Tovább
Kritika
|
70

Sándor Anikó: Zuhanó repülés

Sándor Anikó új regénye, a Zuhanó repülés úti könyvnek sajnos túl szubjektív, énregénynek pedig túl tényszerű. A könyv stílusa olvasmányos, de nem túl lenyűgöző, mert a szerző a tényközlés módszerére alapoz. A tények szubjektivitása miatt viszont nem túl precíz. A könyv azzal akar hatni, hogy az európai ember India-képét festi meg, azét az emberét, aki logikát, célt és egyértelműséget keres, és aki eltávolodott a létezés önmagáért való szépségétől. India pedig egyértelműen nem ilyen.

Tovább

Írótábor Visegrádon

Idén is megszervezi az írótábort július végén a Fiatal Írók Szövetsége Visegrádon, neves szerzőkkel – Barnás Ferenccel, Térey Jánossal, Oravecz Imrével, Bartis Attilával és Kovács András Ferenccel – találkozhatnak azok, akik részt vesznek az ötnapos táborban. A műhelymunkák, a felolvasások és az esti nagybeszélgetések után a kortárs irodalmi élet legfontosabb kiadói és nyomtatott, illetve online folyóiratai mutatkoznak be.

Tovább

Az Agave Könyvek kínálata az év második felére

Régi visszatérők, kedvenc sorozatok és közkedvelt szerzők életműveinek a folytatása várható az Agavénál év második felében. Rögtön júliusban jön a Vének háborúja-sorozat harmadik része, Az utolsó gyarmat. Augusztusban két Simenon-regényt vehetnek a kezükbe az olvasók (az egyik borítóját már most meg tudjuk mutatni, nagyon szép), szeptemberben véget ér Dan Simmon Hyperion Cantosa, és megjelenik John le Carré új regénye, a Törékeny igazság.

Tovább

A bosszú is Pradát visel – jön a folytatás

Revenge Wears Prada címmel megjelent Lauren Weisberger új regénye. Andy Sachsot a múltja fenyegeti, a jelek szerint mégsem menekült meg egykori főnökétől, Miranda Priestlytől. Pedig ma már a saját útját járja: egykori kolléganőjével saját esküvői magazint alapított, boldog és sikeres, megtalálta álmai pasiját, ám az esküvője reggelén talál egy levelet, ami mindent – szó szerint mindent – felborít. Semmi sem az, aminek látszik, az ördög még mindig Pradát visel.

Tovább

Átadták a 2013-as Locus-díjakat

A sci-fi és fantasy irodalom egyik legnépszerűbb és legérdekesebb díját adták át az elmúlt hétvégén: a Locus-díjat tizenöt kategóriában ítélték oda az amerikai Locus Magazine olvasóinak szavazatai alapján. A Seattle-ben megszervezett díjátadó gálán számos nagy név megfordult a szakmából, közülük néhányan díjat is kaptak. Utóbbiak között több olyan szerző is van, akik a magyar olvasóközönség számára sem ismeretlenek, hiszen több írásuk is megjelent már magyar fordításban: John Scalzi, China Miéville, William Gibson vagy éppen Nancy Kress.

Tovább
Portré

Richard Matheson (1926-2013)

Richard Matheson a klasszikus horror, sci-fi és fantasy irodalom kiemelkedő alkotója, író és forgatókönyvíró. Olyan szerzők vallják őt mesterüknek mint Stephen King, Steven Spielberg vagy Anne Rice, az Interjú egy vámpírral szerzője. Aki sosem olvasta regényét vagy nem látta egy filmjét sem, az is ismeri őt, hiszen lehetetlen úgy élni, hogy az ember ne találkozna valamelyik klasszikussá vált Matheson-klisével, szereplővel vagy filmfordulattal.

Tovább
Kritika
|
60

Lee Child: Összeesküvés

Az Összeesküvés az angol sikeríró, Lee Child világszerte népszerű Jack Reacher-sorozatának tizenhetedik kötete. A regényben Reacher stoppolás közben, akaratán kívül keveredik bele egy elsőre teljesen hétköznapinak tűnő ügybe, amely viszont a valóságban nemzetbiztonsági kockázatokat is feszegető háttérrel rendelkezik. Néhány FBI-ügynökkel közösen próbál a dolgok végére járni a maga gondolkodó, elemző, számítgató, és semmitől vissza nem riadó stílusában.

Tovább
Kritika
|
100

Julian Barnes: Felfelé folyik, hátrafelé lejt

A brit Julian Barnes regénye azt kérdezi, hogy van-e feloldozás a létezés öntudatlansága alól az ember számára. A Felfelé folyik, hátrafelé lejt a történelem kétarcúságáról szól, ami a győztesek hazugsága és a vesztesek önigazolása egyszerre. Tony Webster győztes: szép karrier áll mögötte, megfelelő feleséget választott, aki a megfelelő időben elvált tőle, kiegyensúlyozott élete, felnőtt lánya és két unokája van. De rájön, hogy az igazság személyre szabott, és ő utána akar járni a dolognak.

Tovább
Portré

Portré: Móricz Zsigmond

Móricz Zsigmond, a 20. századi magyar széppróza legjelesebb képviselője teológiát és jogot is tanult, de mindig is az irodalom vonzotta leginkább. Debrecenben hírlapíróként dolgozott, majd Mikszáth Kálmán csábításának engedve a pesti Újság gyerekrovatát szerkesztette, aztán szülőföldjén népdalokat gyűjtött, s művei nagy részének témáját, mondanivalóját ebből az időszakból merítette. Első igazi írói sikerét 1908-ban a Hét krajcár című novella hozta meg a számára.

Tovább
Kritika
|
95

Jo Nesbø: Kísértet

A Kísértet a világszerte népszerű norvég szerző, Jo Nesbø nagysikerű Harry Hole-sorozatának a kilencedik kötete. A regény 2011-ben jelent meg Norvégiában, magyar fordításban az idén adta ki az Animus Kiadó a Skandináv krimik című sorozatában, akárcsak a korábbi Nesbø-köteteket. A Kísértetben az egykori gyilkossági nyomozó, Harry Hole hároméves ázsiai távollét után tér vissza Oslóba, hogy egy számára különösen érzékeny ügyben próbálja kideríteni az igazságot.