Címke: Móricz Zsigmond

Tovább

Felolvasó-maraton: huszonkétezren olvasták Móricz műveit

Tizenegy országban – Erdélyen kívül többek között Magyarországon, Kárpátalján, Felvidéken, Németországban, Svédországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Dél-Afrikában – több mint huszonkétezren olvastak fel Móricz Zsigmond műveiből: a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Háza által 2009-ben útjára indított felolvasó-maraton idei felvonására február 19-én, kedden 9 és 19 óra között került sor.

Tovább
Portré

Portré: Móricz Zsigmond

Móricz Zsigmond, a 20. századi magyar széppróza legjelesebb képviselője teológiát és jogot is tanult, de mindig is az irodalom vonzotta leginkább. Debrecenben hírlapíróként dolgozott, majd Mikszáth Kálmán csábításának engedve a pesti Újság gyerekrovatát szerkesztette, aztán szülőföldjén népdalokat gyűjtött, s művei nagy részének témáját, mondanivalóját ebből az időszakból merítette. Első igazi írói sikerét 1908-ban a Hét krajcár című novella hozta meg a számára.

Tovább
Kritika
|
100

Móricz: Naplók 1926-1929

Cséve Anna szerkesztette kötetbe, látta el jegyzetekkel Móricz Zsigmond három éven át szorgosan vezetett naplóit. Óriási munka a szerkesztő részéről, rengeteg kutatást feltételez, és segít abban, hogy ne Nyilas Misinek lássuk a nagy realista írót, hanem közelebb kerülhessünk egyéniségéhez, gondolataihoz. Negyvenhét éves volt 1926-ban, egy éve halt meg felesége Holics Janka, és ötven éves koráig vezeti az olvasót 1929-ig, a Nyugat szerkesztéséig.

Irodalmi est a Móricz-naplókról

“Mintha egy vad Móricz regényt olvasnék” címmel 2012. május 23-án, szerdán öt órakor ismét egy izgalmas irodalmi estre várják az érdeklődőket az Országos Idegennyelvű Könyvtárba. Az est témája a nemrég kiadott és nagy vihart kavart Móricz Zsigmond Naplók 1924-1925 első kötete. A helyszín az Országos Idegennyelvű Könyvtár az V. kerületben, a Molnár utca 11 szám alatt. Az est a “Nincs módunk középszerűnek lenni” rendezvénysorozat része. A belépés ingyenes!

69 éve halt meg Móricz Zsigmond

Halálának 69. évfordulója alkalmából emlékezünk meg ma Móricz Zsigmondról, a legnagyobb magyar realista íróról. Halála előtt még ő maga dicsekedett, hogy annyi évet ért meg, amennyi könyveinek száma, ugyanakkor műveiben roppant élethűen ábrázolta a földművesek nehéz, fizikai munkával teli életét. Az írásról ő maga azt vallotta, „hogy minél nagyobb az író, annál nagyobb kötelessége a legfontosabb dolgokban színt vallani, és megmondani mi az igazság”.

Tovább

Re:Print – régiek új köntösben

Május közepéig egy csokorra való régi, kedves olvasmányunk jelenik meg új köntösben az Európa Kiadó gondozásában. Ezek közül válogattunk néhányat: Szabó Magdától egy 1969-es regény, a Katalin utca; Móricztól A galamb papné, ezt 1912-ben írta; Karinthy egyik legismertebb műve, az Utazás a koponyám körül; a külföldiek közül Umberto Eco legnagyobb sikerét, A rózsa nevét, és Agatha Christie első krimijét ajánljuk. Te melyiket olvasnád újra szívesen?