A valós eseményeken alapuló fikciós műben nyolcéves korától követhetjük nyomon Anna Maria della Pietà életét, aki már ekkor kiemelkedett tehetségével: Antonio Vivaldi kedvenc tanítványa volt, a mester hegedűt vásárolt neki és zenét szerzett a tiszteletére.
Lisa See regényének központi alakja egy zárt közösségben élő fiatal lány, aki, miután házasságon kívüli gyermeket fogan, nem tud megbirkózni az ilyenkor megszokott eljárásokkal. Bár azt hiszi, hogy a legerősebb érzés benne a szégyen, rádöbben, hogy létezik ennél erősebb érzelem is a szívében, az, amelyet a gyermeke iránt érez.
Craig Shreve igaz történetet feldolgozó regénye nagy kérdésekre keres és kínál válaszokat: vajon megszüntethető-e erőszakkal az, aki vagyunk, vajon képes-e az ember végleg elfeledni, hogy honnan jött, és vajon milyen mértékben tehet magáévá valaki egy teljesen idegen nyelvet, kultúrát, illetve mennyire lehet abban hiteles és boldog, ha közben mindaz, ami addigi életét meghatározta, semmivé lett?
Leila Mottley éppen tizenhét éves volt, amikor írni kezdte ezt a regényt, részben Celeste Guap esetétől ihletve. Ugyanannyi idős volt, mint a regénye főszereplője, ugyanúgy fekete, és azt mondja, hogy abban az időben az foglalkoztatta, “mit jelent sebezhetőnek, védtelennek, láthatatlannak lenni.” Nem lesz túl népszerű a véleményem, de szerintem középiskolásként kevés élettapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű történetet hitelesen elmeséljen.
Noriko történetén keresztül közvetetten bepillantást nyerünk a korabeli Japán politikai és gazdasági átalakulásába is, a császárság hatalmának hanyatlásába, a világháború utáni nehéz évek történéseibe. Az Ötven szó az esőről mégsem egy történelmi regény, sokkal inkább egy olyan mű, amely az ártatlanságot és a könyörületet hozza előtérbe.
A Tükör és fény Hilary Mantel Cromwell-trilógiájának befejező és egyben leghosszabb kötete. Az előző kötetekhez, de különösen az elsőhöz hasonlóan ez a könyv is szinte az elejétől a végéig párbeszédek sorozatából épül fel, amit csak indokolt esetekben szakítanak meg leíró, elbeszélő részek – ezek jelentős többsége is Cromwell elmélkedései, saját magával folytatott vívódásai. A történet által átfogott bő négy éves időszak eseményeit jelen időben, egyes szám harmadik személyben, mindvégig Thomas Cromwell szemszögéből beszéli el a szerző.
Anita Abriel Sydneyben született, jelenleg Kaliforniában élő írónő, aki saját édesanyja élettörténetét dolgozta fel könyvében. Egy olyan történetet mesél el, amely tele lehetne drámai helyzetekkel. A könyv lapjain azonban ebből sajnos szinte semmi sem érzékelhető.
A fiatal és ambiciózus, színészi reményeket dédelgető Bárdossy Rebekának döntenie kell: a tehetséges, de nincstelen festő szerelmét viszonozza vagy az idősebb, tehetős Breitner professzor közeledését. Ráadásul a Rákosi-diktatúra megerősödésével kardként lebeg feje fölött a kilakoltatás réme is. Közel fél évszázaddal később Anna, a magyar származású, Berlinben élő galériatulajdonos szintén döntés előtt áll: döntés, melynek elodázására rendezte be szinte egész életét. Hogyan kapcsolódik össze a két nő élete? Hogyan segít Annán a múlt megismerése?
Vespignani hálózatelméletre épülő előrejelzései alapján döntenek ma a világ kormányai arról, milyen intézkedéseket vessenek be a koronavírus ellen. De honnan is indult útjára ez az egész tevékenység, amit elsősorban az elméleti fizikusok és matematikusok végeznek?
Az online térben zajló Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál apropóján adott interjút Hilary Mantel, a Cromwell-trilógia szerzője a The Guardian munkatársának. Mantel a beszélgetés végén elárulta, hogy nem tervez több történelmi regényt írni, inkább visszatérne a rövidprózához.
