Kategória: Bejárat

Az új Harry Potter?

A varázs-világ egy korszaka lezárult most, hogy a mozikban is bemutatásra került a Potter sorozat befejező része; a könyviparban pedig elszánt versengés folyik, hogy felfedezzék a fantasy-irodalom legújabb csillagát és úgy tűnik már meg is találták egy fiatal írónő debütáló regényében. A történet két fiatal mágusról szól, akik belekeverednek apáik ősi rivalizálásába és egy elvarázsolt cirkuszban küzdenek meg egymással, ám közben a szerelem is rájuk talál.

A Moszad a könyvek lapjain

Ma 60 éves a Moszad, az izraeli titkosszolgálat. A szórakoztató- és tényirodalmat egyaránt megihlette az intézet, akcióit oknyomozó újságírók próbálták nyomon követni, különböző, nem feltétlenül tissztességes módszereiről tényfeltáró dokumentárok igyekeztek lerántani a leplet, de a fiktív történetírók is bátran nyúltak a témához az elmúlt évtizedekben. Rövid összeállításunkban a Moszaddal kapcsolatos kötetekről írunk – a teljesség igénye nélkül!

Öt új könyv szeptember elején

Öt érdekes, hamarosan megjelenő kötetre figyeltünk fel a napokban, szeptember első felében kerülnek a boltokba. Van közöttük romantikus regény, thriller és szépirodalmi mű is. Lovas Nagy Anna első regénye, a Verazélet a Noran Könyvesház gondozásában jelenik meg, itt van a várva várt Ulickaja, amelynek egy exkluzív részletét már két hete olvashatjátok nálunk, de megjelenik a bűnügyi regények egyik legnagyszerűbb francia mesterének a regénye, a Tarantula is.

Tovább

Ulickaja: Imágó (részlet)

Az Olvasóteremben ismét exkluzív regényrészletet olvashatsz, ezúttal Ulickaja könyvébe, az Imágóba nézhetsz bele. A népszerű orosz írónő legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle ,,peresztrojkáig” terjedő időszak, az ,,olvadás” és a ,,pangás” korszakának hétköznapjait. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve.

Újdonságok a Scolarnál

Meglestük a Scolar munkafüzetét, és megtudtuk, hogy milyen kiadványokkal készül az év végéig a kiadó. Megsúgjuk nektek: lesz itt minden. Szakácskönyvtől a versesköteten át a krimiig szinte minden műfaj képviselve lesz, a gyerekeknek például meséskönyvek és ismeretterjesztők, a szakácsoknak vadászkonyha, a felnőtteknek meg történelem, tényirodalom és a kiadótól már megszokott sorozatok folytatása: Wolf Haas, Erlend Loe, Margittai Gábor, Ungvári Tamás.

Tovább

Nesbø: Hóember (részlet)

Lapozz bele Jo Nesbo regényébe, a Hóemberbe! Nálunk elolvashatod a hóemberes gyilkos történetének első fejezetét! Az Animus Könykiadó folytatja a skandináv krimik sorozatát; Jo Nesbø 2007-es regénye Amerikában is csak az idén nyáron lett nagy siker, a magyar olvasókhoz pedig most, csak néhány hete érkezett meg. Harry Hole, az oslói rendőrség főtisztje ezúttal egy olyan gyilkos után nyomoz, aki a tetthelyen egy hóembert hagy maga után.

Patterson keres a legtöbbet

84 millió dollárt keresett egy év alatt a könyveivel James Patterson, ezzel ő a legjobban fizetett író jelenleg. Toronymagasan vezeti a Forbes magazin által összeállított listát, miközben a könyvek eladásai az idei első félévben 23%-al csökkentek. Pattersonnak minden hónapban megjelenik egy könyve, két éve 150 milliós szerződést kötött a kiadójával. A lista legalján J. K. Rowling áll, ő csak 5 milliót keresett az elmúlt évben. Ez változhat az ősszel.

Új könyveken dolgozik Neil Gaiman

Jövőbeli terveiről nyilatkozott Neil Gaiman a Guardian újságírójának az Edinburgh-i Nemzetközi Könyvfesztiválon. A kortárs fantasy és ifjúsági irodalom egyik legnagyobb alakja elmondta, hogy két új történeten is dolgozik jelenleg, és válaszolt arra a sokak által feltett kérdésre is, hogy ír-e még valaha folytatást az Amerikai istenekhez és a Coraline-hoz. Mindeközben a hazai olvasóközönség türelmetlenül várja az új Gaiman-köteteket. Megnyugtathatunk: jönnek!

Tovább

Kate Quinn: A császár szeretője (részlet)

Lapozz bele Kate Quinn történelmi regényébe, A császár szeretőjébe, amely magyarul augusztus végén jelenik meg. A fiatal amerikai írónő első könyve az ókori Rómába, az első századba, a romlottság, az ármányok és a véres mindennapok világába kalauzolja el az olvasót. A regényes szerelmi história a gladiátorok embertelen küzdelmeinek helyszínéül szolgáló Colosseumban, valamint a kegyetlen és paranoiás Domitianus császár hálószobájában játszódik.

Andricgrad: város egy író tiszteletére

Szerbia egy várost épít Ivo Andric emlékére. A szerb írónak 50 évvel ezelőtt ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia a Híd a Drinán c. regényéért jutalmazta a szerzőt a legrangosabb irodalmi elismeréssel. Andricgradban többek között múzeumok, könyvtárak, színházak és egy Andric-emlékház kapna helyet. Szerbia a kulturális turizmus fejlődését reméli a projekttől, és anyagiakkal is támogatja a kezdeményezést, amely Emir Kusturicától származik.