Kategória: Kritikák

Tovább
Vida Gábor: Senkiháza (Magvető, 2023)
Kritika
|
90

Vida Gábor: Senkiháza

A legjobb szó talán, amivel jellemezhető a regény az a sűrű. Számtalan mélyréteg, árnyalat tarkítja a tömött, végeláthatatlan sorok között megbúvó szereplők mindennapjait, sokszor levegővételt sem engedélyezve az olvasónak, aki az alcímből kiindulva könnyed lektűrt vár, de kifogástalan, magvas szépirodalmat kap. Mintha egy barokk kori óriásfestmény tárulna elénk, amelyen megdöbbentő részletességgel ábrázolják a szereplőket és az őket körülvevő környezetet.

Tovább
Jean Webster: Nyakigláb Apó - Kedves Ellenségem (Manó Könyvek, 2023)
Kritika
|
100

Jean Webster: Nyakigláb Apó – Kedves Ellenségem

Az árvaházban nevelkedett Judy egy ismeretlen és titokzatos jótevőnek köszönhetően főiskolára járhat. A jótevője csupán havi egy levelet vár cserében, amelyben Judy beszámol a tanulmányairól, életének alakulásáról. A továbbiakban ez a levélgyűjtemény alkotja a kisregényt, a címzett pedig Nyakigláb Apó. Ha Judyra és a leveleire gondolok, melegséget és derűt érzek. Reményt, hogy minden jóra fordulhat, még akkor is, ha ez a szereplő nem a legjobb kezdőlapokkal indult. Szeretettel olvastam, a humora elbűvölt és fogva tartott – végtelenül sajnáltam, amikor véget ért.

Tovább
Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg (Jelenkor, 2023)
Kritika
|
100

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

1944-ben, amikor a városban megkezdődik a gettósítás, egy kolozsvári orvosnő a dajkára bízza gyermekét. Erzsi és a férje kétségbeesetten ügyelnek rá, hogy sem a szomszédoknak, sem a rokonoknak ne tűnjön fel a pár hónapos csecsemő jelenléte, míg reménykedve várják a háború végét. – Tompa Andrea legújabb regényének története szétágazik sokrétű külső és belső, fizikai és metafizikai terekre és időkre Székelyföld keleti sarkától Temesvárig, Szatmárig, majd Budapesten át a volt Nyugat-Németországig és vissza, illetve a zsidótörvények gyomorszorító intézkedéseitől a romániai diktatúrán át a „szabadság” koráig, napjainkig.

Tovább
Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton (Geopen, 2017)
Kritika
|
100

Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton

A nyelvezet egyszerű, mégis igényes és választékos. Tulajdonképpen egy hosszú, introspektív folyamat, egy belső monológ. Talán a hétköznapisága, ami annyira magával ragad és nem ereszt. Az egyetemes igazságok, amelyeket megfogalmaz, mélyig hatolnak, végülis ezek azok, amelyek kibillentik az olvasót a kényelmes egyensúlyából és érzelmi hullámvasútra kényszerítik. Az olvasó mosolyog, elszomorodik, sír és Lucy fájdalma olykor a sajátjává válik.

Tovább
Yoko Tawada: Tokió utolsó gyermekei (Jelenkor, 2023)
Kritika
|
86

Yoko Tawada: Tokió utolsó gyermekei

Yoko Tawada írásaiban a szokatlan és a megszokott, az elfogadott és az elutasított, a normális és az abnormális között alig észrevehető feszültség bújik meg. Meglehetősen meredek gondolat az ember kihalásának ténye, még inkább az erről diskuráló állatok csoportjának fantáziaképe, azonban a sorok között fájdalmas, ki nem mondott igazságok lapulnak. Ennek köszönhetően a mű egyszerre lehangoló és elgondolkodtató.

Tovább
Alice Munro: Valamit el akartam mondani (Park, 2023)
Kritika
|
80

Alice Munro: Valamit el akartam mondani

A kanadai Nobel-díjas Alice Munro „Valamit el akartam mondani” című kötete tizenhárom elbeszélést tartalmaz. Miről szól a tizenhárom történet? Mindenről. Házasságról, családi kötelékekről, gyerekekről és felnőttekről, életről és halálról, szerelemről és csalódásról, fájdalomról és az elégedettség hiányáról, örömről és keserűségről, reményről és megbocsátásról. A felsoroltak mindegyike komoly, súlyos téma, és amit a leginkább szerettem ebben a gyűjteményben, az az életszerűsége.

Tovább
Alex Perry: A calabriai anyák (Cartaphilus, 2023)
Kritika
|
100

Alex Perry: A calabriai anyák

„A calabriai anyák” egy olyan ambiciózus törekvés, amely nem kevesebbre vállalkozott, mint átfogó képet adni az olasz és a globális szervezett bűnözés leghatékonyabban rejtőzködő szereplőjéről, a ‘Ndranghetáról. Teszi mindezt egy olyan lehengerlő keretezéssel, amely ténylegesen kimeríti minden aspektusát a tárgyalandó témának. A könyv minden egyes szereplője valós személy, az elbeszélés valós eseményeken, bírósági jegyzőkönyveken és tanúvallomásokon, a szerző által készített interjúkon alapul, bőséges jegyzettel ellátva..

Tovább
Laura Dave: Az utolsó szavai (Könyvmolyképző, 2023)
Kritika
|
90

Laura Dave: Az utolsó szavai

A könyv legfontosabb szála, a váratlan fordulatokkal teli nyomozás ellenére is, a mostohaanya és mostohalány közötti kapcsolat kibontakozása. Miután csak egymásban bízhatnak, kénytelenek elkezdeni felkutatni eddigi egyetlen közös pontjukat: Owent. Hamar kiderül viszont, hogy az eltűnt férfi, akit egyikük az apjának, másikuk a férjének hitt, számtalan kibogozhatatlan hazugságot mondott mindkettőjüknek.

Tovább
Clara Dupont-Monod: Egy közülünk (General Press, 2023)
Kritika
|
100

Clara Dupont-Monod: Egy közülünk

Clara Dupont-Monod regényében szabálytalan a perspektíva (a kőkerítés és a település kövei a mesélők) és szabálytalan a regény központi alakja, a gyerek is. Ha különleges igényű személyről beszélünk, a jelzők többsége pejoratív, bántó, méltánytalan. Ehhez képest a történet bevezetője annyira lényegretörően és pontosan fogalmazza meg ezt az állapotot: „Egy nap egy családban született egy szabálytalan gyerek.”

Tovább
Jo Nesbø: Vérhold (Animus, 2023)
Kritika
|
90

Jo Nesbø: Vérhold

Nesbø több téren is hozza a tőle már megszokott hangulati vagy történetvezetési elemeket. A kisebb-nagyobb fordulatok, a némiképp hatásvadász történetvezetési technika és pár gyomorforgatóbb jelenet gondoskodik arról, hogy az utolsó részletekig kidolgozott gyilkossági ügyben meglegyen a szükséges feszültség, mindvégig kellőképpen pörögjenek az események, hogy majd a regény végén, a hiányzó képkockák helyretételével simítson el mindent. Ez egyben pozitívum és negatívum is: a szórakoztatás garantált, ugyanakkor viszont néha igencsak feszegeti a hihetőség határait.