt Diana hercegnő halálával kapcsolatban, hogy a Ritz (itt vacsorázott Dodi Al-Fayed és Diana) és a baleset helyszíne közötti útszakaszon egyetlen térfigyelő vagy ipari-biztonsági kamera sem rögzített semmi érdemlegeset? Aznap este nyolc nem működött, a többi rosszul volt beállítva, és ugyanez elmondható az alagútba szerelt rendőrségi kamerákról is. És tudtad, hogy mi nem stimmel a holdraszállással kapcsolatban? A Konteó 2 c. kötetből válaszokat is kapsz.

Tovább

Per Petterson: Megtagadom (részlet)

Lapozz bele a norvég Per Petterson legújabb regényébe, amely magyar nyelven a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg 2015 elején, és amely a Megtagadom címet kapta. A történet főszereplői Tommy és Jim, akik harmincöt éve nem látták egymást, de valaha a legjobb barátok voltak. Petterson szikár, hajszálpontos prózája szilánkonként eleveníti fel a múltat, és az olvasó szinte sorról sorra jön rá, hogyan és miért alakult úgy a szereplők élete, ahogy…

Tovább

Jo Nesbø jótékonykodik

Az előzetes tervekkel ellentétben a norvég krimiszerző az új regényét, a Blood on Snow címűt mégsem Tom Johansen, hanem Jo Nesbø néven publikálta. A krimi március elején jelent meg Norvégiában, angolul április elejére várható, és az ígéretek szerint a magyar olvasók is a kezükbe vehetik június végéig. Nesbø időközben már a regény folytatásán dolgozik, és mindkét könyv bevételeit harmadik világbeli gyerekek oktatására fordítja.

Tovább

Március 15-én érkezik Fehér Béla regényének adaptációja

Március 15-től vetíti a megújuló Duna csatorna Rudolf Péter legújabb rendezését, a hatrészes Kossuthkiflit, amely Fehér Béla azonos című regénye alapján készült. A Kossuthkifli az 1849-es zűrzavaros időkben játszódik, a tévéfilm a hírek szerint pedig hűen igazodik az alapanyaghoz. A regény szerzője szerint a széria tökéletesen visszaadja a könyv iróniáját, humorát, még a „politikai kacsintásait” is. Kíváncsian várjuk!

Tovább

Játék a második Wayward Pines-kötetért

Február végén megjelent a Wayward Pines-trilógia második kötete, A pokol kapujában. Ahogyan az első kötetért, úgy a másodikért is játékot hirdetünk, amelynek a végén három jó megfejtő a könyv egy-egy példányát viheti haza. Figyelem! A válaszokért nem kell messzire menni: nem kérdetünk olyant, amelyre a választ az oldalon belül ne lehetne megtalálni. Sok sikert kívánunk!