Tovább

Louise Penny kapta az Anthony-díjat

Cikkünk első részében már írtunk róla, hogy az elmúlt héten több bűnügyi irodalmi díj átadására is sor került. A rangos díjakat is felvonultató listáról a francia Bűnügyi Regények Nagydíja – a legrangosabb francia bűnügyi irodalmi díj – és az amerikai Barry-díj idei győzteseiről írtunk. Cikkünk második részében három olyan díjról tudósítunk, amelyeket az idén 44. alkalommal megrendezésre kerülő Boucheron fesztivál keretében adnak át minden évben: az Anthony-díjról, a Macavity-díjról és a Shamus-díjról.

Tovább

Játék Stephen King új könyvéért

Megjelent magyarul is Stephen King harmadik kisregényes kötete, a Minden sötét, csillag sehol, és mi játékot szervezünk a friss könyv három példányáért. A műfaj és a szerző rajongóinak körében igazi csemegének számítanak ezek a kötetek, hiszen jól tudjuk, hogy a horror koronázatlan királyának rövidprózája legalább ugyanolyan jó, mint a regényei – ha éppen nem jobb. Ezt bizonyítandó a Minden sötét, csillag sehol 2010-ben Bram Stoker Díjat nyert.

Tovább

Krimidíj-özön az elmúlt héten

Több bűnügyi irodalmi díj – köztük rangos elismerések – 2013-as győzteseinek nevét tették közzé az elmúlt héten: Franciaországban a Bűnügyi Regények Nagydíja – a legrangosabb francia bűnügyi irodalmi díj – került átadásra, míg az Egyesült Államokban a Barry-díj, az Anthony-díj, a Macavity-díj és a Shamus-díj győzteseit jutalmazták. Cikkünk első részében a két előbbi díjról írunk, a folytatásban pedig beszámolunk a Boucheron fesztivál keretében átadásra kerülő másik három díjról is.

Tovább

Négy skandináv krimi az Animustól őszre-télre

Négy skandináv krimi várható az elkövetkező hónapokban az Animus Kiadótól. A dán sikerszerzőnek, Jussi Adler-Olsennek két regénye is megjelenik a Q-ügyosztály eseteivel foglalkozó sorozatából: a Palackposta októberben, a Journal 64 pedig novemberben. Szintén novemberben kerül a boltokba Jo Nesbø Harry Hole-sorozatának tizedik, vélhetően utolsó kötete, a Rendőrség. Jövő év elején pedig egy svéd szerzőpáros, Camilla Grebe és Åsa Träff debütál a Dr. Siri Bergman pszichoterapeuta főszereplésével játszódó sorozatuk első darabjával.

Tovább

Declan Burke: Karcos fekete nyolcas (részlet)

Lapozz bele az ír krimi egyik vezéralakjaként ismert Declan Burke Karcos fekete nyolcas című krimijébe, amelynek főszereplője a kutatási tanácsadóként dolgozó Harry Rigby. Egy nap megbízást kap, hogy derítsen fényt egy simlis kikiáltó feleségének hűtlenségére. Ugyanakkor egy közismert politikus nejét holtan találják legcsinosabb hálóingjében, és Rigby egyre sűrűbb hálóba gabalyodik…

Tovább

Kierkegaard életét bemutató kiállítás a PIM-ben

Søren Kierkegaard dán teológus, filozófus és író életművét bemutató kiállítás nyílik csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a tárlat november 1-jéig látogatható. A kiállítás egy vándortárlat, amely Kierkegaard születésének 200. évfordulója alkalmából nyílik meg a világ több pontján. A tárlat eredeti dán anyagát Joachim Garff, a koppenhágai Kierkegaard Központ professzora állította össze és a Dán Kulturális Intézet jóvoltából látható Budapesten.

Tovább
Kritika
|
90

László Zoltán: Egyszervolt

László Zoltán regénye erkölcsös, mint egy népmese, izgalmas, mint egy sci-fi és lenyűgöző, mint egy fantasy. Általa az olvasó egy kemény leckét kap a világról: a dolgok hivatalos és valós arcáról, az agymosásról és a függetlenedésről, a jóról és a helytelenről. Jó esetben a könyv hatására kicsit újragondoljuk a dolgainkat, mindazt, amit eddig jónak, helyesnek tartottunk, hogy vajon nemcsak készen kaptuk-e, és azért fogadtuk el?

Tovább

Sofi Oksanen lesz a Könyvfesztivál díszvendége

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése kedden bejelentette, hogy a 2014-es, XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég írója Sofi Oksanen finn író lesz. Oksanen személyében először nyeri el finn alkotó a Budapest Nagydíjat, és Ljudmilla Ulickaja 2009-es kitüntetése óta ő a második írónő, aki a rangos elismerésben részesül. A Sztálin tehenei, a Baby Jane és a Tisztogatás szerzőjétől a Könyvfesztiválra új könyv jelenik meg magyarul.

Tovább

Angliában marad Jane Austen gyűrűje

2012 júliusában a Sotheby’s Aukciós Ház egyik árverésén egy titokzatos vásárló 157 000 angol fontot fizetett Jane Austen türkizberakással díszített aranygyűrűjéért. Később kiderült, hogy Kelly Clarkson amerikai popénekesnő volt a vásárló. A brit kulturális minisztérium átmeneti kiviteli tilalmat vetett ki a gyűrűre, és arra buzdította a briteket, hogy mentsék meg az ékszert a nemzet számára. A kampány sikeres volt, a gyűrűt sikerült visszavásárolni Clarksontól.

Tovább

Mozifilm készül Lois Lowry könyvéből

Film készül Lois Lowry amerikai író ifjúsági regényéből, Az emlékek őréből, amelyet itthon az Animus Kiadó adott ki. A történet egy olyan világba vezet, amelyben nincsenek konfliktusok, sem rasszizmus, sem betegség. A regény és a The Giver címet viselő film egy 12 éves fiúról szól, akinek sorsáról és hivatásáról a helyi szokásoknak megfelelően a társadalom bölcsei határoznak. Jeff Bridges és Meryl Streep is játszik a filmben.